•
A gyermekek egészsége az egyik legsarkalatosabb kérdés BAZ megyében, ahogy az egész országban. Sajnos úgy tűnik, Miskolcon ez az utóbbi években látványosan tovább romlott és a Fidesz képtelen megoldást találni az egyre súlyosabb gondokra. Az apróságok problémája nem éppen apróság. Ezek is olyan rendszerszintű gondok, amikről a közmédiában és a fideszes oldalakon egyszerűen nem…

•
A miskolci ipari terület az elmúlást és a szennyezettséget jellemzi, egykor több tízezer környékbeli ember munkahelye volt, ám hosszú évek óta üresen áll, a rajta levő épületek pedig amortizálódnak. Most a gyár területén belülről sikerült egészen friss képeket kapnunk. Így néz ki most a DAM. Nemrég írtunk a szintén régóta bezárt miskolci cementgyárról, aminek…
•
A Borsodban élők közül sokan emlékezhetnek rá, hogy február elején ismeretlen elkövetők feltörtek és kifosztottak egy tiszaújvárosi csomagküldő automatát. A rendőrség hamar nyomozásba kezdett, amelynek úgy tűnik mostanra meg is lett az eredménye. Az incidens fejleményeiről a Tiszaújvárosi Krónikák nevet viselő Facebook csoport adott tájékoztatást, miszerint nem egyszerű rongálásról volt szó. A bejegyzés alapján…

•
Tompos Márton országgyűlési képviselő nemrégiben BAZ megyében járt és egy gyanús mutyit tár fel, amelyben egy alapítványi háttérrel rendelkező cég 155 millió forint állami támogatást kapott három falusi kisbolt nyitására. A helyszíni bejárások során készült videóból kiderült, hogy Baskó, Szászfa és Pamlény településeken az ígért üzletek helyett csupán félkész épületek vagy érintetlen ingatlanok állnak. A projekt mögött álló Törpefalvakért Kft. a…

•
A szerencsétlenül járt kamion almákat szállított, ami teljesen szétszóródott az autópálya mindegyik sávjában. Szerdán történt egy szerencsétlen baleset az M3-as autópályán a főváros felé vezető oldalon. Egy almát szállító kamion kigyulladt, a rakomány pedig beborította teljes szélességében az úttestet. Ennek eredménye az lett, hogy lezárták az M3-as autópályát a 221-es km-nél a Nyíregyháza-nyugat csomópont…

•
Orsós János nevét nem kell bemutatni a helyieknek. A hátrányos helyzetű fiatalok jövőjét régóta egyengető pedagógus a miskolci Dr. Ambédkar Iskola alapítója. A közösségért végzett munkája vitathatatlan és megkérdőjelezhetetlen. Úgy tűnik azonban, hogy a cigányságot érintő botrányos kormányzati kijelentések és állandó megaláztatások nem bizonyultak elégnek. A romáknak lassan a homlokukra kellene írniuk eredményeiket és…
•
A miskolci Salkaházi Sára Program következő kulturális rendezvényére már jövő héttől lehet regisztrálni. Az esemény célja, hogy a város nyugdíjasai számára jó hangulatú, közösségi kikapcsolódást biztosítson, a kínálat színvonalát azonban többen vitatják. A batyusbál lényege, hogy mindenki a saját elemózsiáját hozza, és az idősek 8–12 fős asztaloknál fogyasztják el baráti társaságokban. A közös falatozás…
•
Támogatott tartalom! Így változtatja meg a HONOR Magic8 Lite a játékszabályokat Új mobiltelefon vásárláskor, automatikusan felmerül a kérdés, hogy kérjünk-e képernyővédő fóliát, vagy sem. Sokszor gondolkodás nélkül igennel válaszolunk, hiszen milyen bosszantó, ha idő előtt betörik a kijelző, megreped a hátlap vagy folyadék ömlik a készülékre. Leggyakoribb mindennapi balesetek, – amikor sokszor tönkre is…
•
Támogatott tartalom! A gazdálkodók gyakran szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy milyen módszerekkel tudják hosszú távon javítani a talaj termékenységét és fenntartani annak egészségét. A zöldtrágyák használata az egyik válasz erre a problémára. Ez a környezetbarát megoldás több előnnyel is szolgálhat, ha helyesen alkalmazzák, de lényeges a megfelelő keverékek kiválasztása. Miért fontos a zöldtrágyázás? Az…
•
Támogatott tartalom! Számos fiatal találkozik az útkereszteződéssel, amikor eldöntik, merre induljanak középiskolai tanulmányaik után. A gépészmérnöki karrier ösvényén belül a géptervezés különleges vonásokat rejt, és számos elismerést, valamint lehetőséget kínál. Megesik, hogy valaki belemerül ebbe az útba, és felfedezi magában az alkotó szellemet. De vajon miben rejlik ennek a szakmának a vonzereje, és miért…