•
Az elmúlt néhány napban különös lopásokkal kellett foglalkoznia a Borsod megyei egyenruhásoknak. Úgy tűnik ugyanis, hogy a tolvajokat az sem riasztja vissza, ha a zsákmány nagyobbnak bizonyul a kelleténél. Mezőkövesden egy férfi 2026. február 10-én az éjszakai órákban egy helyi pékség udvaráról lopott el egy 40 ezer forint értékű elektromos kompresszort. A tulajdonos bejelentését…

•
Szerencs felé utazik? Szeginél szeretne leszállni? Ez esetben jobban teszi, ha nem bóbiskol el a vonaton, és fokozott figyelmet szentel a kalauznak, illetve a hangosbemondónak, ugyanis ezen a megállóhelyen már a személyvonat is csak külön kérésre áll meg. Az új rendszer a főváros környékén ingázók számára már nem ismeretlen, a vidéken utazóknak azonban időbe…
•
Egy város életében ritkán adatik meg, hogy olyan ember munkáját kísérheti figyelemmel, aki egyszerre testesíti meg a hivatás iránti alázatot, a közösség iránti felelősséget és a műveltségből fakadó nyitottságot. Dr. Sallai Zsolt ilyen ember volt. Távozása nemcsak a helyi egészségügy, hanem a megyeszékhely egész közössége számára pótolhatatlan veszteség – írta lapunk számára Káli Sándor,…
•
Nem indul az idei országgyűlési választáson Bartha György (MSZP), ezt maga jelentette be közösségi oldalán, alig több mint 50 nappal a szavazás előtt. A miskolci ellenzéki politikus döntését azzal indokolta, meggyőződése szerint a jelenlegi politikai helyzetben a legfontosabb cél a kormányváltás elősegítése, még akkor is, ha ez személyes visszalépést jelent. Bartha György közölte, nem…
•
A krónikusan alulfinanszírozott szféra valós arcának bemutatásához kér segítséget a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A köztestület egészségügyi intézményekben készült fényképeket és beszámolókat vár a szakemberektől, hogy hiteles képet adhasson a gyógyítás mindennapi körülményeiről – a modern centrumoktól a súlyosan leromlott állapotú kórházi osztályokig. Az egy főre jutó állami ráfordítás – GDP-arányosan – jelentősen elmarad…

•
Természetesen tollas barátaink nem követtek el bűncselekményt, azonban a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportja lakossági felhívást tett közzé annak érdekében, hogy minél eredményesebben nyomon lehessen követni az apró szárnyasok útját. Így most a szemfülesebb miskolciak is madárkutatókká válhatnak egy kis időre. Lakossági összefogással térképeznék fel a miskolci cinegék költési szokásait. Ebben kéri a…
•
A Tisza elnöke gyorsan kommentálta is az eseményeket, szerinte az Indexnek immár papírja van róla, hogy egy „hazug szennylap”. Ez már a kormánypárti propagandalap számára nem az első jogi vereség. De még mindig fellebbezhet az ítélet ellen a Fidesz egyértelmű szócsövévé vált, szebb napokat is látott oldal. Az Index újabb pert bukott el. A…

•
Nem véletlen, hogy annyian kedvelik és követik a Parasznya futballcsapatának oldalát, hiszen rendszeresen találkozhatunk hasonló (természetesen teljes egészében viccnek szánt) írásokkal, például születésnapok és új igazolások alkalmával. Itt az újabb gyöngyszem. A csapat már országos ismertségre tett szert ezen bejegyzések miatt, szerdán ismét egy újabb hasonló csodával jelentkezett a gárda hangulatfelelőse a közösségi médiában.…

•
Már nem kell sokat várnunk és megnyitják az új LIDL-t Miskolcon, ami országunk második legnagyobb eladótérrel rendelkező áruháza lesz. Minden fontos kérdésünkre választ kaptunk az üzletlánctól, íme a részletek. Jó ideje tudjuk, hogy a Fonoda utcai régi Diego bolt helyén Miskolcon megnyit a LIDL következő üzlete. A Borsod24 munkatársa a következő kérdéseket tette fel…
•
Vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy borsodi férfi ellen, akinek kegyetlen mulasztásai miatt egy egész alomnyi kiskutya pusztult el. Kiderült az is, hogy a gazda olyan mértékben hanyagolta el és éheztette kutyáját, hogy az anyaállat szervezete teljesen kimerült, így képtelen volt életben tartani újszülött kölykeit. A megrázó eset részleteiről az ügyészség honlapja tájékoztatta…