Korábban a kormányoldal hosszú hónapokon át haknizta végig az országos és helyi sajtót azzal, hogy a Tisza Párt vezére bennfentes kereskedelmet, illetve tiltott piaci manipulációt végzett volna (leginkább) részvényvásárlásaival. Az MNB most kimondta, hogy ilyen nem történt és az eljárást meg is szüntették. A sokadik, Magyar Pétert lejáratni kívánó ügy végére került ezzel pont,…

Váratlan változások történtek a Fizz Ligában szereplő Kolorcity Kazincbarcika keretében, az újonc csapat rövid időn belül két külföldi játékosától is megvált. A távozások háttere azonban élesen eltér egymástól, míg az egyik esetben súlyos fegyelmi vétségek vezettek a szakításhoz, addig a másik labdarúgó esetében békésen, családi okokra hivatkozva bontottak szerződést. Komoly belső feszültségekről árulkodik Blessing…

Különleges örömhírt osztott meg a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház: idén már harmadik alkalommal született hármasiker Kecskeméten. Milinszki-Lehoczki Lili és férje Milinszki Mátyás három egészséges, gyönyörű kislánnyal térhetett haza a napokban. „2025. október 30-án, éppen a 4. házassági évfordulónkon, világra jöttek hármas ikreink: Róza, Dorka és Johanna. Szavakkal leírhatatlan érzés, hogy pont ezen a különleges napon…

Hódi Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom kecskeméti vezetője többek között arról kért tájékoztatást Barta Dórától, a Hírös Agóra ügyvezetőjétől, hogy 2022 óta (a jogszerűtlen kinevezése óta) hány munkatárs mondott fel, illetve hányat küldtek el az Agórából, ők mennyi ideig dolgoztak az intézménynél és mi volt a távozás indoka? Kérte mindezt azért, mert, ahogyan arról…
Újabb közgyűlésen van túl Miskolc városa, amely számos érdekes kérdést és fontos döntést szolgáltatott. Ezért szerkesztőségünk úgy döntött, hogy megkérdezzük Szopkó Tibort, korábbi alpolgármestert, jelenlegi önkormányzati képviselőt, hogy szerinte melyek voltak a legfontosabb kérdések a városatyák asztalán és milyen tapasztalatok vonhatók le az ülésen kibontakozó vitákból. Számos napirendi pontja volt az ülésnek, azonban a…
Miskolc városában 2025. november 30-ától 2026. január 6-áig közlekedik a hagyományos adventi villamos, amely az ünnepi időszak egyik legismertebb programja. A villamos a Tiszai Pályaudvartól indul, és az év végének hangulatát idéző díszítéssel várja az utasokat. A szolgáltatás igénybevételéhez mindössze egy menetjegy szükséges, így a program mindenki számára elérhető. Az esemény során a gyermekek…
Az otthonod a legfontosabb hely a világon – itt pihensz meg, itt gyűjtesz erőt, és itt töltöd a legtöbb időt azokkal, akiket szeretsz. Ahhoz, hogy igazán jól érezd magad benne, minden évszakban más tényezőket érdemes szem előtt tartani. A Meleget.hu szakemberei szerint az otthon kényelme nem csak a bútorokon vagy a dekoráción múlik, hanem…

Gyorsan reagált a kecskeméti önkormányzat a törvény által teremtett helyzetre, a november 27-ei képviselő-testületi ülésen már tárgyalják is azt a rendelettervezetet, amelyet ha megszavaznak, a zártkertként nyilvántartott ingatlanok tulajdonosai kérelmezhetik a földhivatalnál az ingatlan művelés alól kivett területként való bejegyzését. Az ELTE Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa a KecsUP Híreknek véleményezte az előterjesztést, ugyanakkor…
A Mezőcsáton élők hangulatát felkavarta az elmúlt hónapokban Siposné Horváth Anita polgármester nyelvvizsga pótlék ügye. Széles körű ismeretségre a Tisza Párt szeptemberi országjárása után tett szert, azonban Ferge István volt polgármesterjelölt már a mezőcsáti rendezvény előtt, az idei június első napjaiban rendőrségi feljelentést tett ellene csalás miatt. Siposné Horváth Anita ugyanis úgy tűnik jogtalanul kapott…
Megrázó eset történt egy miskolci társasházban, ahol egy felnőtt férfi a szomszédi viszonyt használta fel arra, hogy elcsábítsa és szexuális kapcsolatot létesítsen a kiskorú lánnyal. A nyomozás eddigi adatai szerint a vádlott 2025. május közepén ismerkedett meg a kiskorú lánnyal, Miskolcon egy társásházban laktak. A lány az édesanyjával lakott együtt, a vádlottal napi rendszerességgel…