
•
Ma helyezik végső nyugalomra dr. Sallai Zsoltot, Miskolc város díszpolgárát, akiről lapunk felületein pár napja már Káli Sándor, egykori polgármester is megemlékezett. A nagyszerű lokálpatrióta temetésének napján egy másik, rendhagyó búcsúzást olvashatnak, ezúttal Fedor Vilmostól. Valamikor a rendszerváltás idején, újjáalakult baloldali közösségünk késő estébe nyúló beszélgetésén, kétségek és bizonyosságok között kerestük az utat, amerre…

•
Emlékszünk még a “rendkívül türelmetlen” fehér skodásra, aki a fedélzeti kamera felvételén láthatóan néhány centi híján ütött el a kijelölt gyalogátkelőhelyen két fiatalt sötétben, egy előzés közben? A rendőrség tett róla, hogy az elkövető is örökre megjegyezze az esetet. A BAZ megyei rendőrség a közösségi médiában számolt be arról, hogy a hétvégén végére jártak…

•
A diósgyőri szurkolók arra is kíváncsiak lennének az újbóli vereség és a csapat rém gyenge teljesítménye láttán, hogy Kovács Zoltán tényleg nem látja, hogy a szakadék felé száguld a klub, vagy kizárólag a büszkesége akadályozza meg abban, hogy menessze a szakmai stábot és próbáljon javítani a helyzeten? Az éppen formán kívül levő Paks elleni…

•
Erre érdemes megyénkben is figyelni, valószínűleg ugyanis nem egyedi esetről van szó. Eddig úgy fest, hogy ahol bőven van esélye a Fidesznek vidéken, ott a megszokott, narancssárgában rikító pultokat, szórólapokat látunk majd… de akkor a finoman szólva nem éppen biztos körzetekben miért néz ki úgy a jelölt pultja, mintha a Tisza Párthoz tartozna és…
•
A választási kampányról tett közzé bejegyzést Tiszaújváros polgármestere, Fülöp György. A városvezető arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen normákat lenne érdemes betartani a kampányban, annak érdekében, hogy április 12. után is tiszta lelkiismerettel tudjunk egymás szemébe nézni. A polgármester bejegyzését változtatás nélkül közöljük. Holnap hivatalosan is elkezdődik a kampányidőszak, amely egy jól működő…

•
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, szombaton kezdetét vette a hivatalos kampányidőszak. A nagyobb pártok jelöltjei hamar össze is gyűjtötték a képviselőjelöltséghez szükséges 500 aláírást. A Tisza azonban ezután sem állt meg, kampánynyitó rendezvényt tartottak. A nagy pártok jelöltjei sikeresen vették az első akadályt, hamar összegyűjtötték a jelöltséghez szükséges 500 aláírást. Juhász Roland arról ír, hogy…
•
Mozgalmas, indulatoktól és látványos pillanatoktól sem mentes hetet zárt tavaly ilyenkor Borsod-Abaúj-Zemplén megye. 2025. február 17. és 23. között a Borsod24 tíz olyan cikket közölt, amelyek pontos lenyomatát adják annak, milyen ügyek foglalkoztatták akkor a megye lakóit – a gyerekek étkeztetésétől az autópálya-botrányon át a befagyott vízesésig. A hét egyik legnagyobb visszhangot kiváltó anyaga…

•
A labdarúgó NB I 23. fordulójában az Újpest hazai pályán 2–1-re legyőzte a DVTK-t, a diósgyőri stadionban albérletben játszó Kazincbarcika pedig a Felcsúttal szemben maradt alul. Bár egyik alakulat sem tudott előre lépni a tabella két utolsó pozíciójából, és a rivális Nyíregyháza növelte előnyét a lemaradókhoz képest, a két vezetőedző bizakodik. A DVTK Budapesten…

•
Különleges vasárnap délutáni olvasnivalót kínál februártól induló sorozatunk a Borsod24 követőinek. Különleges azért, mert Miskolc egyik legnagyobb lokálpatriótájának, a város díszpolgárának, Fedor Vilmosnak a tollából született, másfelől egy olyan sikeres kiadványban jelent meg először 2017-ben, amelynek példányai a nagy siker okán már legfeljebb csak az antikváriumokban bukkannak fel. Azért is érdemes elmerülni az egykor…

•
Szombaton ismét extrém sportolók vették birtokba Miskolc belvárosát: a Szent István térről rajtolt el a Spartan Winter Miskolc mezőnye. A verseny reggel 9 órakor indult, a résztvevők azonban már kora reggel megérkeztek a helyszínre, hogy regisztráljanak, bemelegítsenek és felkészüljenek a megmérettetésre. A rajt előtt Tóth-Szántai József polgármester köszöntötte a sportolókat, kiemelve, hogy 2018 után…