
•
Többfordulós perben, megismételt elsőfokú eljárásban nyert a minap egy, a Merkantil Banktól 2008-ban devizaalapú autóshitelt felvett ügyfél. A Mosonmagyaróvári Járásbíróság kimondta: az adósnak kizárólag a felvett tőkét, 2,99 millió forintot kell visszafizetnie, kamatot nem – írja a hvg.hu. Lapszemle. Az ítélet értelmében az ügyfelet a perindítás időpontjától járó, jegybanki alapkamat szerinti késedelmi kamat, valamint…

•
Az EU külügyi főbiztosa közölte, hogy Magyarország csak akkor juthat hozzá a védelmi alapból előirányzott forráshoz, ha bizonyítja, hogy reformokat hajt végre. Magyarország szeptemberben kapta a harmadik legnagyobb hitelkeretet – Franciaországgal együtt –, amely mintegy 16,2 milliárd eurót tett ki. Kaja Kallas jelezte, hogy a Bizottság biztosítékokra tart igényt, amikor jövő márciusban felméri a nemzeti…

•
A Szőlő utcai ügyben folyó nyomozás során több sértettet azonosítottak, köztük olyanokat is, akik a bűncselekmények idején még nem töltötték be a 18. életévüket – derül ki Nagy Bálint legfőbb ügyész válaszából, amelyet a Momentum képviselője, Tóth Endre írásbeli kérdésére adott. Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kiterjedt nyomozást folytat, rendőrségi és nemzetbiztonsági…

•
V. Németh Zsolt úgy értékelte a nagykőrösi helyzetet, ahogyan senki más, még a helyi kormánypárti képviselők sem. Bár sohasem volt a Tisza Párt jelöltje, a Fidesz egyik meghatározó politikusa mégis úgy tálalta pártja múlt vasárnapi időközi képviselő választási eredményét a saját Facebook-oldalán, mintha az ellenzéki Köteles Lajos (Jobb Nagykőrösért Egyesület) a Tisza Párt jelöltje…

•
A politika olyan, amilyenné a politikusok formálják – a történelemmel ellentétben alakítható. Robert Fico szlovák miniszterelnök kormánya, akit Orbán Viktor magyar miniszterelnök harcos „szuverenista” szövetségesének tart, törvénybe foglalta: akár hat hónap börtönbüntetés is kiszabható azokra, akik megkérdőjelezik a Beneš-dekrétumokat, és nyilvánosan „tagadják” a második világháború utáni rendezést. Minden magyar és német nemzetiségű szlovákiai polgár,…

•
Az előzetes információkhoz képest nem történt meglepetés: sajtóhírek szerint Bács-Kiskun 1-es számú választókerületében Salacz László eddigi képviselőt, a 2-es választókerületben pedig Cseh Tamást, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetőjét indítja a Fidesz a 2026-os országgyűlési választásokon. Szeberényi Gyula Tamás hivatalosan is bejelentette, amit szintén régóta hallani lehetett, azaz hogy nem indul/indítják jövőre. Salacz László már…

•
Lemondott posztjáról Varga László Balázs, akit a múlt héten neveztek ki az óbudai Szőlő utcában található Budapesti Javítóintézet igazgatójának. Megbízatása 2026. április 30-ig szólt volna – számolt be a Telex. Vargát azt követően nevezték ki a Szőlő utcai intézet élére, hogy az ott zajló nyomozás részeként múlt héten három embert vettek őrizetbe, köztük az…

•
A KecsUP Híreknek sikerült megszólaltatnia a vacsiközi Aranykapu Magán Óvodában még tavasszal történt állítólagos gyermekbántalmazás főszereplőit. Az óvónő ikerpár közölte, szerintük az egész ügy egy vélt sérelem miatt alakult ki, amiben olyan becsületes embereket járattak le, akik az életüket mindig is a gyermekek nevelésére fordították, akiknek a hivatásuk a hobbijuk is egyben. „Mélységesen felháborítónak…

•
Szűkszavú közleményt tett közzé december 12-én, péntek este az MNB-alapítványi vagyont kezelő Optima Befektetési Zrt. A jogi-pénzügyi szakzsargonban megfogalmazott mondatok azt takarják, hogy majdnem becsődölt az Optima, ami miatt végképp veszélybe került volna az Optima hitelezői, az MBH Bank és a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány kölcsöneinek visszafizetése is – írta a Telex. „Az Alpine…

•
A 2026-os választások előtt újabb szám érkezhet a 2,1 millió példányban, közpénzből terjesztett, megjelenésében újságnak tűnő kiadványból a nyugdíjasok postaládájába – írta a HVG. A propagandaszagú írásgyűjteményt már a MÁV és a Volán járatain is terjesztik, állítólag az idősek kérésére. A JóKor elnevezést kapó „újságban” nincs impresszum, tehát nem lehet tudni, hogy ki vagy…