
A Rudolf kert egyik régi épületében zajló munkálatok új szakaszához érkezett a Bagoly Klinika beruházása: bokrétaünnepséget tartottak, és a fejlesztők részleteket is ismertettek arról, milyen egészségügyi szolgáltatások kapnak majd helyet az épületben. Az egykori Tiszti Istállóépület állapota erősen leromlott volt, így az újjáépítés gyakorlatilag a teljes szerkezetet érintette, miközben egy régóta hiányzó sebészeti és…
A geológus szakértő véleményét talán az építkezés előtt kellett volna kikérni és akkor most simán és gond nélkül vezethetnénk a nyitott, hibamentes M30-ason. Az útépítő cég állítása szerint mindenben követte az engedélyes tervet, attól nem térhetett el. Az ÉKM (és elődje) pedig minden munkafázist ellenőrzött, átvett, mulasztást nem talált. Lázár János építési és közlekedési…
Az MVK tájékoztatta az utazóközönséget a változásokról, nehogy váratlanul érjen minket a két változás. Az egyik csak ideiglenes, a másik állandó, az egyvonalas bérletet használókat érintheti leginkább. Az MVK az interneten tudatta, hogy november 29-én (szombaton) várhatóan 10 órától 16 óráig a Meggyesalja utca 60. szám előtt (a Nagyváthy utca és a Tompa Mihály…
Riasztó képet fest a magyar lakhatási helyzetről a Habitat for Humanity Magyarország frissen megjelent, 2025-ös Lakhatási jelentése. Az anyag 14. alkalommal elemzi a különböző lakáspolitikai intézkedések hatásait, amelyek során megállapították, a válság tovább mélyül, az egyenlőtlenségek növekednek, miközben a rászorulókat célzó, szociális alapú támogatások szinte teljesen hiányoznak a rendszerből. Az elemzés egyik legfontosabb állítása,…

Az önkormányzat tulajdonában álló tervezőcég nem sejtette, hogy mekkora ajtókra és ablakokra lesz szükség. Noha a kecskeméti városvezetés azt állítja, hogy minden törvényesen zajlott a Széchenyi sétányi rendelő felújítása kapcsán lezajlott közbeszerzési eljárás során, továbbra sem hajlandó részletes adatokat közölni a beruházás anyagi hátterét illetően. Annak ellenére, hogy már nem csak a KecsUP Hírek,…
Ideiglenes bírói intézkedésként a Debreceni Törvényszék egy végzéssel megtiltotta a kormánypárti médiaholdingnak, beleértve a Boon.hu-t, hogy Magyar Pétert poloskaként ábrázolják. Magyar Péter Facebookon tette közzé a Debreceni Törvényszék végzését, mely ideiglenes bírói intézkedéssel megtiltotta a Mediaworks Zrt.-nek, hogy a Tisza Párt elnökét írásban vagy bármilyen képi formában „kiirtandó poloskaként”, illetve poloskához hasonló rovarként jelenítse meg. A döntés kitér arra is, hogy nem ábrázolható úgy, mintha rovarirtóval…

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworks Hungary Zrt. 12. születésnapjának apropóján jelképes rendezvényt szerveztek az aHang civil szervezet aktivistái. Az esemény országszerte 19 helyszínen zajlott egy időben. A tájékozódni vágyók nyakába zúduló töménytelen mennyiségű propaganda és háborús uszítás ellen megtartott demonstráción szép számban vettek részt a miskolciak, akiket a hideg sem tántorított el a…

A magyar egészségügyi ellátórendszer problémái gyakran szolgáltatnak beszédtémát a buszon, villamoson vagy a közértben. A helyzet mostanra mondhatni kritikussá vált, és ezt a legtöbben magunk is érezhetjük. Olvasóink beszámolói a miskolci sürgősségi osztályon tapasztalt állapotokról érzékletes képet tárnak elénk, melyet közelebbről nézve jó láthatjuk milyen nehéz helyzetbe kényszerültek az intézmény alkalmazottai, valamint az ellátásra…

2025. december 6-án két helyszínen is Mikulás-napi hajtányozással várja az érdeklődőket a Kecskeméti Kisvasútért Közösség. Délelőtt a kecskeméti KK állomás környékén rövidebb szakaszokon lehet kipróbálni a motoros hajtányaikat, valamint egy fatüzelésű kályhával fűtött Bax típusú személykocsiban egy kisvasúti fotókiállítás is megtekinthető lesz. Délután Jakabszálláson folytatódik a program, ahol a helyi Mikulás-napi rendezvényekhez csatlakozva a…

Elkenődött vonalak, egymásba futó csíkok, összeérő felfestések – ez a kép jellemzi az Irinyi utcán történt útburkolati felújítást, amit nagyjából egy héttel ezelőtt végzett a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft.. Laczkó-Zsámboki Angéla, a körzet FIDESZ-es képviselője már a munkálatok napján kampányvideóban büszkélkedett a felfestéssel, a lakosok viszont több fronton is nemtetszésüknek adtak hangot a fenntartási…