
A Miskolci Belvárosi Kör már több alkalommal bebizonyította, hogy a megyeszékhely iránti elhivatottsága csodákra képes önkéntesei közreműködésével. Ezúttal a Mikulással együtt újabb akcióhoz hívja segítségül a vállalkozó szelleműeket, hogy szebbé tehesse az ünnepeket. Az idén nyáron szerveződött csoport tagjai már napok óta készülnek egy különleges meglepetéssel a miskolciak számára. A közösségi médiában több ízben…

Az Index kedden újabb cikket közölt egy állítólagos, rendkívül súlyos tiszás megszorítócsomagról, amelyet Magyar Péter azonnal cáfolt. A Tisza elnöke – akárcsak legutóbb – kijelentette, hogy a kormányközeli portál állításai alaptalanok, a hivatkozott dokumentum pedig hamis. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került portál, amely 1300 milliárd forintos megszorítást emlegetett, arról is írt, hogy „a program…

Szép hosszú útvonal, remeknek ígérkező időtöltés a vasút szerelmeseinek. Olyan vonalakon is végigmegy a szerelvény, ahol személyforgalom nincs. Már csak néhányat kell aludni. A közösségi médiában találkozhattunk a következő programajánlattal. “Kiváló családi program, baráti időtöltés! Nagy örömmel jelentem be a VasúTTúrák 3. különvonatát! December 6-án egy igazán izgalmas útra invitállak Benneteket, ahol nemcsak három…

… a bíróság éppen most mondta ki, hogy az egész “Nemzeti Konzultáció” alapját képező júliusi Index-iromány álhír és ezt terjeszti négy és fél hónapja a Fidesz minden létező médiacsatornán is. Magyarék megnyerték a pert, az Index valótlanságot állított és a Fidesz összes médiuma álhírt terjesztett, semmiféle adóemelést nem tervezett a Tisza. Annyi frissítés, hogy…
Miskolci autóstársunk figyelmeztet a veszélyre, olyat pedig már korábban is tapasztaltunk, hogy olcsóbb és könnyebb egy táblát kihelyezni, mint egy komoly úthibát kijavítani. De így? Megsüllyedt és deformálódott a csatornafedél mellett levő aszfalt, így az illetékesek úgy gondolták, hogy egy sima kicsit figyelmeztető tábla (előjelzés nélkül) elég is lesz. Sz. Árpád igyekezett figyelmeztetni az…

– Egyrészt azért támogatom az aláírásommal az aHang petícióját, amely a propaganda ellen és egy új médiaszabályozás kialakításáról szól, mert nagyon zavar ez a megosztottság, amit létrehoztak Magyarországon; ugyanis nagyon nincs rendjén ez a gyűlöletkeltés és az egymással szembeni uszítás. Másfelől öt unokám van, és szeretném, ha ők itthon nőnének föl és itthon élnék…

Szerkesztőségünk több forrásból olyan információt kapott, hogy a Hírös Sport Nonprofit Kft. szerződést bontott a Domb Beach-et másfél éve üzemeltető Domb Beach Kft.-vel és 2026. január 1-jétől a Hírös Sport fogja üzemeltetni a strandot. Az önkormányzati cég még nem válaszolt kérdéseinkre. A csengődi székhelyű, 3 millió forint jegyzett tőkéjű Domb Beach Kft. 2024 elején…
A képviselő elmondta, helyette Barcsa Lajost, Debrecen gazdasági alpolgármesterét indítják, míg Pósánt a jelenlegi debreceni szociális alpolgármesterre, Széles Diánára cserélik.
Az Alternatív Közösségek Egyesülete idén először indítja el az Alternatíva-díjat, hogy elismerje az Észak-Alföld civiljeinek munkáját. A díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a magánszemélyeket, szervezeteket és informális csoportokat, akik/amelyek csendben, kitartóan vagy éppen nagy nyilvánosság előtt védik közösségeiket, kiállnak egy ügy mellett, példát mutatnak másoknak.

Egyelőre nincs jogerős másodfokú ítélet az egész országot megrázó szeptemberi tiszaalpári állatkínzás ügyében. Az eljáró kecskeméti törvényszék ugyanis szakértők bevonását és az újratárgyalást látja indokoltnak ahhoz, hogy megalapozott jogi döntés szülessen. Ezzel Rozi kutya volt gazdájának ügye leghamarabb jövő január 21-én zárulhat le. A várakozásokkal ellentétben mégsem hozott ítéletet a másodfokon eljáró Kecskeméti Járásbíróság…