A fiatalkorúak börtönében fogvatartott férfinak az édesanyja adta át a telefont egy imitált ölelés során. A motozás során a fogvatartott végbeléből került elő egy mobiltelefon és az annak töltéséhez használható kábel egy Borsod megyei intézetben – számolt be honlapján a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP). A szirmabesenyői börtönben a látogatófogadás végén, a fogvatartott édesanyja adta…
Az “ismeretlen” szerző(k) és terjesztők célja a hangulatkeltés, az érzelmek felkorbácsolása. De ez a videó is bizony hamisítvány. Százezrek kattintottak arra a hamis videóra, amin egy fiatalember sír, és azt állítja magáról, hogy ukrán újonc, akit a frontra küldenek. Egész Európában, több nyelven terjesztik, magyar, német és angol felirattal. Több felirat azzal vádolja Ukrajnát,…

A Telex cikke szerint rendőrök jelentek meg a Sárkányok Kabul felett című akciófilm forgatásán a honvédség újdörögdi romvárosában tavaly ősszel. Több forrásból is úgy értesültek, hogy forgatás közben nyoma veszett a Magyar Honvédség két szenzitív haditechnikai eszközének. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata a lap kérdésére megerősítette a két katonai eszköz eltűnését, és azt írták,…

Az ezer forinttal megemelt támogatást decembertől kézbesíti a posta az arra jogosult időseknek. “Folytatjuk a Salkaházi Sára programot“ – jelentette be kedden délután egy facebook videóban Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. A támogatásra jogosultaknak az értesítéseket november végén postázzák, decemberben pedig megkezdik az emelt, 16 ezer forintos támogatás kézbesítését a több mint 23 ezer nyugdíjas…
A 71 éves asszonnyal azon veszett össze, hogy melyikük ivott meg több bort, majd olyan súlyosan megverte a nőt, hogy a helyszínen életét vesztette. Az ügyészség most többszörösen minősülő emberölés miatt emelt vádat. Lapunk is beszámolt arról a megdöbbentő emberölésről, ami tavaly novemberben történt egy sajószentpéteri társasházban. Egy nyugdíjas férfi olyan súlyosan bántalmazta 71…

A KecsUP Hírek szeretett volna utána járni, hogy jelenleg hány kecskeméti képviselőnek van önkormányzati cégnél is bejelentett állása, kik ők, milyen pozícióban dolgoznak és mekkora fizetésért? Ehhez közérdekű adatigénylést nyújtottunk be Kecskemét Önkormányzatához, ám a válasz még bennünket is meglepett. – Tájékoztatom, hogy az önkormányzat kizárólagos vagy többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok által kötött…

Hiába döntöttek úgy az encsiek még 2021-ben, hogy fontos lenne számukra egy úgy bevásárlóközpont, a beruházáshoz kormányzati engedélyre van szükségük a plázastop törvény miatt. Eddig pedig nem sikerült a kormányt meggyőzniük. Lázár János építési és közlekedésügyi miniszter sárospataki fóruma után azonban újra felcsillant a remény. Az úgynevezett plázastop törvényt a kormány még évekkel ezelőtt…
A népszerű youtuber és streamer a borsodi megyeszékhelyen nyit gyorséttermet. Már csak egy párat kell aludni, és a Szinvaparkban is isteneset haraphatunk egy jófajta, valhallás smashburgerbe. Zsozseatya ugyanis Nyíregyháza után Miskolcon nyitja meg a népszerű kézműves hamburgerezője, a Valhalla második üzletét. Az új étteremről hónapok óta csöpögtetett infókat a facebook oldalán, mostanra pedig már…

A négyből két sávot is lezártak az egyébként is hatalmas forgalmú útszakaszon, így lehet elképzelésünk, hogy a legforgalmasabb időszakokban mekkora dugót okoz a korlátozás. Hát ekkorát… és nagyon úgy fest, hogy december közepéig ez így is marad. A héten a Pesti úton is megkezdődik a vízhálózat felújítása, ami jelentős forgalomkorlátozással is jár, ez okozza…

A tervezettnél rosszabb makrogazdasági pálya (alacsonyabb GDP-növekedés és magasabb infláció), valamint az új gazdaságpolitikai intézkedések miatt a kormány 5 százalékra emeli az idei és jövő évi hiánycélt is – árulta el egy hétfői háttérbeszélgetésen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Portfolio beszámolója szerint. Az is kiderült, hogy jövőre az 5 százalékos hiánycélt úgy tudja vállalni a kormány,…