Borsod24

  • Egy véletlen folytán az állam által megvett nyuszimotorokat mind fideszes képviselők és jelöltek adják át

    Egy véletlen folytán az állam által megvett nyuszimotorokat mind fideszes képviselők és jelöltek adják át

    Természetesen a párt nevében és mindenhol alaposan fotózva, dokumentálva. Ez az ország minden részén így zajlott és zajlik. Először azt hihettük, hogy csak Koncz Zsófia akciózott ezzel saját választókörzetében, de azóta láthatjuk, hogy országszerte véletlenül mindenhol fideszes képviselőjelölteket kért meg, hogy osszák ki az állami ajándékot. Meglepődtünk? A 444.hu vette észre az újabb hatalmas…

  • Ismét mozgolódás a miskolci cementgyár ügyében

    Ismét mozgolódás a miskolci cementgyár ügyében

    Jelenleg egy soha véget nem érő történetnek tűnik a HCM 1890 Zrt ügye, de most novemberben ismét egy lépéssel közelebb kerültünk az elméleti megoldáshoz. Megindult az eljárás. Az ügy újabb lépcsőfokáról a Miskolci Cementgyár Stop nevű közösségi médiás oldal számolt be, mellékelve az alább olvasható dokumentumot is. Ebből megtudhatjuk, hogy a kormányhivatal megindította az…

  • Érkezik az MTK, segít nekünk az MVK – plusz járatokat indít a közlekedési vállalat vasárnap

    A keserűre sikeredő válogatott szünet után újra visszatérnek az első osztály küzdelmei. Reméljük, a DVTK-nak elég volt a kéthetes szünet, hogy jelentősen jobb és főleg eredményesebb játékkal rukkoljon elő. November 23-án, vasárnap 18:30 órától rendezik meg a DVTK – MTK mérkőzést. A várhatóan nagy érdeklődésre való tekintettel az MVK Zrt. rásegítő villamosjáratokat indít, segítve…

  • Miskolc bekeményít: megduplázzák a bliccelők büntetési tételét

    Hollósy András bejelentette, hogy az MVK járművein történő lógást innentől kétszer akkora büntetéssel honorálják Miskolcon, mint eddig. De… be is fizetik? Az alpolgármester saját közösségi oldalán jelentette be, hogy további szigorítás mellett döntöttek Miskolcon. Megduplázzák a bliccelők büntetési tételét. Elsőre egészen jól hangzik a bekeményítés, ám a követők elég egyértelműen kinyilvánították, hogy nem igazán…

  • Véssük be: Lázár János helyettese szerint azért nem fejlesztették jobban a vasutat, mert az önkormányzatok nem kérték

    Véssük be: Lázár János helyettese szerint azért nem fejlesztették jobban a vasutat, mert az önkormányzatok nem kérték

    BAZ megyében is jegyezzük jól meg, mert a közlekedési miniszter helyettese ezt mondta. Lett volna itt sokkal jobb vasút is, de hát a szerencsétlen önkormányzatok nem kérték. Szintén megmagyarázták, miért közel mindegy számunkra az, hogy új mozdonyokat veszünk, vagy használtakat. Új szerelvényeket és mozdonyokat venni gazdaságilag teljesen indokolatlan – mondta Csepreghy Nándor a Népszavának. A…

  • Ismét lesz jégpálya Miskolc belvárosában

    Néhány évvel korábban nagy sikert aratott az adventi időszakban az Erzsébet téren felállított jégpálya, idén ismét visszatér a közkedvelt attrakció, ezúttal azonban a Szent István téren. A tavalyi kihagyás után idén visszatér az előző városvezetés idején debütáló attrakció, az adventi korcsolyapálya. Hollósy András alpolgármester bejelentette, hogy idén ismét lehet majd korcsolyázni Miskolcon. Az alpolgármester…

  • Elfogatóparancs – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

    Elfogatóparancs – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

    A Miskolci Törvényszék 2025. november 18-án közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt elfogatóparancsot adott ki Horváth István ellen. A hatóság közleményében kiemelte, hogy a férfi felkutatása érdekében a rendőrség közzétette adatait és fényképét a Police.hu honlapon. A férfi ellen a Miskolci Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja adott ki körözést. A Police.hu információi szerint a gyanúsított 1990.…

  • Az időseknek adott gondosórán terjeszti a propagandát a Fidesz

    Ahogy azt már szinte megszokhattuk, ismét állami erőforrások felhasználásával terjeszti a propagandát a Fidesz-KDNP. Mindenkinek ismerősek lehetnek a Covid-19-es oltásregisztrációs e-mail címre kapott kampányüzenetek, most a nyugdíjasoknak adott gondosórához megadott címekre küldtek propaganda üzenetet. „Brüsszel és támogatói be akarnak szállni a háborúba. Mindezt a magyarok és az európai emberek pénzéből kívánják finanszírozni” – ezt…

  • Kőkemény magyar “valósággá válik a barlangfürdő”

    Kőkemény magyar “valósággá válik a barlangfürdő”

    A miskolctapolcai barlangfürdő ügye lassan másfél éve szolgáltat napi témát a helyi sajtónak és közbeszédnek. A népszerű turisztikai attrakcióhoz köthető legfrissebb bejelentésében a városvezetés újabb „mérföldkőként” kommunikálja a közbeszerzés lezárását, miközben a júniusra ígért nyitás emléke egyre kínosabban lebeg a városháza fölött. A november 20-án zajló közgyűlés alatt Tóth-Szántai József polgármester egy rövid videóban…

  • Lezárulhat a türelmi zóna ügye Miskolcon – ez történt a közgyűlésen

    Lezárulhat a türelmi zóna ügye Miskolcon – ez történt a közgyűlésen

    Miskolcon hónapok óta nagy port kavar a türelmi zóna kijelölése, ugyanis a városvezetés átköltöztette az örömlányokat egy új helyre néhány hete, de ez a terület egy gyermekvédelmi intézmény közelében helyezkedik el, ráadásul egy időseket segítő szolgáltatóközpont is található a közvetlen közelében. A helyi ellenzéki politikusok, valamint az aHang civil szervezet miskolci csapata éles kritikákat…