
•
2025 októberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 674 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 217 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt – derül ki a KSH friss adataiból – írta meg a Telex. A 15–74 évesek körében a népesség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése mellett a foglalkoztatási…

•
Karácsony Gergely a szokatlan helyszínt és a a Karmelita kolostorhoz szervezett menetet rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be. A főpolgármester hétfő 17 órára összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését, amihez rendkívüli helyszínt választott: az eseményt a kelenföldi buszgarázsban tartják. A főpolgármester ezt azután közölte, hogy Gulyás Gergely a kormányinfón arról beszélt, várják, hogy a Fővárosi Közgyűlés…

•
Az utóbbi években Kecskemét szórakozóhelyi térképe sokat változott. Bár továbbra is működnek a város ismert kocsmái, bárjai és klubjai, a vendéglátók és a fogyasztók egyaránt érezhetik, hogy a város mintha kifejezetten nehezített terepen mozogna a zene- és szórakoztatóipar tekintetében. Több érintett korábban a KecsUP Híreknek arról beszélt, hogy a közönség változása, a város mérete…

•
Van este, amely ugyanolyan, mint a többi. A lépcsőház csendes, a postaláda hideg fémje megszokott, a mozdulat rutinszerű. Aztán egyszer csak ott lapul egy kiadvány, amely benyúl a gondolataid közé, a gyomrodba, a lelkiismeretedbe — és hirtelen már nem ugyanolyan az este. Már nem ugyanolyan a lépcsőház sem. Mert a propaganda kilép a közterek…

•
Olajról, gázról és a szankciókkal sújtott orosz érdekeltségekről lehet szó, de Putyin azt mondta, Paks ügyében is tárgyalniuk kell – írta a Telex. Lapszemle. A kormányfő másfél év után megy újra Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, akinél legutóbb békemissziónak nevezett útján járt, közvetlenül Volodimir Zelenszkijjel tartott kijevi találkozója után. Az akkori út napokkal azután történt,…

•
A napokban írtunk arról az esetről, amikor egy kecskeméti buszon megbüntettek egy tinédzsert, annak ellenére, hogy volt bérlete és diákigazolványa is. Olvasónk egy hasonló, megvitatásra érdemes problémát osztott meg a KecsUP Hírek szerkesztőségével, csak ezúttal a parkolás témakörében. Olvasónk – aki azt kérte, ne az igazi nevét használjuk, ezért József lesz a cikkben –…

•
A KecsUPéntekben, a KecsUP Hírek véleménypodcastjában többek között Rozi kutya ügyéről, a hiányzó állatorvosi ügyeletről, az önkormányzati sajtó rólunk szóló cikkéről, a befogott orral történő szavazásról, a Hírös Agóra-ügy újabb fejleményéről és természetesen Kecskemét (véletlenül a választás évére időzített) felemelkedéséről beszélgettünk. Utóbbi hitelből valósulna meg. Csütörtökön ülésezett a kecskeméti közgyűlés, és a napirendi pontok…

•
Donald Trump ugyan nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, mégis komoly vihart kavart – nemcsak a demokraták, hanem egyes republikánus körökben is – a különleges követéről, Steve Witkoffról kiszivárgott hangfelvétel. A felvételen az amerikai elnök egyik kulcsmegbízottja, aki az orosz–ukrán ügyekben is fontos szerepet játszik, októberben tanácsokkal látta el az oroszokat arról, hogyan érdemes Trumppal…

•
A Rudolf kert egyik régi épületében zajló munkálatok új szakaszához érkezett a Bagoly Klinika beruházása: bokrétaünnepséget tartottak, és a fejlesztők részleteket is ismertettek arról, milyen egészségügyi szolgáltatások kapnak majd helyet az épületben. Az egykori Tiszti Istállóépület állapota erősen leromlott volt, így az újjáépítés gyakorlatilag a teljes szerkezetet érintette, miközben egy régóta hiányzó sebészeti és…

•
Az önkormányzat tulajdonában álló tervezőcég nem sejtette, hogy mekkora ajtókra és ablakokra lesz szükség. Noha a kecskeméti városvezetés azt állítja, hogy minden törvényesen zajlott a Széchenyi sétányi rendelő felújítása kapcsán lezajlott közbeszerzési eljárás során, továbbra sem hajlandó részletes adatokat közölni a beruházás anyagi hátterét illetően. Annak ellenére, hogy már nem csak a KecsUP Hírek,…