Borsod24

  • Huszonöt országból érkeznek versenyzők a miskolci Spartan Race-re

    Huszonöt országból érkeznek versenyzők a miskolci Spartan Race-re

    Nyolc év után tér vissza Miskolcra a Spartan Race terep-akadályfutó-versenysorozat: február 21-én, szombaton az erő, az akarat, a bátorság és az extrém kihívások lesznek a fókuszban a Bükk városában. A szervezők huszonöt országból várnak több ezer versenyzőt – a spanyol, osztrák, cseh, dán, francia, kínai, amerikai és dubaji indulók részvétele már biztosnak látszik. A…

  • Megharapta a vasútőrt, élettársa kővel fenyegette – ítélet született a miskolci pályaudvari támadás ügyében

    A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott abban az ügyben, amelyben egy pár 2023 októberében megtámadott egy vasúti biztonsági dolgozót a miskolci pályaudvaron. A támadásra azután került sor, hogy az ittasan utazó férfit és élettársát leszállították egy indulásra váró személyvonatról. A pár a vonaton hangosan veszekedett az utasokkal, egymást is szidalmazta – három vasúti dolgozó kísérte…

  • Magyar Péter Miskolcon is bemutatta jelöltjeit – Jakab Péter diktátornak nevezte őt

    Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfőn este a miskolci Hősök terén folytatta aznap Mezőkövesden megkezdett országjárását. A február 16-án rajtolt körút célja az április végi parlamenti választások előtti mozgósítás: a pártelnök elmondása szerint ez az a 55 nap, amelynek végén – szavai szerint – „visszaveszik a hazájukat”. A rendezvényt este hétre hirdették meg,…

  • Jobbik: „Szeretjük a hazánkat, egy normális Magyarországon akarunk élni”

    Jobbik: „Szeretjük a hazánkat, egy normális Magyarországon akarunk élni”

    A Jobbik Magyarországért Mozgalom február 15-én, vasárnap délután tartotta kampánynyitó rendezvényét, amelyen közel 600 fő vett részt. A rendezvény üzenete egyértelmű volt: a Jobbik elindul a 2026-os országgyűlési választásokon, és mind a 106 egyéni választókerületben rendelkezik jelölttel. A kampánynyitón kiemelten szó esett a visszalépések kérdéséről is. A kampánynyitón kiemelten elhangzott: a Jobbik értékrendjével összeegyeztethetetlen…

  • Új szakaszba lépett az ózdi acélkilátó tervezése, lefelé csúszdán is megtehetjük az utat

    Új szakaszba lépett az ózdi acélkilátó tervezése, lefelé csúszdán is megtehetjük az utat

    Aki kicsit izgalmasabb lefeléútra vágyik a lépcsőzés helyett, az választhatja a csúszdán való távozást is. Érdekes újítás készül az új ózdi kilátónál. Tiszta időben tökéletes kilátás nyílik majd a Tátrára is. A részletekről Janiczak Dávid polgármester számolt be a közösségi médiában. “DRÓTOS-KILÁTÓ – TERVEZIK A KILÁTÓNKAT! Ózd az acél és a hétvölgy városa, így…

  • Busz és személyautó ütközött össze Miskolcon, a mentők is a helyszínen

    Busz és személyautó ütközött össze Miskolcon, a mentők is a helyszínen

    Egy gépkocsi talált el egy csuklós buszt Miskolc belvárosában, teljes útzár lépett életbe, mentőautó is érkezett a baleset helyszínére. Összeütközött egy csuklós autóbusz és egy személygépkocsi Miskolcon, a Kazinczy Ferenc utcában, a Batthyány Lajos utcánál. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a gépkocsit. A mentők is megérkeztek a baleset helyszínére, ahol teljes szélességében lezárták az…

  • Rossz ötlet volt: ikertestvérének adta ki magát, most duplán megfizet

    Egy év szabadságvesztésre és egy év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a Tiszaújvárosi Járásbíróság azt a nőt, aki 2024-ben egy helyi nagyáruházban elkövetett lopás után a rendőri intézkedés során ikertestvérének adta ki magát – közölte hétfőn a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel. Az ügy 2024 szeptemberében kezdődött, amikor a vádlottat egy tiszaújvárosi áruházban lopáson érték.…

  • Betli, DPK, Rubio, Fidesz-lista: az ország dolgait elvégezve Orbán leült ultizni a Tabánban

    A Fidesz hétfőn bejelentette országos választási listáját – az első három helyen Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Kövér László szerepel –, a miniszterelnök pedig a történelmi pillanatot egy tabáni kártyapartival koronázta meg.  A budai Gösser étteremben Korda Györggyel (aki állítása szerint először találkozott Orbánnal), Font Sándor képviselővel, Seszták Miklóssal és Pintér Sándorral ült le…

  • Hazatér Mima: Jovanović visszajött a DVTK HUNTHERM-hez

    A montenegrói Milica Jovanović ismét piros-fehérben lép pályára: a DVTK HUNTHERM február 16-án jelentette be, hogy a Mima becenéven ismert közönségkedvenc a bajnokság hátralévő részére visszatér Miskolcra. A 36 éves, 189 centiméteres erőcsatár nem ismeretlen a diósgyőri szurkolók előtt – 2021 és 2025 között négy szezonon át meghatározó alakja volt az együttesnek, amellyel bajnoki…

  • Lángra kapott az olaj egy miskolci társasházban

    Tűzeset történt az éjjel Miskolcon: a Corvin utcai társasház egyik lakásában tűzhelyen felejtett olaj gyulladt meg. A vészhelyzetet a hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt maguk a lakók oldották meg – a kezdeti lángokat saját erejükből fojtották el. A helyszínre érkező tűzoltók a maradék parázsló részeket oltották el, majd alaposan átvizsgálták a szomszédos lakásokat is, hogy…