A Megafon egyik legnagyobb szócsöve is hívogatja a Tisza jelöltjeit, az eddigi információk szerint a családtagokat is zaklatják, egy 87 éves édesanyát és egy jelölt 15 éves gyermekét is kérdezgették a Fidesz propagandistái. A legtöbb kormánykritikust ez nem lepte meg, erre számítottak, hogy a jelöltek azonnal célpontok lesznek. Noha Magyar Péter már kedden világossá…
A szerda este is tragédiát hozott a miskolci vasúti közlekedésben, egy ember – vélhetően öngyilkossági szándékkal – a szerelvény elé lépett. A menetrend természetesen teljesen felborult a Miskolc-Ózd vonalon. A Miskolc-Tiszai pályaudvarról 18:43-kor Ózdra indult személyvonat (5418) Miskolcon a Bajcsy-Zsilinszky utca közelében elütött egy – feltehetőleg öngyilkossági szándékkal vonat elé lépett – embert. A vonat utasait átszállítják…

Hazánk felett csattan össze a sarkvidéki hideg levegő és a nagymennyiségű csapadékot hozó hullámzó mediterrán frontrendszer. A következő néhány napban rengeteg csapadékra számíthatunk, ami hétvégén igen valószínű, hogy nemcsak a hegyekben, de az alacsonyabban fekvő vidékeken is átvált havazásba. A részletekről az Időkép.hu tájékoztatott, megemlítve, hogy a csapadékzónák pontos útvonalában egyelőre jócskán van bizonytalanság,…

A kecskeméti Valkai Futó Kft. több mint háromszáz olyan – főleg büfékocsivá alakított – utánfutót adott el az utóbbi években, amelyek a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal megállapítása és határozata szerint „súlyos veszélyt jelenthetnek és veszélyeztethetik a fogyasztók, felhasználók, közlekedésben résztvevők biztonságát, testi épségét, életét”. Az ügyben a rendőrség még mindig nyomoz. A károsultak egy Facebook-csoportot…
A városvezetés kizárná a lakásfenntartási támogatásból azokat ingatlanokat, amelyekbe egyéni vállalkozást vagy céget jelentettek be.

Megkezdődött a 2026-os országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságok választott tagjainak toborzása. A 2022-ben kinevezett bizottságok mandátuma ugyanis a következő parlamenti választásra lejár, így minden magyar választópolgár jelentkezhet, aki részt venne a szavazás napjának lebonyolításában. A szavazatszámláló bizottság a választási rendszer egyik legfontosabb, független és kizárólag a törvénynek alárendelt helyi szerve. Feladata a voksolás szabályos működtetése,…

Hétfőn este kezdődött meg a Tisza párt jelöltjeinek a bemutatása. A kiválasztási folyamat első lépésében három jelölt küzd meg egymással, majd a Tisza szigetek tagjai redukálják kettőre a potenciális jelöltek számát, végül kinyitják a voksolást és mindenki dönthet a végleges jelölt személyéről. Az első nap viszonylag eseménytelenül telt, de úgy tűnik mára már beindult…
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5-ös számú választókerületében is bejelentette országgyűlési képviselőjelöltjét a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Adorján Béla, a párt elnöke hangsúlyozta, hogy ígéretüknek megfelelően 106 egyéni jelölttel és önálló listával vágnak neki a 2026-os választásoknak. Adorján Béla kihangsúlyozta, hogy azért y azért is tartják fontosnak, hogy saját jelöltekkel és listával vágjanak neki a választásoknak, mert nem…

A kedden megjelent Magyar Közlönyben közzétette a kormány, hogy 800 millió forintot biztosít a Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola részleges felújítására. A döntés arra kötelezi a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a szükséges forrás állami biztosításáról Kecskemét önkormányzata számára. Már egyszer nekifutottak – akkor is választás előtt. A Lánchíd utcai iskola fejlesztésének ügye ugyanis már…
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a 15 vádlottnak az ügyében, akik részben rendszeresen fogyasztottak kristály néven közismert kábítószert, részben pedig azzal kereskedtek. Az ítéleti tényállás szerint a vádlottak 2021. évben Borsod vármegye szerte hálózatszerűen szereztek meg, fogyasztottak és haszonszerzésre törekedve értékesítettek tovább egymás között vagy jelen eljárással nem érintett személyek részére is kristályt.…