Szűk egy hét maradt még hátra szentestéig, de az időjárási előrejelző modellek szerint enyhe idő, majd lassú lehűlés várható, ám havazás még jó ideig nem. Az év utolsó napjaiban van rá némi esély, de ilyen időtávban még bizonytalan bármit is mondani. Az Időkép.hu legfrissebb prognózisa szerint hómentes időjárás körvonalazódik karácsonyra, tehát idén sem lesz…

A lakosság még egy éves lezárás után is türelmesen várt, a munka pedig decemberre végre elkészült. De most, 22 hónapos lezárás után, amikor az autópálya műszakilag készen áll, már nem annyira türelmes senki, hogy mindig csak húzzák a mézes madzagot, de mégsem nyitják meg az M30-ast. Az aPont Miskolc csalódottságát fejezte ki a kialakult…

Waszlavik László József Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett hagyományőrző, népdal-, sztyeppiszimbolika- és Csontváry Kosztka Tivadar-kutató, rockzenész 1951. december 16-án született Miskolcon. Neve elsősorban az az A. E. Bizottság zenekar miatt csenghet ismerősen, ugyanis a banda alapítója és első frontembere volt. A művész tangóharmonikával kezdte meg zenei pályafutását, még kisgyermek korában. A budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban…

Nagy felháborodást váltott ki a sátoraljaújhelyiek között az a napokban történt eset, melynek során több helyi lakos feleslegesen gyült össze azért, hogy átvegyék a nekik ígért élelmiszercsomagot az ünnepek előtt. Az emberek ugyanis hiába érkeztek a megjelölt helyszínre, üres kézzel kellett távozniuk. A településhez köthető közösségi oldalon megjelent bejegyzés szerint egy névtelen felhasználó hintette…
Az író, teológus, publicista saját Facebook-oldalán idézte fel 2025 elején tett újévi fogadalmát, amelyben már akkor számolt azzal, hogy az általa vállalt kiállás személyes támadásokkal, lejáratással és súlyos következményekkel járhat. Bejegyzése szerint az év során mindaz bekövetkezett, amit januárban előre látott: a becsületét, jó hírnevét és emberi hitelét érő támadások pontosan azokat a mintázatokat…

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségére is számít annak a férfinak a megtalálásában, aki egy a településen található üzletből jelentős értékben tulajdonított el ékszereket. A megyei rendőrség tájékoztatása szerint a férfi kihasználta az eladó figyelmetlenségét, és több millió forint értékben lopott különböző ékszereket az üzletből. Az eset december 12-én a déli órákban történt egy…

A miskolci testületben hiány keletkezett, miután Lehoczki-Spider László, a Nép Pártján képviselője nemrég elhunyt. Helyére egy a megyeszékhelyen élő és dolgozó, a közéletben aktívan részt vevő civilt jelölt a párt, aki igyekszik majd elődje örökségét követve folytatni a munkát. Jakab Péter egy a saját közösségi oldalán közzétett bejegyzésben tájékoztatta a lakosságot arról, hogy az…
Egy brit székhelyű kiskereskedelmi csoport, a Frasers Group az, amely egy stratégiai átszervezés keretében megkapja a Hervis leányvállalatait. Mivel hamarosan bezárnak üzletei, a márkaboltokban kiárusítás és kedvező akciók várják a vásárlókat. Arról már korábban beszámoltunk, hogy Miskolcon a Szinvaparkban található Hervis üzlet bezárt, most pedig hasonló módon a megmaradt Pesti úti bolttól is búcsút…

Miskolci állatvédőknek gyűlt össze gyorsan a segítség, miután közösségi felhívást tettek közzé Facebook-oldalukon. A Miska – Miskolci Állatvédő Alapítvány csőd szélén állt, az elmúlt három hónapban több mint egymillió forintos tartozás halmozódott fel, amely az állatok orvosi ellátását veszélyeztette. A szervezet már korábban is kért segítséget, de a karácsonyi gyűjtésükre alig érkezett adomány, és…

A humorista december 12-én érkezett volna a megyeszékéhelyre, hogy mosolyt csaljon a helyiek és a környéken élők arcára, azonban az utolsó pillanatokban rá kellett döbbennie, hogy nem fogja tudni megtartani előadását Miskolcon. Hiába keltek el szép számban jegyek, a Miskolci Kulturális Központ talált indokot arra, hogy visszamondja a fellépést, a gond csak az, hogy…