
Van este, amely ugyanolyan, mint a többi. A lépcsőház csendes, a postaláda hideg fémje megszokott, a mozdulat rutinszerű. Aztán egyszer csak ott lapul egy kiadvány, amely benyúl a gondolataid közé, a gyomrodba, a lelkiismeretedbe — és hirtelen már nem ugyanolyan az este. Már nem ugyanolyan a lépcsőház sem. Mert a propaganda kilép a közterek…
Módosították a debreceni akkumulátorgyár egységes környezethasználati engedélyét. Komáromban eközben lakossági fórumot tartanak a Debrecenből a tervek szerint odaszállítandó, hatalmas mennyiségű veszélyes hulladék miatt.
Borzalmas hír jelent meg a Lehoczki László Official Facebook-oldalon. A követőket arról tájékoztatták, hogy Lehoczki László hosszan tartó súlyos betegség után éjjel örökre elaludt. A tragédiáról Lehoczki László felesége tájékoztatta a követőket. “Összetört szívvel tudatjuk mindenkivel,hogy szeretett férjem Lehoczki-Spider László 2025. 11. 27-én este, méltósággal viselt hosszú betegség után békésen elaludt. Temetéséről később adunk…

Olajról, gázról és a szankciókkal sújtott orosz érdekeltségekről lehet szó, de Putyin azt mondta, Paks ügyében is tárgyalniuk kell – írta a Telex. Lapszemle. A kormányfő másfél év után megy újra Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, akinél legutóbb békemissziónak nevezett útján járt, közvetlenül Volodimir Zelenszkijjel tartott kijevi találkozója után. Az akkori út napokkal azután történt,…
A mezőkövesdi egyenruhások november 20-án tartottak házkutatást egy férfi otthonában, melynek során meglepő helyen fedezték fel a kábítószert. A tulajdonos a rendőrök érkezését észlelve igyekezett eltüntetni a bizonyítékot: az alufóliába csomagolt, fehér, kristályos anyagot részben egy gyerekágyba rejtette, részben pedig egy működő kályha tűzterébe dobta. A rendőrök megakadályozták, hogy a kályhába dobott csomagok elégjenek,…

A napokban írtunk arról az esetről, amikor egy kecskeméti buszon megbüntettek egy tinédzsert, annak ellenére, hogy volt bérlete és diákigazolványa is. Olvasónk egy hasonló, megvitatásra érdemes problémát osztott meg a KecsUP Hírek szerkesztőségével, csak ezúttal a parkolás témakörében. Olvasónk – aki azt kérte, ne az igazi nevét használjuk, ezért József lesz a cikkben –…
Újabb országjárása során a Tisza Párt elnöke Edelénybe érkezett, ahová Nagy Ervin és Ruszin-Szendi Romolus is elkísérte. A késő délutáni, rendezvénysátras eseményt követően egyetlen médiaként a Borsod24-nek többek között a jelöltállításról, az őket ért támadásokról, a “cicaadóról”, a mezőkövesdi körzet hiányzó aspiránsairól, a rendezvényen felszólaló MSZP-s elnökről is nyilatkozott. Ha szeretne tájékozott és jól…

A KecsUPéntekben, a KecsUP Hírek véleménypodcastjában többek között Rozi kutya ügyéről, a hiányzó állatorvosi ügyeletről, az önkormányzati sajtó rólunk szóló cikkéről, a befogott orral történő szavazásról, a Hírös Agóra-ügy újabb fejleményéről és természetesen Kecskemét (véletlenül a választás évére időzített) felemelkedéséről beszélgettünk. Utóbbi hitelből valósulna meg. Csütörtökön ülésezett a kecskeméti közgyűlés, és a napirendi pontok…

Az elmúlt napok csapadékosabb időjárása kifejezetten jót tett a nemrég még szinte teljesen kiszáradt Szalajka-pataknak és a Fátyol-vízesésnek is. Kezd magára találni a Bükk. November elején borzalmas látvány tárulhatott a szemünk elé, az egyik legszebb ékkő, a Fátyol-vízesés és a Szalajka-patak szinte teljesen kiszáradva árválkodott a Bükkben, köszönhetően a száraz nyár után a szintén…
A hetedikes fiúval egyébként is rengeteg magatartási probléma volt, sokszor rongált, rendre zavarta a tanórákat. Aztán eljött a nap, amikor megfenyegette és meg is támadta az iskolaőrt. Tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben döntött a Miskolci Járásbíróság annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2024 júniusában egy alsózsolcai általános iskolában az ott szolgálatot…