•
Nyerhet-e a Fidesz Debrecenben, ha még ők is az ellenkezőjét terjesztik? Miért cserélhették le a korábbi képviselőket? A debreceni kórházakban csak három hónap a várólista, Hajdúsámsonban félnek a Tisza-adótól. VIDEÓ
•
Láttuk már pólón, pulóveren, vászontáskán, konyhai kötényen, bögrén is. Kósa Lajos most bemutatta nyakkendőn a Magyar Olimpiai Bizottság tegnapi közgyűlésén, majd a köztársasági elnöknél is.
•
Nyakkendők, szalagátvágások és szocialista indulók között emelkedett Debrecen a miniatűr könyvek fővárosi rangjára.
•
A kínai akkugyárak szószólójaként elhíresült gazdasági alpolgármester mondta a hivatalos debreceni ünnepi beszédet a magyar kultúra napján. A szenvtelenség végpontján tobzódik az öntelt városvezetés.
•
Az önkormányzat nem vett részt a klub tőkeemelésében, ami miatt a részesedése is csökkent. A DVSC futballcsapata az év utolsó negyedében különböző cégeken keresztül csaknem 160 millió forintot kapott Debrecentől.
•
Radeczki Csongor a Debrecinernek elmondta, nevetségesnek tartja az ítéletet, és nem érti, miért zavartak egyeseket ennyire a kampányidőszakban több száz másik graffiti közé kihelyezett üzenetei.
•
Kereszt a tornyokon, emeletes házsor a Nagytemplom mellett, kövezett tér a város közepén…
•
Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta idén is közösen szervezi az ünnepséget iskolák, civil szervezetek bevonásával.
•
Egy korszak vége jön el nyáron az északi országban, a legnagyobb finn telekommunikációs cég lekapcsolja a vezetékes hálózatát.