•
A Miskolci Honvéd SE sífutója, Büki Ádám a 90. helyen végzett a klasszikus stílusú egyéni sprint selejtezőjében a milánói-cortinai téli olimpián kedden. A munka mellett sportoló versenyző 4:02,02-es idővel zárt, ami 54 másodperces lemaradást jelentett a szám nagy esélyesétől, a téli olimpiai aranyérmek rekordjára pályázó norvég Johannes Hösflot Klaebótól. A továbbjutáshoz a legjobb harminc…
•
A Miskolci Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy súlyos kimenetelű közlekedési baleset felderítéséhez. Az eset vasárnapról hétfőre virradó napon, hajnalban történt a József Attila úton: egy autó a Búza tér irányába haladva, a külső forgalmi sávban elgázolt egy férfit, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A nyomozók egyelőre nem tudták megállapítani az áldozat személyazonosságát, ezért a…
•
Hetekig tartó kórházi kezelés után Mary végre hazatérhetett, és kisfiával, Jasonnal együtt újra biztonságos körülmények között lábadozhat. A fiatal nő hosszú és megterhelő időszakot tudhat maga mögött, ám az igazi megpróbáltatásoknak korántsem szakadt vége: a kórházi beavatkozások számlái már átlépték az egymillió forintos határt, ráadásul további költségek is várhatók, mivel még nem minden elszámolás…
•
Tűz ütött ki hétfőn reggel Borsodgeszten, a Fő utcában: egy családi házhoz csatlakozó kazánház gyulladt ki, és a lángok rövid időn belül teljes terjedelmében beborították az építményt. A tűz ezt követően átterjedt a főépület tetőszerkezetére is, így a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók négy vízsugárral kezdték meg az oltást. A beavatkozás eredményeként a lángokat délelőtt sikerült…
•
Gyászol Tiszaújváros: életének 75. évében elhunyt dr. Heiszman Géza, a város egykori jegyzője. A szomorú hírt Fülöp György polgármester osztotta meg hétfőn a közösségi oldalán, ahol megrendülten búcsúzott a település közigazgatásának meghatározó alakjától. Dr. Heiszman Géza több mint négy évtizede élt családjával Tiszaújvárosban, és húsz éven át, 1990-től 2010-ig töltötte be a jegyzői tisztséget.…
•
Szerb helyett szerb? A Diósgyőr labdarúgócsapata válságos időszakot él át az NB I-ben, és minden jel arra mutat, hogy a napokban edzőváltásra kerül sor a miskolci klubnál. Vladimir Radenkovic vezetőedző napjai megszámláltattak a DVTK kispadján, utódjaként pedig a korábban a Debrecent irányító Szrdjan Blagojevics neve került a legesélyesebb pozícióba. A DVTK helyzete az utóbbi…
•
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy miskolci férfi ellen, aki éveken át szexuálisan molesztálta kiskorú lányát, valamint a velük egy háztartásban élő másik család szintén kiskorú gyermekét – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség. A vádirat szerint a férfi 2019 szeptemberétől kezdve nyúlt hozzá szexuálisan saját lányához, aki akkor töltötte be a tizenkettedik életévét.…
•
A Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyegén debütált Julia Ducournau Alpha című filmjének főszereplője, a francia–magyar Boros Mélissa, akit a magyar közönség a miskolci CineFesten ismerhetett meg először. A fiatal színésznő a fesztiválon személyesen mutatkozott be, és kiderült: bár sosem élt Magyarországon, szinte tökéletesen beszél magyarul. A húszéves Boros Mélissa édesapja magyar, Sopronban él a család…

•
Az arab világban létezik egy igazán szép és különleges hagyomány. Eszerint a családok tagjainak – ahogy Káli Sándor fogalmaz: hetedíziglen ismerniük kell felmenőiket. Milyen csodás is volna, ha az ember unokái arcot és nevet kaphatnának ük-, szép- és ősszüleikhez – gondolta az egykori polgármester, és belevágott családjának felkutatásába. A felfedezésekkel és izgalmakkal teli vizsgálódás…

•
Minden nap látjuk a magasba nyúló acélóriásokat az építkezéseken, de kevesen gondolnak bele, milyen élet zajlik ott fent, a felhők között, egy toronydaruban. Egy 95 méteres magasságban lebegő fülkében, ahol a szél megrázkódtatja az egész szerkezetet, ahol nincs WC, ahol a legkisebb figyelmetlenség is emberéletekbe kerülhet, és ahová minden reggel létrán kell felmászni. A…