•
A kerekasztal pártpolitikától független, kéthavi rendszerességgel ülésező érdekegyeztető fórum. Célja a lakáspiaci szereplők javaslatainak összegyűjtése, rendszerezése, valamint ezek nyilvánosság és a városvezetés elé tárása. Az alakuló tanácskozás február 19-én lesz – tájékoztatott Dombi Mihály, a Szikra Mozgalom debreceni helyi szervezetének elnöke.
•
Debrecenben „súlya van a városrendezés kérdésének, ott nem kortescélokra használják fel a világítást, a kövezést, a csatornázást”. – Délmagyarország, 1928. február 15.
•
Munka, élet és acélidegek 95 méter magasban. Újra felpörgő akkugyári félelmek. Egy messziről bűzlő ügyben szagot fogott kétfarkú kutya. Gyár helyére tervezett lakópark. Nyugdíjak és nyugdíjasok. Drogvád miatt közösen tiltakozó éjszakai klubok. Szokásosan sikeresen megújított közösségi közlekedés. Zebrával, Viktorral és Lőrinccel felturbózott kormányzati óriásplakát és újságíróval szembeni rendőri fellépés. Többek között ezek a témák…
•
A vízügyi szakemberek becslése szerint 133 kilométerrel. – Hajdú-bihari Napló, 1968. február 14.
•
Egy másik ügyben a HVB nem tudta megfejteni, ki adta ki a fideszes jelölt melletti szavazásra buzdító, jogszabálysértő szórólapot.
•
Az alvó kocsis fel sem kelt a balesetre; ébredtekor csak a szekerét húzó állatot hiányolta. – Debreczen, 1949. február 13.
•
Ugyanez a cég éppen most adott át egy hatalmas logisztikai csarnokot Ebesen.
•
A bírósági tárgyalás perbeszédekkel folytatódott. Az ügyész szerint mind a sebesség, mind az ütközési pont megállapítható a korábbi szakértői vélemények alapján. A vádlott védői eljárásbeli hibákról beszéletek és vitatkoztak az ügyész állításaival. Az utolsó szó jogán a vádlott ártatlannak vallotta magát, ítélet február 16-án születhet a három éve húzódó ügyben.
•
Közel két éve nem tartottak tárgyalást a környezethasználati engedélyt megadó kormányhivatallal szembeni eljárásban.
•
Egy férfit végül nem helikopterrel, hanem mentőautóval és stabil állapotban szállítottak korházba. A katasztrófavédelmet nem riasztották a helyszínre.