Borsod24

  • Felfüggesztettet kapott a tavaly Alsózsolcánál száguldozva halálosan gázoló sofőrt

    A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki tavaly februárban elgázolta az egyik kereszteződésbe érkező kerékpárost Alsózsolca és Sajólád között, aki a helyszínen életét vesztette. A bíróság által megállapított tényállás szerint a tragédia 2024 februárjában történt, amikor a vádlott autóvezetője kirívó mértékben túllépte a megengedett sebességhatárt. A férfi körülbelül 150 kilométer…

  • Borsodi rangadóhétvége: Győrbe megy a Diósgyőr, a Várda jön Barcikára

    A Fizz Liga tizedik fordulójának hétvégéjén mindkét borsodi csapat kulcsfontosságú mérkőzésre készül. A Diósgyőr szombaton este idegenben lép pályára Győrben, míg a Kazincbarcika vasárnap délután fogadja a Kisvárdát. Mindkét csapatnak komoly kihívásokkal kell szembenézniük, égető szükségük van pont(ok)ra. Szombaton 20:30-kor kezdődik a DVTK 43. idegenbeli találkozója az ETO FC ellen az élvonalban. A piros-fehérek…

  • Elhunyt Dr. Puskás Gábor, Miskolc közkedvelt állatorvosa és a Jegesmedvék egykori elnöke

    Miskolc búcsúzik egyik legismertebb állatorvosától, aki nemcsak szakmai tudásával, hanem közösségépítő munkájával is maradandót alkotott a városban. Mély megrendüléssel adja hírül a Miskolci Jegesmedvék jégkorong klub, hogy elhunyt Dr. Puskás Gábor, a csapat korábbi elnöke és alapítója. A hetven esztendős állatorvos, aki évtizedeken át vezette a Miskolci Állatkórházat, munkásságával, emberségével és odaadásával számtalan ember…

  • Egy ózdi nő 3 millió forintból több milliárdos adócsalást épített egy év alatt

    Egy ózdi nő 3 millió forintból több milliárdos adócsalást épített egy év alatt

    Milliárdos adócsalás: óriási gázmaffia-hálózat bukott le Magyarországon – írta meg a 444. A bűnszervezetben ózdi strómanok is érintettek. A magyar adóhatóság legfrissebb feketelistáján feltűnt egy társaság, amely minden bizonnyal kapcsolódik az idei év elején nyilvánosságra került nagyszabású gázkereskedelmi csaláshoz. A hatóságok szerint egy több mint száz vállalatból álló bűnszervezet fiktív ügyletekkel tízmilliárdnyi adót csalt…

  • A részeg ember védőszentje akcióban: olcsón megúszta a folyóba zuhant jogsi nélküli ittas borsodi motoros

    Drámai felvételeket osztott meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság: egy 29 éves férfi ittas állapotban, vezetői engedély nélkül motorozott, majd hídpillérnek ütközve a folyóba zuhant. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják. A “részeg ember védőszentje” kifejezést sokan csak viccként kezelik, az életben számos olyan példa található arra, amikor alkoholos befolyásoltság alatt álló személyek meglepő módon…

  • Most már biztos, nem lesz kész az M30-as a beígért határidőre

    Most már biztos, nem lesz kész az M30-as a beígért határidőre

    A miskolci és borsodi ingázók életét már lassan két éve megnehezítő lezárt útszakasz átadását október végére ígérték az illetékesek, azonban mára egyértelművé vált, hogy a munkálatok befejezése több időt fog igénybe venni a tervezettnél. A felelősök egymásra mutogatnak, Csöbör Katalin Lázár Jánoshoz intézte kérdéseit, míg a miniszter által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium a…

  • Podcast műsor keretében beszélgettünk a népszerű humoristával

    A Borsod24 legújabb podcast-adásában Tóth Imre, ismertebb nevén Bruti mesél karrierjéről, politikai aktivitásáról és humoráról. A műsorban a humorista október 20-i miskolci önálló estjéről, a Hülyék ellen nincs orvosság című előadásról is beszél, amelyben a helyi történéseket is feldolgozza, és bemutatja, hogyan kapcsolódik a stand-up a politikai közélethez. A beszélgetés során szó esett Bruti…

  • Újabb lakóval gyarapodott a miskolci állatkert

    Újabb lakóval gyarapodott a miskolci állatkert

    A Miskolc Zoo lakói új jövevényt üdvözölhetnek a vadasparkban, ugyanis nemrég megszületett egy örvös mangabé kölyök. Világra jöttével a hozzá hasonló cerkóffélékből már nyolccal büszkélkedhet a megyeszékhelyen található állatkert. Az örvös mangábék Nyugat-Afrika tengerparti erdőségeiben élnek. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajként tartja nyilván őket, elsősorban az élőhelyük csökkenése és az orvvadászat miatt. A…

  • Megmentésre vár a csaknem 100 éves “királynő” – megújulna a miskolci Zenepalota orgonája

    A város egyik legfontosabb kulturális öröksége, az épülettel egyidős orgona mára válságos állapotba került. A miskolci közösség azonban összefogott, hogy megmentse a Zenepalota “királynőjét”. A borsodi megyeszékhelyen található Zenepalotát 1927-ben építették, méghozzá a helyiek összefogásának segítségével. Azóta csaknem 100 év telt el, és idő az vasfoga természetesen nem kímélte a hangversenyterem királynőjének becézett beépített…

  • Újabb arcpirító baki az M1 köztévében – egy “másik” Ákos képét tették ki háttérnek

    Újabb arcpirító baki az M1 köztévében – egy “másik” Ákos képét tették ki háttérnek

    Ákos hosszú évek óta nem rejti véka alá pártszimpátiáját, most éppen film készült róla vaskos állami támogatással. Ám az M1 szerkesztője vélhetően mégsem ismeri Kovács Ákost, kellemetlen baklövés élő adásban. Talán nem mozgott túl otthonosan a hazai popiparban, talán nem hallott az Ákosról szóló filmről az a közmédiamunkás, aki Kovács Ákos helyett Dobrády Ákosról…