Hírgyűjtő

  • „A fotográfia nem a világ leképezése, hanem annak újrateremtése” (galériával)

    „A fotográfia nem a világ leképezése, hanem annak újrateremtése” (galériával)

    Pillangó szemmel – ez a címe annak a kiállításnak, amely Csáder Judit (Judita Csáderová) pozsonyi születésű fotóművész képeiből nyílt kedden Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban. Csáder Judit 1948-ban született Pozsonyban, képzőművész családban. A pozsonyi Iparművészeti Középiskola fényképészeti szakán tanult, majd elvégezte a prágai Filmakadémiát. 1967–1990 között a pozsonyi Szlovák Filmintézet munkatársa volt, később volt…

  • Lakóházaktól húsz méterre őrölte a követ a Tömb 2002, a helyiek semmire nem jutottak a céggel

    A Böszörményi Harmadik Oldal képviselője javaslata szerint az ipari területet belterületbe vonnák, így ötvenötről ötven decibelre csökkenne a zajhatár. A városhatárban élők évek óta küzdenek a cég tevékenysége ellen, az ügyvezetővel csak konfliktusba ütköztek.

  • Véget ér a Szabad Európa sok évtizedes története Magyarországon

    Ezt ki gondolta volna mondjuk 1956-ban, de akár a ’80-as években is? Az egyik Trump-propagandista külön örömét fejezte ki a fejlemények miatt. Szerinte a Szabad Európa globalista és EU-párti, ami a mai magyar kormányt akarja destabilizálni. Így múlik el a világ dicsősége, teljesen megszüntetik a Szabad Európa magyar nyelvű szolgálatát. A MÚOSZ saját oldalán…

  • Csöbör Katalin ismét megszólalt az M30-asról, most már átadási határidő sincs

    Csöbör Katalin ismét megszólalt az M30-asról, most már átadási határidő sincs

    Bár a tavalyi év első heteiben magabiztos nyilatkozatokban többek között a fideszes politikusnő is az idei október végét jelölte meg átadási határidőnek, ez is csak ígéret maradt. Továbbra is a Strabagra terelnek minden felelősséget, új átadási időpont pedig nincs is. Csöbör Katalin közösségi médiás bejegyzését változtatás nélkül közöljük. “M30-as: időpont nincs, csak biztatás” “Sokan…

  • Az egykori miskolci polgármester, Káli Sándor saját ősei nyomába eredt

    Az egykori miskolci polgármester, Káli Sándor saját ősei nyomába eredt

    Káli Sándor úgy gondolta, hogy egy saját maga által írt könyvben öltsön testet a rengeteg kutatás eredménye. November végén könyvbemutató Miskolcon. Káli Sándor a közélettel való foglalkozás után is aktív életet él, két éve családi nevének megfejtésére, ősei nyomába eredt. Ekkor találkozott össze a Káli-medence névadójának személyével, a vezérrel, a fejedelemmel, aki nemcsak igazolhatóan…

  • A KDNP-s és a FIDESZ-es bizottsági tagok sem vettek részt a Népjóléti Bizottság gyermekvédelmi ülésén

    A KDNP-s és a FIDESZ-es bizottsági tagok sem vettek részt a Népjóléti Bizottság gyermekvédelmi ülésén

    Pintér Sándor lett volna a parlamenti Népjóléti Bizottság keddi ülésének kiemelt szereplője, a minisztert azonban hiába hallgatták volna meg a gyermekvédelem jelenlegi helyzetéről, már jó előre jelezte, hogy nem vesz részt az ülésen. Hozzá hasonlóan sem a Fidesz, sem a KDNP által delegált bizottsági tagok sem jelentek meg, a maga helyett küldött Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért…

  • A Hernádban találták meg a több hete eltűnt gönci asszonyt

    A hatóságok kedden reggel emelték ki azt a holtestet a folyóból, ami minden valószínűség szerint a 67 éves eltűnt nőé. A gönci asszony szeptember 24-én távozott ismeretlen helyre otthonából. A demenciával élő nő korábban már többször is eltűnt, de mindig megtalálta a családja. Felkutatására az elmúlt hetekben több nagyszabású akciót szerveztek, a közvetlen hozzátartozókon…

  • Hamarosan ismét Vasútmodell Kiállítás Miskolcon

    Hamarosan ismét Vasútmodell Kiállítás Miskolcon

    Már csak másfél hetet kell várni és újra a vasútmodellek szerelmeseié a Gömöri Pályaudvar. A részletekről a Miskolci Vasútmodellezők Egyesülete számolt be a közösségi médiában. Már nem kell sokat aludnunk hozzá. Az egyesület kiállítással egybekötött Vasútmodell-börzét szervez, amelyre várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A rendezvény egy napig lesz látogatható. Helyszín: Miskolc, Gömöri…

  • A végbeléből került elő a mobil és a töltő a szirmabesenyői börtönben (videóval)

    A fiatalkorúak börtönében fogvatartott férfinak az édesanyja adta át a telefont egy imitált ölelés során. A motozás során a fogvatartott végbeléből került elő egy mobiltelefon és az annak töltéséhez használható kábel egy Borsod megyei intézetben – számolt be honlapján a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP). A szirmabesenyői börtönben a látogatófogadás végén, a fogvatartott édesanyja adta…

  • Hamis az ukrán frontra küldött kiskatona sírós videója

    Az “ismeretlen” szerző(k) és terjesztők célja a hangulatkeltés, az érzelmek felkorbácsolása. De ez a videó is bizony hamisítvány. Százezrek kattintottak arra a hamis videóra, amin egy fiatalember sír, és azt állítja magáról, hogy ukrán újonc, akit a frontra küldenek. Egész Európában, több nyelven terjesztik, magyar, német és angol felirattal. Több felirat azzal vádolja Ukrajnát,…