•
A magyar társadalom döntő többsége szerint a nemzeti konzultáció nem demokratikus eszköz, hanem a Fidesz saját pártpolitikai céljait szolgáló propaganda – derül ki az aHang által megrendelt közvélemény-kutatásból. (A közvélemény-kutatást az aHang megrendelésére a 21 Kutatóközpont végezte el. A hibrid adatfelvétel 2025. okt 4. és 10. között zajlott ezer fő megkérdezésével.)
•
A 20k – Szabad Szavazat vezetőségének közleménye a Szuverenitásvédelmi Hivatal legújabb produkciójáról.
•
Antal Szabolcs polgármester szerint a kínai sportszergyártó cég hazánkban szeretne gyártói- és logisztikai központot létrehozni. Sámsonban a gazdasági környezet és az adózási módok érdekelték őket. Hangsúlyozta, továbbra is kizárt, hogy Hajdúsámsonban bármilyen akkumulátorgyártással kapcsolatos tevékenység legyen. Az ellenzék aggódik, ők ezt a helyi építési szabályzatba is belevennék. – Lehetséges-e az, hogy a fideszes politikus…
•
Még október van, de már elkezdődtek az adventi előkészületek Debrecenben.
•
Az akkumulátoripari céget néhány hónapja bírságolták meg 1,5 millió forintra az egységes környezethasználati engedélytől eltérő üzemeltetésért.
•
A kínaiak akkugyári operátorokká képzik a regisztrált álláskeresőket a helyi szakképzési centrummal közösen, az állam támogatásával.
•
Markos Sándor karikaturista igyekezett hozzájárulni az ünnepi hangulathoz a sokak által gyásznapként kezelt október 23-án. A képek a Susmus Caféban tekinthetők meg nyitvatartási időben.
•
Debrecenben az akkugyár terjeszkedése miatt bezárnak egy vasútvonalat, Szeged környékén viszont 160-ra gyorsítják a sebességet. Miskolcon kikötött a Folyami Polgárnaszád, Egerben egy fiatalt választottak a Borászok borászának, Kecskemét egyik városrésze önállósodna, Szolnokon továbbra is teljes a kommunikációs káosz a tervezett elektrolitgyár körül. Pécsett majdnem politikai pedofíliát kiáltottak, Veszprémben megünnepelték a lassan eltűnő 35 esztendős…
•
A férfi azt kérdezte, miért nem azután szüntették meg az akkumulátorgyárnak útban lévő szakaszt, miután megépítették az új nyomvonalat. Papp László szerint nem is az akkugyár, hanem a repülőtér miatt zárták be a vasutat.