Borsod24

  • Miskolc díszpolgára generációkat gyógyított – búcsúzik tőle a város

    Miskolc díszpolgára generációkat gyógyított – búcsúzik tőle a város

    Életének 85. évében elhunyt Dr. Sallai Zsolt, Miskolc egyik legismertebb és legtiszteltebb orvosa. Nevét hosszú évtizedeken át összekapcsolták a város egészségügyével, a Semmelweis Kórház urológiai osztályának vezetésével, valamint a helyi közélettel. A gyászhírt a Rotary Club Miskolc tette közzé. Dr. Sallai Zsolt Debrecenből érkezett Miskolcra, ahol hamar a szakma elismert képviselőjévé vált. Generációk gyógyulása…

  • Diktatúra? Szokjon hozzá! – Meglepő kormánypárti őszinteség a sátoraljaújhelyi közgyűlésen (videóval)

    Diktatúra? Szokjon hozzá! – Meglepő kormánypárti őszinteség a sátoraljaújhelyi közgyűlésen (videóval)

    Parázs jelenet zajlott le Sátoraljaújhely legutóbbi képviselő-testületi ülésén. Majoros László (DK) felszólalásában ugyanis arra kérte a jegyzőt, hogy tartassa be a közgyűlés működésére vonatkozó szabályokat, és biztosítsa számára a felszólalás lehetőségét. A polgármester reakciója azonban nemcsak megdöbbentette, de meg is botránkoztatta azok többségét, akik látták az erről készült videófelvételt. A vita során Majoros László…

  • Miért Miskolc? – Az első vidéki villamos

    Miért Miskolc? – Az első vidéki villamos

    Különleges vasárnap délutáni olvasnivalót kínál februártól induló sorozatunk a Borsod24 követőinek. Különleges azért, mert Miskolc egyik legnagyobb lokálpatriótájának, a város díszpolgárának, Fedor Vilmosnak a tollából született, másfelől egy olyan sikeres kiadványban jelent meg először 2017-ben, amelynek példányai a nagy siker okán már legfeljebb csak az antikváriumokban bukkannak fel. Azért is érdemes elmerülni az egykor…

  • Zárva – Miskolc belvárosa ismét egy igényes üzlettel szegényebb

    Zárva – Miskolc belvárosa ismét egy igényes üzlettel szegényebb

    Újabb üzlet esett áldozatul a belváros aránytalan üzemeltetési költségeinek. 2026. január 31-étől a GEER eMobility kényszerült kulcsfordításra. A döntésről az üzlet közösségi oldalán olvasható, ez esetben legalább nem végleges búcsúról, hanem irányváltásról beszélhetünk. A bezárás ténye azonban ismét ráirányítja a figyelmet a belvárosi vállalkozások egyre nehezebb helyzetére. A Széchenyi utca igényes, modern arculatú szaküzleteként…

  • A kupasiker után a bajnokin is legyőzte a DVTK a Paksot

    Nagy meglepetésre másodszor is felülkerekedett a DVTK a Paks együttesén a héten, a szerdai 2:2 után most 2:1-re verte idegenben az atomváros csapatát a vasgyári alakulat. A DVTK egy héten belül másodszor győzött Pakson, a szerdai 6–2-es kupanyolcaddöntő után ezúttal 2–1-re a Fizz Liga 22. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A lefújás után a főszereplők…

  • Orbán Brüsszel ügynökei ellen indul a harc a választások után – jaj az újságíróknak is

    Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban tartotta idei évértékelő beszédét, amelyet ezúttal nem egyszerű pártpolitikai összegzésnek, hanem „szuverenitási, politikai és kulturális mérföldkőnek” nevezett. A kormányfő szerint Magyarország abban a történelmi helyzetben van, ahol a tét nem kevesebb, mint a nemzet függetlensége és jövője, és erről a tételről a nagy áprilisi választás után döntenek a…

  • Óriások Miskolcon, szennyező akkugyárak az országban

    Óriások Miskolcon, szennyező akkugyárak az országban

    Munka, élet és acélidegek 95 méter magasban. Újra felpörgő akkugyári félelmek. Egy messziről bűzlő ügyben szagot fogott kétfarkú kutya. Gyár helyére tervezett lakópark. Nyugdíjak és nyugdíjasok. Drogvád miatt közösen tiltakozó éjszakai klubok. Szokásosan sikeresen megújított közösségi közlekedés. Zebrával, Viktorral és Lőrinccel felturbózott kormányzati óriásplakát és újságíróval szembeni kemény rendőri fellépés is olvasható volt ezen…

  • A lengyel miniszterelnökkel tárgyalt Magyar Péter a Müncheni Biztonsági Konferencián – videó

    Fontos tárgyalást folytatott péntek este Magyar Péter a lengyel miniszterelnökkel, Donald Tusk-kal a Müncheni Biztonsági Konferencián. Szombaton további fontos állami és iparági vezetőkkel találkozik a Tisza Párt elnöke, köztük a német kancellárral, Friedrich Merz-zel is. Szakértők általában azt mondják, hogy a külpolitika az éppen hatalomban lévő miniszterelnöknek kedvező terület, hiszen neki van lehetősége fontos…

  • Autóbalesetet szenvedett Tállai András

    A Mezőkövesd Képekben Facebook-oldal számolt be a hírről, hogy balesetet szenvedett Tállai András államtitkár. Szombat délelőtt szenvedett balesetet Tállai András államtitkár, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerület fideszes képviselőjelöltje. A hírt a Mezőkövesd Képekben Facebook-oldal osztotta meg. A baleset Gelej és Mezőcsát között történt, jelenleg a rendőrség helyszínel, teljes útzár mellett. Tállai András állapotáról…

  • Friss kutatás: Jakab Péter segítheti győzelemhez Csöbör Katalint Miskolcon

    Friss kutatás: Jakab Péter segítheti győzelemhez Csöbör Katalint Miskolcon

    Jakab Péter mentheti meg Csöbör Katalint a bukástól egy friss, a Závecz Research által készített közvéleménykutatás szerint. A kutatást a Nyílt Levelek Podcast Csatorna készíttette és legújabb adásukban mutatták be a BAZ01 OEVK-ban készült felmérés adatait. Átfogó kutatás készült Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es számú választókerületében, amelyet a Nyílt Levelek Podcast Csatorna rendelt meg a Závecz…