
•
A képviselők örültek is, meg nem is a már nem használható ruhák, cipők leadására szolgáló gyűjtőedényeknek. Többen elmondták: a lakosság aggódik, hogy a konténerekkel együtt megjelennek majd a guberálók és a szemétkupacok. Három hónapos tesztidőszak után fogják eldönteni, milyen gyakran szükséges üríteni a konténereket. Az esetlegesen melléjük rakott hulladékot is a MOHU alvállalkozójának kell…
•
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell – többek között erről esett szó a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság Konferenciáján – írta meg Economx.hu. Lapszemle. A hosszú műtéti várólista, a járóbeteg-ellátásban a hosszú várakozási idő, és az orvoshiány, ami miatt elégedetlenek a betegek az állami egészségügyi ellátással – mondta…

•
Tizenegy magyarországi város és külhoni magyarlakta partnertelepülés versenyez azért, hogy melyikük viselje 2026-ban a Magyarország Ifjúsági Fővárosa címet. Kecskemét és Marosvásárhely csapata a szerda esti első elődöntőben szerepelt, ahol sikeresen továbbjutottak. Az élő vetélkedőben a városok csapatai produkciókkal, filmekkel, kvízzel mérkőztek meg és a műsor nézői is szavazhattak kedvenceikre. A továbbjutást követően december 10-én, szerdán…

•
Közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be, de a Neumann János Egyetemért Alapítvány megtagadta az intézkedési terve kiadását, ezért keresetet adtunk be a Kecskeméti Járásbíróságra. Október közepén a Transparency International Magyarország Alapítvány támogatásával ismét közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be a Neumann János Egyetemért Alapítványhoz. Tavasszal volt már ilyen, sem sokkal azután, hogy kiderült, amit szinte senki nem tudott: az alapítvány…

•
Az adventi vására miatt turistadömpingtől szenvedő Riquewihr polgármestere csendet rendelt el a település fő utcáján, miután a helyiek a hangzavarra panaszkodtak, írja a The Local-ra hivatkozva a 24.hu. A Franciaország észak-keleti részén található ezer fős település érintett utcája a „Rue de Silence”, vagyis a „Csend Utcája” nevet kapta. Daniel Klack polgármester szerint a döntéssel…

•
Tizenegy magyarországi város és külhoni magyarlakta partnertelepülése versenyez azért, hogy melyikük viselje 2026-ban a Magyarország Ifjúsági Fővárosa címet. Három elődöntő lesz, az első szerda este 8 órától, ebben szerepel Kecskemét és Marosvásárhely csapata. Ha továbbjutnak, december 10-én, szerdán következik a döntő. Az élő vetélkedőben a városok csapatai produkciókkal, filmekkel, kvízzel mérkőznek meg és a…

•
Az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapjává, mégpedig azért, hogy a katasztrófa, baleset vagy betegség következtében fogyatékossá vált emberek problémáira, jogaira felhívja az egész világ figyelmét, elősegítse a társadalmi részvételüket, küzdjön a diszkrimináció minden formája ellen és szolidaritást, empátiát váltson ki az egészséges emberekből. „Ma nem ‘különlegességről’ beszélünk. Ma arról…

•
Új tanúk vallomása szerint 14-15 éves korukban szexuális aktust kellett létesíteniük Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójával – tudta meg a HVG ügyészséghez közeli forrásból. Lapszemle. A közelmúltban a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség több olyan tanút is kihallgatott, akik azt állították, hogy a csak „Péter bácsiként” emlegetett igazgató molesztálta, majd orális…

•
Akasztó határában végzett régészeti feltárások során három kiemelkedően jó állapotú honfoglaláskori temetkezés került napvilágra. A 920-930-as években elhunyt férfiakat fegyvereikkel, lószerszámokkal és lovuk egyes részeivel helyezték a sírba. A Katona József Múzeum szakemberei rengeteg, a korabeli hadjáratok alkalmával szerzett észak-itáliai pénzt is találtak – ezek túlnyomó része Berengár itáliai király érméje volt, amely arról…

•
Közel öt órán át tartott Steve Witkoffnak, Donald Trump különmegbízottjának és Jared Kushnernek, az elnök vejének moszkvai találkozója Vlagyimir Putyinnal – írta meg a HVG. Lapszemle. Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója szerint nagyon hasznos, konstruktív és rendkívül tartalmas beszélgetés volt, és hozzátette, „lehetőség nyílt alaposan megvitatni az ukrán válság hosszú távú békés rendezésére irányuló…