•
Hónapok óta nem végez valós tevékenységet az indiai tulajdonú vegyi üzem Sajóbábony mellett, a júliusi közel 200 fős létszám 90%-át már elküldték, fizetést már nagyon régóta nem adtak a dolgozóknak. Aki a pénzét akarja, perelnie kell. A Sajóbábony határában működő SPL Europe Kft. vegyipari üzeme az elmúlt hónapokban gyakorlatilag leállt – írja a Hvg.hu. Szeptember…
•
Nem indul az áprilisi országgyűlési választáson Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal főigazgatója, akit korábban a Fidesz jelölt ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 1-es számú egyéni választókerület képviselőjelöltjeként. A döntést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be csütörtöki kormányinfóján, válaszolva egy újságírói kérdésre. A politikus szűkszavúan annyit közölt, hogy nem Polgári lesz a párt jelöltje…
•
Nem pusztán elnevezési vita, hanem a hatalom természetéről szóló kérdés – Magyar Bálint szociológus szerint ezért van jelentősége annak, hogy egyre többen „maffiaállamként” írják le a magyar politikai rendszert. A Klubrádióban nemrég elhangzott elemzésében kifejtette, az ahogyan megnevezünk egy berendezkedést, meghatározza azt is, miként gondolkodunk róla és milyen típusú változást tartunk szükségesnek. Bolgár György…
•
Banki dolgozónak álcázott csalók közel másfél millió forintot csaltak ki egy sajószentpéteri férfitól, miután telefonon meggyőzték áldozatukat arról, hogy illetéktelenek támadják bankszámláját. Ismeretlenek telefonon kerestek meg egy sajószentpéteri lakost, akik banki ügyintézőnek adták ki magukat. A police.hu beszámolója szerint a csalók azt állították a férfinak, hogy illetéktelenek próbálnak hozzáférni a bankszámlájához, ezért azonnali beavatkozásra…

•
A közösségi médiában a napokban jelent meg egy fotó, mely arra enged következtetni, hogy Miskolc egy újabb Lidl-nek ad otthont a közeljövőben. Ezzel kapcsolatban az üzletlánc sajtóosztályához fordultunk kérdéseinkkel. A Miskolchoz köthető Facebook-csoportok tagjainak többsége már minden bizonnyal értesült arról, hogy nagy valószínűséggel a Fonoda utcai régi Diego bolt helyén nyílik majd meg az…

•
Emlékszünk? Tavaly júniusban Hollósy András alpolgármester a közösségi médiában megosztott videójában ígérte meg a miskolciaknak, év végére megnyitja kapuit a rendőrörs a város neuralgikus pontján. Az erre utaló jelek ugyan 2026 februárjában még nem láthatók, sikerként kommunikálja azonban a megyei kormányhivatal az ugyanitt hamarosan nyíló kormányablakot, melyért cserébe egy másik megszűnik. A kormányhivatal közleménye…

•
Három éve nem közlekednek személyszállító vonatok Tiszaújvárosban, és ez azóta is komoly hatással bír a város elérhetőségére. A vasúti kapcsolat megszűnése nem járt együtt alternatív fejlesztésekkel, a közlekedési lehetőségek szűkülése pedig mindennapi problémává vált az itt élők számára. Az ügyben az aHang civil szervezet petíciót indított, amelyben a vasúti személyszállítás visszaállítását és a csatlakozások…

•
Tiszaújvárosban a nagyberuházások nemcsak munkahelyeket hoztak a városba, hanem jelentős lakáspiaci keresletet is, ezért rövid idő alatt megnövekedtek az ingatlanárak. Az önkormányzat úgy érezte, lépnie kell, ezért lakástámogatással segít a fiataloknak, hogy helyben szerezhessék meg első otthonukat. A támogatást olyan 40 év alattiak vehetik igénybe lakás vagy családi ház vásárlására, akik legalább két éve…
•
Másodosztályú ellenféllel szemben, ám idegenben sikerült kiharcolni a továbbjutást a nyolcaddöntőbe egy gyenge színvonalú meccsen. Ha már a bajnokságban nemigen megy, a kupában még összejöhet a nagy villantás. A labdarúgó Mol Magyar Kupa 5. fordulójában az élvonalbeli Kolorcity Kazincbarcika SC felejthető mérkőzésen 1–0-ra nyert az NB II-es FC Ajka otthonában, ezzel kiharcolta a negyeddöntőbe…

•
A városlakók saját bőrükön érzik, hogy semmilyen előrelépést nem tapasztalnak a miskolci mindennapi életben, sőt, 2024 ősze óta további látványos visszaesést éreznek. Mégis óriásplakátokra szórják a közpénzt a településeken, ez alól Miskolc sem kivétel. A Magyar Péter állítólagos kijelentésével készült plakátokat a neten már ki is figurázták. A Magyart lejáratni kívánó miskolci kampány apropóján…