
•
A nagykőrösi ivóvíz probléma végére azonban ezzel még nem került pont. „Információink szerint a Bácsvíz Zrt. 5000 forintos kártalanítást ajánl a nagykőrösi családoknak az ivóvízzel kapcsolatos problémák kapcsán, ám mi legalább 50.000 forintot tartanánk megalapozottnak” – hívta fel a KecsUP Hírek figyelmét Zágráb Nándor, a Jobb Nagykőrösért Egyesület elnöke. Az ellenzéki képviselő emellett garanciát…

•
Ez a rendszer hallott. És évek óta rothadó, bűzös testével megmérgezte a benne élőket, így alkotva meg azokat a korcs, gerinctelen, féregarcú kiszolgálóit, akik a poshadt koncokat zabálva csaholnak még neki. Akik saját testi-lelki nyomoruk elfojtását az elesetteken, a gyerekeken élik ki. Elsősorban azokon a védtelen, kiszolgáltatott gyerekeken, akiket már születésük pillanatában magukra hagytak.…

•
A műszakváltozásnak nincs közvetlen hatása a törzsállomány létszámára – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a KecsUP Hírekkel. Arra nem tért ki a tájékoztatás, a kölcsönzött munkavállalókat miként érinti a három hónapos csökkentett termelésű időszak, amelyre a gyár közlése szerint az elektromos GLB sorozatgyártásának fokozatos beindítása miatti fejlesztések és átalakítások miatt van szükség. A…

•
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy támogatja Friedrich Merz német kancellár karácsonyi fegyverszünet bevezetésére vonatkozó ötletét. Zelenszkij ugyanakkor megjegyezte, hogy „sok minden Oroszország politikai akaratától függ” – írta a Telex. „Friedrich valóban előterjesztette ezt az ötletet. Ma pedig hivatalosan is bejelentette, valamint beszélgetésünk során is felhozta. Az Egyesült Államok is támogatja, és én is…

•
Újabb gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeket tárt fel a kormány számára készített hivatalos ombudsmani vizsgálatok alapján készült jelentés – ebből olvasott fel néhány esetet december 15-én Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. Többek között airsoft puskával lövöldözték az intézetis gyerekeket, csípőfogóval bántalmazták őket és a nemi szervüket rugdosták – írta a 24. Az ellenzéki vezető…

•
Noha már tíz hónap eltelt, egyelőre nincs új információ a Vacsiközben található magánóvodában történt gyermekbántalmazási ügyben – hívta fel a KecsUP Hírek és a közvélemény figyelmét az ügyet kirobbantó anyuka. Elmondta, eddig semmilyen információt nem kapott arról, hogy áll jelenleg a nyomozás, de úgy sejti, a rendőrség épp az érintett óvónők elmúlt években történt…

•
„Június 26. és július 18. között rendezik meg a 2027-es olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságot” – jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, aki a kormánybiztos is egyben. Meglepő, hogy az úszást nem a 2017-ben átadott, becslések szerint 50 milliárd forintból épített Duna Arénában rendezik meg, hanem az MVM Dome-ban – írta a Telex. A…

•
A Rákóczi Szövetség jövőre is 11, de legalább 7 ezer db iskolatáskát oszthat szét azok között, akik magyar iskolába íratják a gyerekeiket Szlovákiában, Romániában és Szerbiában – derítette ki az Átlátszó. Mint írják, a főként magyar adófizetői pénzből működő szervezetnek ezúttal is a szlovákiai magyar politikus, Csenger Tibor (Magyar Szövetség) érdekeltsége, a Mira Office…

•
Elképesztő lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot egy 4 éves kisfiú Budapesten. Amikor nem tudta felébreszteni édesanyját, azonnal felismerte a bajt és tárcsázta a segélyhívót – írta közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), akik egy hangfelvételt is csatoltak a kisfiú hősies tettéről. Közleményükből kiderül, hogy a kisfiú édesanyja alacsony vércukorszintje miatt vált kontaktusképtelenné. Ekkor tett tanúbizonyságot elképesztő…

•
„Az Orbán-kormány nem védte meg a magyar gyermekeket, tudatosan hagyva, hogy több ezer kiskorút érzelmileg, fizikailag és szexuálisan bántalmazzanak állami intézményekben” – írta közleményében az Európai Demokrata Párt (EDP), amely azonnali EU-s vizsgálatot követel. AZ EDP december 15-én, hétfőn adta ki azt a közleményét, mely szerint Európának meg kell védenie a magyar gyermekeket. Erre…