
A miskolci születésű poéta, szerkesztő, kritikus, vizuális művész 2022 október 22-én ismeretlen helyre távozott VI. kerületi otthonából, és sohasem tért vissza. Családja három nappal később közölte gyászhírét, amely nem csak a barátokat, rokonokat, ismerősöket, de a műkedvelő magyar olvasóközönséget is megrázta. A művész 1993-tól kezdve a kortárs magyar irodalmi élet egyik meghatározó alakjává vált.…
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki kollégiumi felügyelőként bántalmazott egy kiskorú diákot – közölte az ügyészség. A férfival szemben közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény miatt indult eljárás. A vádirat szerint a férfi 2024 novemberétől 2025 márciusáig dolgozott egy borsodi kisvárosban működő középfokú intézmény kollégiumában. 2025…
A DK országgyűlési képviselője, Hegedűs Andrea éles kritikát fogalmazott meg a kormánnyal és Miskolc városvezetésével szemben parlamenti felszólalásában. A borsodi politikus végrehajtó báboknak nevezte a kormányközeli döntéshozókat, valamint felhívta a figyelmet a megyeszékhely égető problémáira, beleértve az “újabb pofont”, amit a gyermekvédelem kapott ezúttal Miskolcon, a türelmi zóna áthelyezésével. Hegedűs Andrea nem először áll…

Nyelvvizsga pótlékot szavaztatott meg magának Siposné Horváth Anita Mezőcsát polgármestere a város képviselő testületével még 2020-ban. A nyelvvizsga pótlék ügy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke országjárásának mezőcsáti fórumán is reflektorfénybe került, ahol a polgármester nehezményezte, hogy a városába érkezők nem tettek nála tiszteletlátogatást. A napokban Siposné Horváth Anita a közösségi oldalán egy videóban…
A Miskolci Járásbíróság három év szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki egy egyetemi iskolaszövetkezet munkatársaként saját magának utalta ki a diákmunkások bérét – közölte a Miskolci Törvényszék. A bíróság döntése szerint a vádlott jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettét követte el. A tájékoztatás szerint a férfi munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó iskolaszövetkezetnél dolgozott, ahol…

A Fidesz fontos miskolci emberei természetesen részt vettek az évértékelőn. Az elmúlt időszakban túl sok valós sikerről nem számolhattunk be megyeszékhelyünk életében, mivel a tavaly tavaszi ígéretekből gyakorlatilag semmi sem valósult meg, ellenben súlyos milliárdos adósságba veri az új vezetés a várost. Már a negyedik óriási hitelt veszik fel. Évet értékelt a miskolci polgármester,…

A jelenleg rombolásként kinéző kis átalakításról ráadásul már most kimondták, hogy ideiglenes… két és fél évig. Vajon ki vállalta ezért a felelősséget? Simon Gábor válaszokat vár és mérges a “baráti beruházókra”. Az ellenzéki képviselő indulatos posztba jelezte, a felbontott miskolci utca nagyon nincs rendben. A helyszín egyébként a Pátria mögötti parkoló kijárata, a régi…

Az előző városvezetés a Covid és az energiaválság ellenére sikeresen csökkentette Miskolc hitelállományát, most viszont Tóth-Szántai József fideszes városvezetése alatt egyetlen év alatt már a negyedik nagyösszegű hitelt veszi fel. Már kilencmilliárdnál járnak… A miskolciak nem igazán valószínű, hogy arra szavaztak, hogy egyetlen év alatt már kilencmilliárd forintnyi hitelt vegyen fel (immáron negyedik lépésben),…
Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése október 16-án, reggel hét órai kezdéssel ismét ülésezett. Többek között olyan általános, a város működését és presztízsét érintő ügyek voltak napirenden, mint a természeti területek önkormányzati rendeletének megoldása, az államtól való térítésmentes ingatlan átvétele, vagy akár a MIÓVI pitypang óvoda ingatlanának megvétele. Természetesen az ilyen és efféle ügyletek egy…
Tompos Márton helyszíni vizsgálata során több ellentmondásra is fény derült a girincsi Margit ABC körül, amely állami támogatásból újult meg, mégis eladóként szerepel az ingatlan.com-on. Természetesen van a történetben politika. A Girincs településen található Margit ABC nevű kiskereskedelmi egység összesen több mint 13 millió forint állami támogatásban részesült az elmúlt időszakban. A bolt a…