•
Támogatott tartalom! A jelen kihívásai közepette egyre többen keresik azokat a lehetőségeket, amik segítenek visszatalálni a természethez, és fenntarthatóbb életformát kialakítani. Az ökotudatosság egyre inkább részévé válik az életmódunknak, hiszen nem csak egészségünk, de bolygónk jövője is ezen múlik. Az étkezési szokások átalakulásának lényeges szereplői az organikus élelmiszerek, amelyek megjelenése egyre kiterjedtebbé válik a…
•
Érdemes lesz követni az oldalt, csütörtökön kora este ugyanis új film premierjét láthatjuk, ami a vidéki emberek életének és szavazatának kormányzat általi befolyásolását láthatjuk. Ebben élünk másfél-két évtizede, Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagyon erősen érintett a témában. Már az előzetes is rémisztő. A videós előzetest a DE! Akcióközösség tette közzé, némi szöveges értelmezéssel is, amit elöljáróban…

•
Kettőt meg is nevezett közülük Hatala-Orosz Csaba, a Tisza Párt BAZ megye 04-es körzetének jelöltje, mint a kormányváltásra készülő szervezet fellegvárai. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy már a falvakban, kistelepüléseken sem annyira egyértelmű a kormánypártok fölénye. Hatala-Orosz Csaba is járja választókörzetének településeit és örömmel nyugtázta a komoly érdeklődést a pultozásnál, illetve számos helyi jelentkezett önkéntesnek…

•
Mészáros Lőrinc az állami közbeszerzéseknek és beruházásoknak is hála naponta (!) 1,3 milliárd forinttal gyarapítja vagyonát, ebből most áldozatos módon felajánlottak 24 milliót Edelénynek. Igaz, ez is több, mint a nulla. Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc jótékonykodó alapítványa, a Pro Filii 24 millió forintos adományával tudott egy endobronchiális ultrahangot (EBUS) vásárolni az Edelényi Koch…

•
A szerdai nap több óriási dominó is felborult a NER rendszerének megkezdett lebontásában. Az elmúlt napokban nem állíthatjuk, hogy Orbán Viktorék és a kormánypárt remek színben tűnne fel a választók előtt. A Szijjártó Pétert érintő, egészen döbbenetes, orosz irányba történő adatáramlás után most a nyomozó hatóságok folyamatos felső nyomására derült fény. Az újabb döbbenetes…
•
Ideiglenes változásra kell számítaniuk az utasoknak a 4-es autóbuszvonalon Miskolcon – tájékoztatott az MVK Zrt. A közlekedési társaság közlése szerint március 25-én, szerdán a folyamatban lévő útfejlesztési munkálatok miatt áthelyezték a Tapolcai elágazás megállóhelyet a Görömböly végállomás irányába közlekedő járatok esetében. Az ideiglenes megállót az eredeti helyszíntől mintegy 30 méterre, a McDonald’s parkoló felőli oldalon alakították…
•
Súlyos állításokat fogalmaz meg a Direkt36 legfrissebb videójában egy rendőrségi nyomozó, aki elmondta, hogyan látta belülről azt az ügyet, amelynek során a hatóságok egy, a Tisza Párt elleni titkosszolgálati akció nyomaira bukkantak. A történet egy gyermekpornográfiára hivatkozó bejelentéssel indult, amely alapján házkutatást tartottak két, a párthoz köthető informatikusnál. Azonban – a beszámoló szerint – ilyen tartalmakat nem találtak,…
•
Sokan eddig is a Fidesz még szélsőségesebb formációjaként tekintettek a Mi Hazánkra és azt is sokan biztosra vették, hogy abban az esetben, ha a Fidesz nem tud egyedül kormányt alakítani, akkor a Mi Hazánk kisegíti majd őket és létrejön egy orosz-barát koalíció az ország vezetésére. Erre a lehetséges együttműködésre most Lázár János szolgáltatott újabb…
•
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte annak a 46 éves helyi férfinak az ügyében folytatott nyomozást, akit kábítószer birtoklása bűntettével gyanúsítanak. A rendőrök még 2025-ben, a DELTA Program keretében azonosították és fogták el az elkövetőt. A nyomozás adatai szerint a férfi saját otthonában nevelt kábítószer-alapanyagul szolgáló növényeket. A hatóságok 2025. október 7-én tartottak kutatást az ózdi…
•
A városi stílus folyamatosan új formákat ölt a mindennapi öltözködés során a nagyvárosokban. A kényelem és az esztétikum találkozása egyre fontosabbá válik a zsúfolt utcákon és a parkokban. Egy jól megtervezett lábbeli teljesen átalakíthatja a megjelenést és magabiztosságot adhat minden helyzetben. A női gardrób egyik legnépszerűbb darabja a tornacipő maradt az elmúlt évtizedekben. Ez…