
•
Szombaton közel 69 ezer tanuló vett részt a központi középiskolai felvételi vizsgán. Közülük 52 ezren nyolcadikosok, 11 ezren hatodikosok, míg több mint 6 ezren negyedikesek voltak. Utóbbi két csoport azért írt felvételit, mert 6, illetve 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkeztek. A vizsga idén is két részből állt: a tanulóknak egy magyar és egy matematika tesztet…

•
Januárban immár ötödik alkalommal merültek jeges vízbe a bátrabbak Lakiteleken, a Szikrai Holt-Tiszán. Az idei esemény azonban az előző évekhez képest komolyabb kihívást tartogatott, mivel a víz felszínét vastag jégréteg borította, így a csobbanáshoz előbb léket kellett vágni. A program főszervezője ezúttal is Kuti Zoltán kecskeméti tanár volt, aki már közel negyven éve gyakorolja…

•
A nagykörúton belüli belváros közlekedése – beleértve a parkolással kapcsolatos kérdéseket is – lesz a témája annak a lakossági fórumnak, amelyet január 28-án (szerda), 17:30-as kezdettel tart a Hírös Agóra fsz. 32. számú termében Király József, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület frakcióvezetője, a belvárosi 8. választókerület képviselője. A lakossági fórumra Király József képviselő…

•
A párt nagykőrösi szigetei szerint a Muhari Gergely mögül kiállók rágalmakkal és intrikákkal próbálták útját állni a TISZA Párt győzelmének. A tegnapi napon a TISZA mozgalomból kizárásra kerültek olyan egyének, akik rágalmakkal és intrikákkal próbálták útját állni a TISZA győzelmének; akik közösségünk jelképeit kisajátítva uszítottak a Szigetek tagsága és a TISZA Párt tagjai, valamint…

•
A magyar futsal válogatott még soha nem nyert meccset Európa-bajnokságon, szombaton viszont Ljubljanában 4:2-re legyőzték Lengyelországot. Az első gólt a Scoregoal játékosa, Fekete Márk lőtte, a Kecskemétnek korábban sok örömöt szerző újpesti Suscsák Máté kétszer, Pál Patrik pedig egyszer talált be a második félidőben. 2016 után jutott ki újra Európa-bajnokságra a magyar futsalválogatott. A…

•
Idén a 12. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál vetítései jóval túlmutatnak a főváros határain: Kecskemét mellett Békéscsaba, Debrecen, Eger, Győr, Jászberény, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém is bekapcsolódik az országos programsorozatba. Országszerte 60 dokumentumfilm, és mintegy 250 vetítés várja a közönséget – Kecskeméten január 28. és 31. között hat alkotás lesz látható az Otthon…

•
Csütörtöki, balatonalmádi fórumán Lázár János fideszes miniszter súlyos kijelentést tett a hazai cigánysággal kapcsolatban, amikor az ország belső munkaerő-tartalék feltárásáról beszélt. „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor föl kell tárni a…

•
Közpénzből támogatott debreceni fociklub, valamit nem értenek a fideszesek Egerben, új elektromos autó gyártása kezdődött a Mercedes-gyárban, eltűnt 10 ezer tonna termény a Bászna Gabonánál, Lázárinfó Balatonalmádiban. Többek között ezek a témák érdekelték a héten a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit. Szabolcs24: Országos botránnyá nőtte ki magát a Bászna Gabona Zrt. ügye A…

•
Körtvélyesi Attila egy Facebook-bejegyzésben tagadta, hogy a nagykőrösi önkormányzat a tulajdonában álló balatoni üdülő eladására készülne. Holott az állítólag elég rossz állapotban van, és a fejlesztését a város saját forrásból nem tudja biztosítani. A lapunknak nyilatkozó helyi szocialista politikus, László Ferenc szerint ráadásul nem is csak ez az egyetlen probléma a tábor kapcsán. „Az…

•
Abu-Dzabiban pénteken megtartották az orosz-ukrán-amerikai tárgyalás első napját. A Fehér Ház szóvivője szerint a találkozó produktív volt, az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ információi alapján pedig egyetértés van abban, hogy a tárgyalások szombaton folytatódnak. Az ügynökség forrása szerint „senki sem csapta be az ajtót” pénteken – írta a 444. A háború 2022-es kezdete óta…