Mint emlékezetes néhány nappal ezelőtt Lázár János nemes egyszerűséggel leszlovákozta a Tisza Párt felvidéki magyar képviselőjelöltjét. A miniszter érdemben azóta sem volt hajlandó bocsánatot kérni. A Tisza szegedi rendezvényén határozottan kiállt a határon túli magyarok mellett és az eseményen Strompová Viktória és Borbély Alexandra is felszólalt. A Tisza Párt szegedi rendezvényén felszólalt Borbély Alexandra…

Tegnap számoltunk be a hírről, hogy bírósági döntés született, amely megtiltotta a propaganda anyag terjesztését. Ennek ellenére a kormányhoz köthető Bors számát még ma is terjesztik Miskolcon. A bíróság az alábbi érvek alapján tiltotta meg a Bors hazug különszámának további terjesztését: – A kiadványban nem jelentetik meg a TISZA álláspontját a témával kapcsolatosan.– A TISZA…
Borzalmas események rázták meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települést a napokban. Az információk szerint egy szerelmi vita fajult el annyira, hogy a férfi végül szíven szúrta a nőt, akinek az életét lánya próbálta megmenteni. A hírek szerint az áldozatot először az elkövető párja gyanúsítottak azzal, hogy viszonyt folytat párjával. Az édesanya hiába tagadta a vádakat,…

Töredezett mozaikokból összeálló városi titkok és a magyar történelem sorsfordító elemzései: most dedikált különlegességekkel gazdagíthatja gyűjteményét, miközben Miskolc rejtett kultúráját és a jelenünk globális összefüggéseit is megismerheti. A Borsod24, Szol24 és Szabolcs24 közös aukcióján olyan kulturális csemegékre licitálhat, mint Csorba Piroska és Fedor Vilmos Miskolci legendák című kötete, amely Sas István filmrendező szerint Bartók…
Áron alul értékesíthette a Zemplén Kalandpark a 2016-ban gyártott, mindössze 11 000 kilométert futott UAZ gyártmányú gépjárművét Majoros László DK-s politikus szerint. Az ügyben napokkal ezelőtt levelet írt az igazgatónőnek, de megkeresésére nem érkezett válasz. A politikus arról ír, hogy információi szerint az alig futott járművet mindössze 1 millió forintért, verseny nélkül értékesítették. Érdekes…
Támogatott tartalom! Eszedbe jutott már, hogy milyen lehet az északi tájak frissessége és tisztasága egy pohárban? Valami hasonlót képvisel a vodka, amely Finnország érintetlen tájain születik. A finnek, híresen szerény és praktikus népük, páratlan szakértelemmel alkották meg nedűiket, melyekhez a világ legjobb minőségű alapanyagait választották. Ebbe a különleges kategóriába tartozik a MegaDrink kínálata is!…
Támogatott tartalom! Gondoltál már arra, hogy milyen jelentős mértékben javíthat a praxisod teljesítményén, ha egyszerűen kiaknázod a meglévő erőforrásaidat? Sokan felismerik, hogy a legjobb eredmények nem feltétlenül új beruházásokból erednek, hanem a már meglévők tudatos felhasználásából. Nézzünk meg néhány stratégiát, amelyek segíthetnek ebben. Kulcsfontosságú teljesítménymutatók mérése A tapasztalat azt mutatja, hogy a praxisok gyakran…
Támogatott tartalom! A geometrikus formájú fülbevalók napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ezek az ékszerek tökéletesen illeszkednek a minimalista trendekhez, ahol a letisztultság és a modern elegancia összefonódik. Szeretnél valami különlegeset viselni, ami könnyedén feldobja a stílusodat? Nos, a geometrikus fülbevalók ezt a célt hivatottak szolgálni, hiszen egyediségükkel és egyszerűségükkel varázsolják egyedivé a megjelenésed. A…
Az év utolsó tétmérkőzését játszotta péntek este a DVTK labdarúgócsapata, amely a bajnoki címvédő Ferencvárost fogadta az NB I 18. fordulójának nyitómérkőzésén. A miskolciak számára komoly kihívást jelentett a zöld-fehérek elleni összecsapás, amely végül egygólos vereséggel zárult. A diósgyőri kezdőcsapat két ponton módosult a Puskás Akadémia elleni, egy héttel korábbi bajnokihoz képest. Holdampf Gergő…
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, egész Magyarországon Kazincbarcikát érinti a legsúlyosabban a Versenyképes Járások elnevezésű program miatti elvonás. A borsodi településnek 3 milliárd forintot kellett befizetnie novemberben. Kimondottan nehéz helyzetbe került Kazincbarcika, amiatt, hogy 3 milliárd forintot kellett befizetniük a Versenyképes Járások Programba. Ez az összeg, egy Miskolc méretű város esetében is jelentős…