Borsod24

  • Másfél éves kálvária után derül ki az igazság az M30-asról

    Másfél év hallgatás után végre megszólalhat a kivitelező cég az M30-as autópálya lezárásáról. Az Építési és Közlekedési Minisztérium október 21-én oldotta fel a Strabagra kötbér terhe mellett kirótt kommunikációs tilalmat. Az M30-as autópálya Miskolc-Szikszó közötti 10,4 kilométeres szakaszát 2024. február 17-én kellett sürgősen lezárni, miután a 38-as kilométerszelvénynél, Szikszó térségében a pályatest 200 méteres…

  • Vitt, amit tudott – Pizzériából, templomból, termálfürdőből és sporttelepről is lopott a borsodi tolvaj

    Kevesebb, mint három hét alatt hatszor surrant be különböző helyekre a bünetett előéletű, borsodi tolvaj. A Miskolci Járásbíróság a férfit lopás és csalás miatt három évre küldené börtönbe. A tolvaj 2023 májusában előbb egy nyékládházi pizzéria irodájába surrant be, ahonnan elvitte az egyik dolgozó pénztárcáját, majd egy miskolci plébániához tartozó közösségi teremnél hagyott elektromos…

  • Rengeteg tűz keletkezett a temetőkben – Halottak napján így előzhetjük meg őket

    Rengetegszer keletkezett már tűz a temetőkben idén, Halottak napján pedig fokozottan nő a tüzek kialakulásának kockázata, ezért a Katasztrófavédelem fontos tanácsokkal szolgál annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a baj. Az elkövetkező napokban várhatóan sokan kilátogatnak a temetőkbe, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Emellett többen otthon is mécseseket, gyertyákat gyújtanak. Ahhoz, hogy méltó módon emlékezhessünk meg,…

  • Posztumusz díjat kapott Kriza Ákos, Miskolc egykori polgármestere

    Posztumusz díjat kapott Kriza Ákos, Miskolc egykori polgármestere

    A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) miskolci csoportja idén tizenötödik alkalommal rendezte meg a Miskolci Nemzeti Estélyt a Zenepalotában. Ennek keretében kapott Miskolc korábbi, 2021-ben elhunyt polgármestere Kartal-Veczán díjat. Az ünnepi rendezvényen az 1956-os forradalom hősei mellett azokra is emlékeztek, akik életükkel és munkásságukkal a keresztény, nemzeti értékeket képviselték. Menyhárt Szabolcs, a KÉSZ miskolci csoportjának…

  • Ózdon is komolyra fordult a hód-probléma

    Ózdon is komolyra fordult a hód-probléma

    Nemcsak Miskolcon, de Borsod-Abaúj-Zemplén megye más városában is komoly problémákat okoznak a túlszaporodott hódok. Talán meglelték a megoldást a fák megvédése érdekében. Az ózdi polgármester számolt be a részletekről a közösségi médiában. Azt ígéri, megvédik a tóparti fákat. Megtudhattuk, hogy az utóbbi időben a hódok beköltözése és elszaporodása miatt sajnos több fa is áldozatul…

  • Új vendéglátóipari egység, Miskolcon nyit éttermet a Séfek Séfe ismert szereplője

    Új vendéglátóipari egység, Miskolcon nyit éttermet a Séfek Séfe ismert szereplője

    A televízióban hallhattuk sokszor Ferencz Szabolcs nevét, sokan a Mr. Wrapből ismerhetik Miskolcon. Most úgy döntött, továbblép és a Kisavason nyit éttermet a Sing-Sing helyén. Ferencz Szabolcs klasszikus zenét tanult, mégis a gasztronómiában találta meg önmagát. A Boon.hu cikkéből megtudhatjuk, hogy Budapesten tanulta ki a szakácsmesterséget, de a szerelem végül Miskolcra hívta, ahol ma már…

  • A DVTK kupameccsének legizgalmasabb perce: beindult az öntözőrendszer a meccs közben – videó

    A diósgyőrieknek nemcsak a Szegedet, de még saját öntözőrendszerüket is le kellett győzniük a találkozón. Még kedden este a DVTK a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában magabiztos, 2–0-s győzelmet aratott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen. A miskolciak otthon, a Diósgyőri Stadionban fogadták ellenfelüket. A találkozón történt egy szokatlan incidens is, beindult az öntözőrendszer a…

  • Tiszaújvárost is meglátogatta a sétáló dán “Forrest Gump”

    Tiszaújvárost is meglátogatta a sétáló dán “Forrest Gump”

    Egy dán férfi több mint két hónapja valamely különös indíttatásból úgy döntött, tesz egy négyezer kilométeres egészségügyi sétát. Úti célként ugyanis nem a szomszéd parkot helyezte magának kilátásba, hanem egyenesen a Törökországban található Isztambul városát. Utazása során nemrég Tiszaújvárosba is ellátogatott, ahol a Tisza TV -nek adott interjújában számolt be eddigi tapasztalatairól hazánkban. Jesper…

  • Lázár János miniszter „ Garantálom Jánossá „ vált Sárospatakon.

    Lázár János miniszter „ Garantálom Jánossá „ vált Sárospatakon.

    Bensőséges, családias fideszes fórummá vált kedden este Sárospatakon Lázár János építési és közlekedési miniszter őszi Lázárinfó turnéja. A hozzászólók a hála és a köszönet hangján, nem ritkán alákérdezve, a kormányzati propagandát felmondva szólították meg a minisztert, aki a kétórás program vége felé már maga is túl soknak érezte ezt az alázatot, és kifakadt: „Mondjanak…

  • Elhunyt György Péter

    Elhunyt György Péter, a magyar művészettörténet, esztétika és médiaelmélet meghatározó alakja, aki több évtizeden keresztül formálta a hazai felsőoktatást és a kortárs művészeti gondolkodást. Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatója, az MTA doktora 71 éves volt. György Péter 1954. július 8-án született Szegeden, ahol tanulmányait is megkezdte, majd 1979-ben szerzett diplomát az ELTE…