•
Matolcsy György korábbi jegybankelnök fia arra biztat a ragasztvány szerint, hogy a Fidesz jelöltjeire adják voksukat a debreceniek az idei országgyűlési választáson.
•
Akadályozták a tényfeltárást Kecskeméten, nem léphetett fel a kormánykritikus humorista Miskolcon, kilyukadt a szociális háló Egerben, „megmenekült” a jászberényi termálfüdő, tömeges parkolás Szeged főterén, tíz olyan ügy Debrecenből, amelyekről másutt nem olvashatott. Többek között ezek a témák érdekelték 2026 első hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
•
Szennyezett levegőt eregető akkumulátorgyár, rühesség a derecskei gyerekek között, fejbelőtt bindzsisztáni miniszterelnök, víz nélkül maradt romák. Volt miről írnunk tavaly, lesz miről idén is.
•
Újságírók szakmai szervezete elvben nem támogathat olyan intézkedést, amellyel egy lap terjesztését tiltják be. A sajtószabadság alapjog. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy e mögé bújva újságírónak álcázott propagandisták hazugságok terjesztésével a tisztességes újságírás hitelét gátlástalanul rombolhatják. A 4 milliós példányszámban nyomtatott Bors-különszám terjesztését a bíróság betiltotta, mivel a rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedést kívánt.…
•
Varga Zoltán debreceni kötődésű DK-s listás országgyűlési képviselő – pártjának egyik egyéni jelöltje a 2026-os parlamenti választáson – ismét célzott egyet a közösségi oldalán.
•
Az ukrán határhoz közeli város lakossága a saját otthonában adott szállást egy időben több tízezer ukrán menekültnek. A háború mellett az egyetem miatt is nagyon sok külföldi él itt, de magyarok alig vannak. Debrecen és Lublin közel 70 éves együttműködésének jelenleg csak múltja van, de jövője még lehet – és ez a fiatalokon is…
•
Dombi Mihály szerint Debrecen városvezetése nem foglalkozik érdemben a lakhatás kérdésével, erre jó példa a Kossuth utca 26. szám alatt lévő ingatlan ügye is. Úgy véli, a történelmi jelentőségű lakóház helyére luxusingatlanok fognak épülni, s ez nem tesz jót az amúgy is egekben lévő lakásáraknak. Az ügyben a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság hanyag kezelés vétsége miatt…
•
A katasztrófavédelem egyelőre nem kapott bejelentést.
•
Több milliárd forintos hiány és tízezres tonnaszámú eltűnt készlet miatt forrong a kelet-magyarországi gabonapiac. A villámgyorsan felfutó, politikai kapcsolatokkal is emlegetett Bászna Gabona fizetési gondjai gazdákat, vevőket és finanszírozókat sodortak bizonytalanságba, közraktári zárolások indultak. A céghez Kósa Lajos fideszes politikus családjának is volt köze.