
•
Miniszterek, fideszes politikusok és a teljes kormánypárti propaganda azt harsogja, hogy Magyar Péter hazudott, amikor arról írt a Facebookon, hogy délig már 250 ezernél is több aláírást gyűjtöttek össze – írta a Telex. A kormánypárt képviselői és orgánumai a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adataira hivatkozva azt állítják, hogy a Fidesz 196 ezer ajánlást gyűjtött össze, míg a…

•
A boltokban kapható almák túlnyomó többsége tartalmaz valamilyen növényvédőszert, és bébiétel is készül belőlük – derült ki egy átfogó kutatásból. A górcső alá vett gyümölcsök kapcsán sokan kezdték el kongatni a vészharangokat, hazai szakemberek ugyanakkor azt állítják, a Magyarországon forgalmazott almák az előírásoknak megfelelnek, és bizonyos óvintézkedések betartásával biztonsággal fogyaszthatók. Meglepő eredményre jutott a…

•
A NASA március 6-án indítana legénységet a Hold körüli útra, amely az emberiség eddigi legtávolabbi űrutazása lenne – írta meg a Telex. Lapszemle. Az Artemis II misszió keretében négy űrhajós indul tíz napos útra. A legénység a Hold mellett elrepülve megkerüli annak túlsó oldalát, majd visszatér a Földre, miközben folyamatosan teszteli az Orion kapszula…

•
Szombaton indult el hivatalosan a 2026-os országgyűlési képviselő választás kampánya, ekkortól kezdhetik gyűjteni az ajánlásokat a képviselő-jelöltek és aktivistáik. A nagy pártok indulóinak Kecskeméten is gyorsan meglett a szükséges 500 ajánlás, a kisebb pártoknak ez jóval nagyobb kihívást jelenthet, nekik házalniuk, pultozniuk kell – de van rá két hetük. Bács-Kiskun vármegye 1. számú egyéni…

•
Rejtélyes fekete helikopter tűnt fel Szegeden, mit lehet tudni róla? Mit gondol az utca embere a gödi akkumulátorgyár körül kibontakozott botrányról? Gazdák és politikusok is kérdezik, mire ment el a sokmilliárdos támogatás a Szabolcsi Alma Centrumnál? Egerben nem vertek nagy dobra egy fideszes kampányeseményt – mi áll a háttérben? Kényes és forró témában, akkugyárakról…

•
Évente Kecskeméten a város közterületeire 4-5 millió köbméter csapadékvíz hullik le, ebből a mennyiségből kellene minél többet itt tartani, és helyben a város környezetében szikkasztani – javítaná a mikroklímát és növelné az alacsony talajvízszintet. Az önkormányzat most egy olyan pályázati felhívásra jelentkezett, amely pont ezt a célt szolgálná: növelnék a záportározó tavak kapacitását, szikkasztó…

•
Szombat reggel körbejártuk a pártok standjait Kecskeméten. A legtöbben a Budai utcai piacon állították fel pultjaikat – ott gyűjt aláírást a Fidesz–KDNP, a Tisza Párt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Demokratikus Koalíció és a Munkáspárt is. A Tisza Párt a főtéren is sátrat állított, és több más párt is a város különböző pontjain…

•
A magyar külügyminiszter és a szlovák energiaügyi miniszter levélben „követelték” Ante Susnjar horvát gazdasági miniszternél, hogy Horvátország nyissa meg kapuit az orosz olaj előtt. Ő erre egyértelműen kijelentette, hogy Horvátország nem a Kreml logisztikai kiterjesztése lesz, hanem segíteni fog partnereinek, hogy ne fogyjanak ki az üzemanyagból – írta meg a 24.hu. Lapszemle. Szijjártó Péter…

•
„És ezen a jövőben sem tervezünk változtatni” – válaszolta Szemereyné Pataki Klaudia Gyuris Dávidnak. A Szövetség képviselője a februári közgyűlésen azt javasolta, az önkormányzati médiát nevezzék át a „Kecskeméti Fidesz Médiacentrumának”, emellett indítványozta, hogy alakuljon meg a működését és közszolgáltatási feladatellátását felülvizsgáló bizottság, de a Fidesz-KDNP-s többség ezt leszavazta. „Szeretném megkérdezni, mikor tervezi a…

•
Az Magyar Szocialista Párt (MSZP) Kongresszusa úgy határozott, hogy a párt nem indul a 2026-os országgyűlési választáson. Egyúttal arra kérik szimpatizánsaikat, hogy minden körzetben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre adják voksukat – írta meg a Telex a párt által kiadott sajtóközlemény alapján. Lapszemle. Ez utóbbi jegyében támogatják Kunhalmi Ágnes, Hiller István, Szabó Sándor és Vajda…