
2025 októberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 674 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 217 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt – derül ki a KSH friss adataiból – írta meg a Telex. A 15–74 évesek körében a népesség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése mellett a foglalkoztatási…
A hagyományoknak megfelelően idén is adventi villamossal készül Miskolc az ünnepi időszakra. Most pedig már az is kiderült, hogy milyen menetrend szerint fog közlekedni a szerelvény. Az adventi villamos menetrendje a következőképpen alakul 2025.11.30 – 2026.01.06 között November 30-án, vasárnap az indulás időpontjai: Tanítási időszakban munkanapokon: Tanszünetben munkanapokon: Szombati napokon: Vasárnapokon és ünnepnapokon: Kiegészítő…

A szárazság után a jelentősebb csapadékhullás okoz már problémát. Például Putnok és Sajóvelezd között meg se próbáljunk szárazföldi járművel közlekedni, mert ilyen látvány fogad. De nem ez az útszakasz az egyetlen. Igen, ez egy közút lenne, de csak egy kisebb Balatont látunk helyette. Az elmúlt napok csapadékosabb időjárása, a bőséges égi áldás következtében a…

Karácsony Gergely a szokatlan helyszínt és a a Karmelita kolostorhoz szervezett menetet rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be. A főpolgármester hétfő 17 órára összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését, amihez rendkívüli helyszínt választott: az eseményt a kelenföldi buszgarázsban tartják. A főpolgármester ezt azután közölte, hogy Gulyás Gergely a kormányinfón arról beszélt, várják, hogy a Fővárosi Közgyűlés…
Megdöbbentő eset kapcsán hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság. Egy férfi, még 2022 májusában búvárszigonnyal horgászott egy Nyékládháza melletti tónál, majd családjával a halőrökre támadt. Orvhalászat vétsége és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki még 2022 májusában búvárszigonnyal horgászott egy Nyékládháza melletti tónál, majd próbálta magát kivonni a…

Az utóbbi években Kecskemét szórakozóhelyi térképe sokat változott. Bár továbbra is működnek a város ismert kocsmái, bárjai és klubjai, a vendéglátók és a fogyasztók egyaránt érezhetik, hogy a város mintha kifejezetten nehezített terepen mozogna a zene- és szórakoztatóipar tekintetében. Több érintett korábban a KecsUP Híreknek arról beszélt, hogy a közönség változása, a város mérete…
A Fusion Befektetési Zrt. bejelentette legújabb, sorban a harmadik miskolci Burger King éttermének átadását. Az új egység a Miskolc Plaza területén nyílt meg, amivel a gyorsétterem-hálózat az idei évben már a negyedik vidéki beruházását zárta. Az új, mintegy 130 négyzetméteres üzlethelyiség mellett egy 68 ülőhelyes vendégtér is rendelkezésre áll. Októberben már olvashattak róla a…

Van este, amely ugyanolyan, mint a többi. A lépcsőház csendes, a postaláda hideg fémje megszokott, a mozdulat rutinszerű. Aztán egyszer csak ott lapul egy kiadvány, amely benyúl a gondolataid közé, a gyomrodba, a lelkiismeretedbe — és hirtelen már nem ugyanolyan az este. Már nem ugyanolyan a lépcsőház sem. Mert a propaganda kilép a közterek…
Módosították a debreceni akkumulátorgyár egységes környezethasználati engedélyét. Komáromban eközben lakossági fórumot tartanak a Debrecenből a tervek szerint odaszállítandó, hatalmas mennyiségű veszélyes hulladék miatt.
Borzalmas hír jelent meg a Lehoczki László Official Facebook-oldalon. A követőket arról tájékoztatták, hogy Lehoczki László hosszan tartó súlyos betegség után éjjel örökre elaludt. A tragédiáról Lehoczki László felesége tájékoztatta a követőket. “Összetört szívvel tudatjuk mindenkivel,hogy szeretett férjem Lehoczki-Spider László 2025. 11. 27-én este, méltósággal viselt hosszú betegség után békésen elaludt. Temetéséről később adunk…