•
Rémületes éjszakát élt át egy prügyi család, miután egy ismeretlen férfi a hajnali órákban bemászott a házuk hálószobájába. Az ügyben a Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott döntést. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2025 szeptemberében, hajnalban hatolt be a sértett prügyi otthonának udvarára, ahonnan egy nyitva hagyott ablakon keresztül jutott be a…
•
A kampány lassan teljes fordulatszámra kapcsol Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, hiszen áprilisban ismét az urnákhoz járulhatunk a választásokon. Így van ez a miskolci központú 1-es körzetben is, amely az elmúlt években az országos politika egyik fontos terepévé vált: nemcsak a helyi ügyek, hanem az országos erőviszonyok szempontjából is komoly jelentőséggel bír, hogy ki szerzi meg itt…

•
Ha valami biztos, akkor az az, hogy Miskolcon nem telik el hónap anélkül, hogy villamosbaleset ne történjen. Márciusban még nem volt, és már hatodika van. Már kemény 9 napja nem történt semmi a villamossal. Ezt unhatta meg az a kék autó, amelyik összepuszilkózott a sárga böhömmel a Bajcsy-Zsilinszky és a Katalin utca sarka mellett,…
•
A Katasztrófavédelemhez érkeztek az újságírók kérdései, hogy miért volt szükség a beavatkozásra, amikor kisebb gondokra a gödi Samsung-gyárnak megvan a saját belső tűzoltósága. Ám felsőbb utasításra tilos elárulniuk, mi történt a gyárban. Legalább három járművel vonult ki a tűzoltóság a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárához szerdán – írja a Telex.hu, amely a bevetésről azóta többször is kérdezte a…

•
Tavaly március óta nem működik a fűtőrendszer a miskolci Lyukóvölgyben található körzeti orvosi rendelőben, ahol több ezer helyi lakos háziorvosi és védőnői ellátását biztosítják. A városvezetés tud a problémáról, az illetékes intézet is tisztában van a helyzettel, mégsem történt semmi – derült ki a pénteki rendkívüli közgyűlésen. A 2021-ben, közel 91 millió forintos európai…
•
A miskolci Hősök Temetőjében csütörtökön avatták fel azt az emlékművet, amelyet a Moldovai Köztársaság jelenlegi területéről származó, a világháborúkban elesett katonák emlékére állítottak. Az ünnepségen Tóth-Szántai József polgármester mellett megjelent Anatolie Nosatii moldovai védelmi miniszter és Kutnyánszky Zsolt, a magyar Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára, valamint Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is. Az…

•
Érdekes dokumentumot kaptak kézhez a jelenlévők a március 6-i közgyűlés kezdetén. A városvezetés ugyanis a költségvetés mellett “a magyar családtámogatási és adórendszer vívmányainak megőrzése érdekében készült állásfoglalás elfogadásáról” is szeretett volna dönteni az ülésen. A sürgősségi előterjesztés a Tisza Párt állítólagos adócsomagjának elutasítását szorgalmazta volna. Információink szerint az ülés előtt a városvezetés minden jelenlévőnek…

•
A Két Cigány Beszélget Podcast legújabb adásában Lőcsei Lajos országgyűlési képviselő beszél személyes életútjáról, roma identitásáról, a vidéki Magyarország mindennapi valóságáról és arról a politikai környezetről, amelyben ma egy hozzá hasonló származású politikusnak helyt kell állnia. A beszélgetés egyszerre személyes és politikai: szó esik gyermekkori tapasztalatokról, a társadalmi felemelkedés nehézségeiről, valamint arról is, hogyan…
•
Életének 46. évében elhunyt Bodrogi Ferenc Máté, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének docense. A népszerű kutató és oktató, aki a textológia és az irodalompedagógia területén is iskolateremtő munkát végzett, fájó űrt hagy maga után a hazai tudományos életben. A Debreceni Egyetemen 2011 óta oktató és kutató Bodrogi Ferenc Máté szakmai útja…

•
Ma délután négy órakor lezárul a parlamenti jelöltek ajánlásgyűjtési időszaka, és az urnák előtt már az is eldől, mely pártok lesznek egyáltalán versenyben az április 12-i országgyűlési választáson. Az országos lista állításához legalább 71 választókerületben és 14 megyében kell összegyűjteni a körzetenként előírt 500 ajánlást – ez az a küszöb, amelyen az apróbb pártok…