
•
Hatalmas amerikai hadiflotta tart Irán felé – jelentette be Donald Trump az MTI szerint. Az amerikai elnök hozzátette: reméli, hogy nem lesz szükség a hajók bevetésére – írta a 24.hu. Mindez egy nappal azután történt, hogy csütörtökön Trump felkérésére Orbán Viktor is áláírta a Béketanács alapító okiratát. „Nagyon sok hajónk megy abba az irányba, biztos,…

•
Az a hír terjed, hogy a Cegléd környéki TISZA Szigetek elhatárolódtak Muhari Gergelytől, a Tisza Párt országgyűlési képviselő jelöltjétől és ezentúl nem segítik a kampányát. A KecsUP Hírek megkereste a nagykőrösi Kőris TISZA Szigetet, akik azt állítják, hogy a hír nem igaz, az elhatárolódó szigeteket regnáló politikusok hozták létre és irányítják, sokszor a közösséggel…

•
Az építési és közlekedési miniszter szerint a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek arra, hogy „másnak a szaros mosdóját takarítsák” – erre a problémára úgy reagált, hogy az országnak fel kell tárnia a belső tartalékait, azaz a cigányok. Lázár János azt is hozzátette, hogy Magyarországon nincsenek migránsok, ezért kell a belső tartalékokhoz nyúlni…

•
„Minden egyes milliméternek nagyon örülünk, egy újabb reménysugár egy jobb és élhetőbb életért” – mondta el a KecsUP-nak Danyi Boti édesanyja, Borics Bettina, akitől azt is megtudtuk: törpenövésű kisfiuk részére további három hónappal meghosszabbították a növekedést serkentő injekció állami támogatását. Ősszel derült ki, hogy Danyi Botond és 21 törpenövésű sorstársa gyógykezelését támogatja a Batthyány-Strattmann…

•
A KecsUP Hírek véleménypodcastjének legújabb adásában értékeltük Rozi, az egész ország által megkedvelt keverék kutya egykori gazdája ellen lezajlott állatkínzási büntetőpert és a kiszabott büntetést. Szóba hoztuk a Mercedes gyár legújabb dobását és Szijjártó Péter látogatását is, de kifejtettük a véleményünket a kecskeméti disznóvágások legnagyobb királyáról, aki nélkül nem telhet el nap. Megküzdöttünk egy…

•
Óriási költségvetési hiányt termelt tavaly a központi költségvetés: az éves deficit 5738,7 milliárd forint, csak a decemberi hiány 1668 milliárd forint lett – írta a 444. Előbbi adat történelmi rekordnak számít, utóbbi a második legnagyobb érték a covidos 2020 decembere után. Ezek a számok azt jelentik, hogy a tavalyi év egészében percenként 11 millió…

•
Csütörtökön aláírták a Donald Trump által tető alá hozott „Béketanács” alapító okiratát a svájci Davosban, a Világgazdasági Fórum második napján – írta a Telex. Trump szuperlatívuszokkal tűzdelt beszéde után az állami vezetők ünnepélyesen aláírták az alapító dokumentumot. Köztük volt Orbán Viktor is, akit az amerikai elnök „kemény fickó”-nak nevezett. Lapszemle. Az aláírási ceremóniát bevezető…

•
„Számomra a zene legfontosabb funkciója az önkifejezés és a kapcsolatteremtés. A nonverbális jellege miatt olyan tudatalatti, nehezebb érzésekkel is foglalkozhatunk, amit akár nehéz kimondani, szavakba önteni. Segít kapcsolódni önmagunkkal és másokkal. Segít kizökkenteni egy adott negatív állapotból, helyzetbe hoz, megmozdít. Nullától 99 éves korig minden életkorban használható és alkalmazható” – vallja, Szabó Mátyás, kecskeméti…

•
Február 2-ától menetrendi változások lépnek életbe Kecskeméten – jelentette be a Kecskeméti Közlekedési Központ (KeKo). A módosítások között találhatóak új-, kibővített útvonalú járatok és áthelyezések is. A változások a 138-as, 140-es, 141-es, 179-es és a 405-ös vonalat érintik – köztük Miklóstelepi betéréssel, új járattal a Nissin Foodsig és kibővített útvonalakkal a Mercedes 8. kapuig.…

•
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát. Kecskemétieket kérdeztünk, ki vagy mi jut eszükbe, ha a magyar kultúráról van szó. KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala – A kecsup.hu hiánypótló online újság. Szabad sajtó. Nem a sokadik akar…