•
A parlamenti képviselők tavaly csaknem 220 millió forintot költöttek üzemanyagra és közlekedési költségtérítésre az adófizetők pénzéből – derül ki a Népszava közérdekű adatigénylésére adott országgyűlési válaszból. A 199 képviselőből 124 nyújtott be ilyen jellegű számlát 2025-ben, és a végösszeg pontosan 219 504 494 forint volt. Fontos megjegyezni, hogy ez nem kizárólag benzint és dízelt…
•
Brutális utcai rablás ügyében emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy fiatalkorú fiú ellen, aki tavaly szeptember elején támadt rá egy 70 éves nőre a városban. A vádirat szerint az elkövető akkor szólította meg áldozatát az utcán, amikor az éppen istentiszteletre indult. A fiú megkérdezte az asszonyt, hová tart, majd miután megtudta a választ,…

•
Megnyitotta kapuit a Spiral Coffee kávézó a Széchenyi út 91. szám alatt. Az új hely nem csupán a reggeli kávéra beugró vendégekben gondolkodik, hanem egy olyan „harmadik helyet” szeretne teremteni, amely az otthon és a munka között kínál találkozási pontot. A nyitást egy hangulatos opening party vezette fel március 7-én, szombaton, ahol bakelit DJ…

•
Elültették a város első úgynevezett Miyawaki-erdejét a Szeleta Park Látogatóközpont előtt. A különleges városi „mini-erdő” telepítéséről a Szeleta Park közösségi oldalán számolt be március 7-én, hangsúlyozva, hogy a projekt fontos lépés a fenntarthatóbb és élhetőbb városi környezet kialakítása felé. A Miyawaki-erdő egy japán eredetű erdőtelepítési módszeren alapul, amelynek lényege az őshonos fafajok rendkívül sűrű…
•
Több városrészben is útkarbantartási és közműfelújítási munkák zajlanak ezekben a napokban Miskolcon, ami miatt a közlekedőknek időszakos forgalomkorlátozásokra és lassabb haladásra kell készülniük. A munkálatokról a Miskolci Városgazda számolt be március 9-én, hétfőn a közösségi oldalán. A tájékoztatás szerint a városban jelenleg egy nagy volumenű kátyúzási program zajlik, amelynek keretében – az időjárási körülményektől…

•
Az autópályamatricák árváltozása idén sem maradt el, ám az infláció miatti 4,3 százalékos emelés nem jelent túlzott többletkiadást a közlekedőknek. A kormány döntése értelmében idén ráadásul olyan kedvezményes tételek is elérhetők, melyek eddig nem képezték a kínálat részét. Tolerálható áremelés Napjaink bizonytalanabb gazdasági környezetében az áremelkedés sajnos egészen megszokott jelenséggé vált, hiszen a termékek…
•
Vasárnap időközi önkormányzati választást tartottak Kazincbarcikán a 7-es számú egyéni választókerületben, amelyet a Fidesz-KDNP jelöltje, Kaló Attila nyert 45 szavazattal a jelenlegi polgármester, Szitka Péter által támogatott Sütő Ágnes előtt. A voksolást azért kellett kiírni, mert tavaly decemberben elhunyt a körzet képviselője, dr. Pásztor Gábor. Az MSZP-DK-Momentum-Párbeszéd-Zöldek koalíció színeiben a várost irányító Szitka Péter…

•
Pénteken délután indítottuk el online szavazásunkat, amelyben arra voltunk kíváncsiak, hogy egy most vasárnapi választáson önök kire adnák voksukat BAZ megye 1-es választókerületében. A felfokozott választási hangulat érezhető volt, hiszen, 2875 szavazat érkezett a hétvégén. Az eredmények pedig egyértelműek, olvasóink elsöprő többsége Juhász Rolandot, a Tisza jelöltjét támogatja. Rövid idő alatt közel háromezren vettek…
•
Ez a dokumentum pedig nem más, mint a munkabaleseti jegyzőkönyv. Vagy az üzemorvos nem mond igazat az ügyben, vagy a mérgezés áldozata és a baleseti jegyzőkönyv, ami feketén-fehéren leírja, heveny mérgezés történt. Eltussolási kísérlet? Ráadásul más problémára is fény derült időközben. Már jó néhány napja, hogy kipattant egy újabb akkugyári mérgezési botrány, ahol a…
•
A rendőrök lecsaptak Mezőkövesd közelében egy harmincas évei közepén járó hölgyre, aki 50 kis csomagocskában összeadva 10 grammnyi kábítószert osztott volna ki egy családi összejövetelen. A dílert bilincsben vitték el, ám az olvasókat az az apróság zavarja, hogy a fideszes MNB-botrányban, a 650 milliárd eltűnésében főszereplők vígan élik világukat. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem miatt…