
•
A hágai Ridderzaalban elhangzott 2025-ös trónbeszéd idén szokatlanul kevesebb pompát és jóval több óvatosságot tartalmazott. A holland király szavai egyszerre tükrözik egy ország belső dilemmáit és az Európai Unió jövőjének kihívásait. Ha Hollandia valóban a kontinens egyik laboratóriuma, akkor érdemes figyelnünk, mi forr éppen a lombikban. Hágában szeptember 16-án a holland király szavai nem…

•
Köztük lesz például Aranyosi Péter, Czutor Zoltán, Hadházy Ákos, Juhász Péter, Litkai Gergely, Lukácsi Katalin, Molnár Ferenc Caramel, Radics Péter, Szabó Márton Csoki és persze Puzsér Róbert is. „Magyarország kudarcainak legfőbb oka, hogy két ellenséges nemzet, Pannónia és Hunnia él egy hazában, és hogy ezek tagjai semmiben nem értenek egyet, mert egymás világnézetének mínusz…

•
Az építési és közlekedési miniszternek írt levelet a vacsiközi ellenzéki önkormányzati képviselő, kérve segítségét a Csíksomlyói utca útfejlesztése és a régóta várt jobbra kikanyarodó sáv kiépítésében. A témával a KecsUP többször foglalkozott, például idén februárban is. Akkor Tóth Szilárd (Szövetség a Hírös Városért Egyesület) egy sajtótájékoztatón mondta el, hogy az önkormányzat közel öt éve…

•
A Richter Safari Parkba érkezett a napokban Franciaország utolsó cirkuszi porondon szerepeltetett elefántja, így Nyíregyháza után ez már a második hely hazánkban, ahol mindkét elefánt faj látható. Hétvégén az Állatok Világnapja alkalmából Richter József tulajdonos jótékonysági futóversenyt szervez a még vadon élő afrikai elefántok támogatásáért. Október 4-én, az Állatok Világnapján minden az afrikai elefántok…

•
Lázár János közlekedési miniszter közösségi oldalán tényként állította, hogy Magyar Péter közbenjárására nem kapott meg a MÁV 1 milliárd eurót az Európai Beruházási Banktól (EBB). A bank azonban a HVG kérdésére azt közölte, hogy nincs is ilyen döntés. Magyar Péter visszautasította a miniszter vádját, szerinte a „közpénzek Drakulája, batidai Lázár János végleg meghibbant”. Lapszemle.…

•
György László kormánybiztos a Facebook-oldalán közölte, hogy 27 társával együtt megalapította a Magyar Teljesítmény Digitális Polgári Kört – a tagok között van Vaszily Miklós, a TV2 Csoport elnök-vezérigazgatója és – az Indexet is tulajdonló – Indamedia társtulajdonosa. Lapszemle. Mindezt a 444.hu vette észre. „A célunk ebben a polgári körben, hogy stratégiai szemmel vonjuk vizsgálat…

•
„Nagy Miklós László bűnös levéltitok megsértésének vétségében. Ezért a Kecskeméti Járásbíróság a vádlottat megrovásban részesíti. A bíróság kötelezi Nagy Miklós László vádlottat, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül sérelemdíj címén fizessen meg dr. Siposné Bodrozsán Alexandra magánvádló javára 500.000 forintot” – tette közzé nemrég a bíróság ítélete nyomán született közleményét a…

•
Ahogyan arról a KecsUP Hírek korábban beszámolt Bán János alpolgármester bejelentette, hogy módosítanák a Hírös Agóra Ifjúsági és Kulturális Központ alapító okiratát, amelynek részeként a jelenleg, megfelelő végzettség hiányában jogszabályellenesen kinevezett igazgató a továbbiakban ügyvezetőként állna a közintézmény élén. A javaslatot kedd délután tárgyalta a Kulturális Bizottság, ahol komoly szócsata alakult ki a beterjesztést…

•
Bár a napokban átadták a felújított Széchenyi sétányi rendelőt, a beruházás részleteit komoly misztikum övezi. „Ahogy ígértük. Elkészült a Széchenyi sétányi rendelők felújítása. A mai naptól újra várják a pácienseket a Széchenyi sétányi rendelők” – osztotta meg Facebook oldalán Gál Zsombor, a Fidesz-KDNP politikusa. A széchenyivárosi képviselő hozzátette, a napokban kisebb munkálatok még várhatóak,…

•
A társasházak közötti zöldfelületek nem tartoznak a zöldsáv fogalmába – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium a kecskeméti önkormányzattal. Mint arról korábban beszámoltunk, július 1-jétől egy kormányrendelet – a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról szóló, röviden TÉKA – előírja, hogy az ingatlantulajdonos köteles: tisztán tartani a háza előtti járdaszakaszt, járda hiányában a kerítéstől mért…