
Katona Lászlót 1994-ben választották meg Kecskemét polgármesterének, 1998-ig töltötte be a tisztséget. Katona László 1942. december 20-án, a hírös városban született. Dolgozott a GAMF gazdasági igazgatójaként, a Városi Tanács pénzügyi osztályvezető-helyetteseként, a gazdasági hivatal vezetőjeként. 1990. október 14-én városi képviselőnek választották a 9. sz. választókerületben az MDF támogatásával. 1990. december 17-től a Városrendezési és…
Határon túli magyarokat képviselő kisebbségi jogvédő, honfoglaló őseire hivatkozó volt jegyző és az alpolgármesteri tisztségéről nem rég lemondó rutinos politikus is van a párt indulói között.

Az utóbbi időben megszokhattuk, hogy Miskolc sétálóutcáján sorra dőlnek be a vállalkozások, legyen szó éttermekről, vagy más kiskereskedelmi egységekről. A Döner Kinget nagyon sokan szeretik városunkban, de éppen eladósorba került két (igazából három) egysége is. Itt azonban más ok húzódik meg a háttérben. A közösségi médiában találkozhattunk a meglepő hirdetéssel, miszerint a tulajdonos meghirdette…

Ahogy az elmúlt néhány évben nézegethettünk, hogyan alakul át teljes egészében a Diósgyőri vár klasszikus, megszokott kinézete egy – a helyiek szerint – műkő és beton “rémségre”, úgy görbül le egyre jobban a miskolciak szájáról a mosoly. Azt mondják, az eredeti várból gyakorlatilag nem marad szinte semmi. Ahogy F. Marika tolmácsolja a Bükk-hegység kincsei…

A „befogott orral” vagy „orrcsipesszel” történő szavazás röviden és tömören azt jelenti, hogy nem szimpatizálsz egy adott politikussal vagy politikai párttal, viszont a „nagyobb jó” elérése érdekében mégis rá/rájuk adod le a voksod. Ennek miértje többféle lehet, és több rendszerben is alkalmazzák, például kétpártrendszerben is többpártrendszerben is. Magyarországon évek óta ez a választások legnagyobb…

Bár némi várakozást követően, de a helyére került a műkertvárosi pump track pályán a több százezer forintba kerülő kerékpárszerviz-állomás. A fejlesztés megvalósítására azután került sor, hogy korábban az MKKP kecskeméti szervezete kézhez kapott az önkormányzattól egy árajánlatot, melyben a műkertvárosi pump track pálya fejlesztésének minden tétele szerepel. Kiderült, hogy a városvezetés az összesen 39,6…
Idén is csatlakoztak Nagyváradon a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek célja a családon belüli erőszak és a nők elleni erőszak elleni tudatosság növelése. A világnap ma, november 25-én van.

A két rendőr őrmester (egy hölgy és egy férfi) éppen időben érkezett a helyszínre, így megmentettek egy 28 éves embert. Nélkülük ez a hír most másként szólna. Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy 28 éves ózdi férfi üzenetben tudatta barátnőjével: végzetes lépésre szánta el magát. A részletekről a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányság tudósított a közösségi…

Csütörtökön ülésezik a kecskeméti közgyűlés, és a napirendi pontok között tárgyalják a jövő évi költségvetési tervezetet is. A büdzsé még változhat, ahogy eddig is, hiszen minden évben történt némi módosítás év közben. Megnéztük, mit tervez az önkormányzat 2026-ban – mely év az országgyűlési választások miatt kiemelten fontos lesz. Bár a helyi és az országos…
Korábban a kormányoldal hosszú hónapokon át haknizta végig az országos és helyi sajtót azzal, hogy a Tisza Párt vezére bennfentes kereskedelmet, illetve tiltott piaci manipulációt végzett volna (leginkább) részvényvásárlásaival. Az MNB most kimondta, hogy ilyen nem történt és az eljárást meg is szüntették. A sokadik, Magyar Pétert lejáratni kívánó ügy végére került ezzel pont,…