
A KecsuPOD legfrissebb adásában Gyuris Dáviddal, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület tagjával, a kecskeméti képviselőtestület legfiatalabb tagjával beszélgettünk. Kalandos úton került közel a politikához, pártját Mesterházy Attila hatására választotta meg. Kora ellenére elég konkrét víziója van a helyi politikáról, és arról, hogy a városnak milyen irányba kellene tartania – többek között ez is…

Miskolcon hónapok óta nagy port kavar a türelmi zóna kijelölése, ugyanis a városvezetés átköltöztette az örömlányokat egy új helyre néhány hete, de ez a terület egy gyermekvédelmi intézmény közelében helyezkedik el, ráadásul egy időseket segítő szolgáltatóközpont is található a közvetlen közelében. A helyi ellenzéki politikusok, valamint az aHang civil szervezet miskolci csapata éles kritikákat…
Számos területen egyre súlyosabb a helyzet a MSZP parlamenti képviselői szerint. A párt politikusai a parlamentben szólaltak fel a szétesett költségvetés és lefulladt gazdaság, a nyugdíjasok megélhetési válsága, valamint a munkavállalók életét és egészségét veszélyeztető gyakorlatok miatt. A párt összefoglaló közleményét változtatás nélkül közöljük. Széthulló állam, cserbenhagyott emberek, és egy hatalom, amely egyre látványosabban…

Bemutatta második féléves Lakáspiaci jelentését az MNB, amely szerint 2025 végére országos átlagban közel 29 százalékra gyorsulhat a lakásárak éves növekedése – ilyen mértékű drágulásra 25 éve nem volt példa. A jegybank elemzői szerint a kiugrást leginkább az Otthon Start Program keresletpörgető hatása okozza, amelyet tovább erősítettek a reálbérek emelkedése, a lakossági vagyon gyarapodása…
Támogatott tartalom! Manapság, amikor a biztonság alapvető fontosságú, az éjjellátó kamerák kiválasztása nem csupán technológiai döntést jelent. Képzeld el, hogy egy éjszaka közepén gyanakodva nézegetsz fekete-fehér felvételeket, próbálva megérteni, mi történik. Az infra technológia segít az éjszakai megfigyelésben, de a szürke árnyalatokkal teli kép gyakran nem elégíti ki a részletgazdag felbontás igényét, amikor minden…
Támogatott tartalom! Az arany már évezredek óta velünk van, több célra is használta már az emberiség. Napjainkban már inkább a befektetés, az értéktartás és a gazdaság jut róla eszünkbe elsősorban. A technológia világában a határok folyamatosan változnak, tolódnak, és már olyan projektek is megjelentek, amelyek az aranyat helyezték a középpontba. Mit jelentenek az utility…
Támogatott tartalom! Már gyermekkorban megtanuljuk, hogy az élvezetes ételek nem feltétlenül kedveznek a fogaink egészségének. Az édességek, cukros italok és chipsek csábítanak ugyan, de hosszú távon károsíthatják a fogainkat. Az rendszeres, alapos szájápolás segíthet elkerülni a káros hatásokat, de nem szabad megfeledkezni az egészséges táplálkozás fontosságáról sem. Bizonyos tápanyagok emésztése már a szájüregben megkezdődik,…

A Policy Solutions legújabb, ezer fő személyes megkérdezésén alapuló kutatása szerint a magyar társadalom kevésbé tart attól, hogy az ország belesodródhat az orosz–ukrán háborúba, ugyanakkor látványosan csökkent Ukrajna támogatottsága mind humanitárius, mind pénzügyi téren. A Telexen publikált elemzésben Bíró-Nagy András és Kósa Lívia politológusok arra mutatnak rá, hogy az Ukrajna-ellenes kampányok kézzel fogható hatást…
A hajdúsámsoni aszfaltkeverő üzem környékén élő lakosok becsapva érzik magukat, a létesítményről ugyanis szerintük a városvezetés részéről senki nem konzultált a lakókkal. Úgy vélik, az üzem működése a környezetet és az egészséget is károsítja, heteken át tartó kátrányszagról és mindent beborító porról számoltak be. A helyiek nem találtak értő fülekre a polgármesternél, így az…
Gorján Ferencet, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatóját arról is kérdeztük, miért fúrnak új kutakat Pallagnál.