
Talán sokan nem is tudják, hogy napjainkban mindössze néhány kattintással, ügyfélkapus bejelentkezéssel is lehetőség nyílik arra, hogy betekintést nyerjünk az elhunyt hozzátartozóinkról, közszereplőkről vagy akár a saját magunkról keletkezett egykori állambiztonsági iratokba. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) online felülete egyszerű, átlátható módon teszi lehetővé az adatkérést és az iratmásolatok igénylését. Az ÁBTL elsődleges…
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki három éven keresztül rendszeresen bántalmazta idős édesanyját. A védtelen asszonyt ököllel ütötte, rugdosta, és a falhoz verte. Elképesztő kegyetlenség zajlott egy miskolci lakásban 2022 és 2025 február között. Egy férfi három évig élt együtt édesanyjával, és ez idő alatt szinte heti rendszerességgel bántalmazta az…

Egyetlen negyedév alatt közel 20 milliárd forintnyi kommunikációs szerződést kötöttek különböző állami szervezetek a piacot lényegében monopolizáló kormányközeli csoporttal – írta a G7. Ezzel az alig több, mint 3 éve aláírt szerződés mindent egybevetve nettó 225 milliárd forintos keretösszege ki is merült. Lapszemle. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal közzétette, hogy az idei harmadik negyedévben milyen kommunikációs kampányokat…
A HVG friss középiskolai rangsorában különböző irányba mozdultak el Miskolc három elitgimnáziuma. Míg a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium látványos előrelépést produkált, addig a Herman Ottó Gimnázium további csúszása aggodalomra adhat okot. A Földes Ferenc Gimnázium pedig valahol középúton egyensúlyoz. A legbiztató hír egyértelműen a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumé: az iskola tavaly még a 80.…
Támogatott tartalom! Az őszi napsugarak melegénél kellemes a szabadban sütni-főzni, és talán már te is érezted, hogy ilyenkor jobban esik a friss levegőn készült étel. A kerti sütögetés nem csak az ízekről szól; ez egyben remek alkalom arra is, hogy a baráti társaságot áthívd. A praktikus kerti konyha fontossága Egy jól kialakított kerti konyha…
Támogatott tartalom! Napjainkban egy jól optimalizált weboldal valóban nagy értéket képviselhet, hiszen képes önállóan vonzani a látogatókat anélkül, hogy folyamatosan reklámokra kellene költened. Az organikus forgalom növekedése a keresőkben elért előnyös helyezésekkel érhető el, amiben a SEO, azaz a keresőoptimalizálás játszik kulcsszerepet. De vajon a te weboldalad is lehet a Google találati lista élén?…
Támogatott tartalom! Gondoltál már arra, hogyan gyorsíthatnád fel a reggeli készülődést anélkül, hogy az káosszal járna? Egy jól szervezett gardrób nagy segítségedre lehet: megkönnyíti a ruhaválasztást, és csökkenti a mindennapi stresszt. A jól kialakított szekrénynél nemcsak az esztétika, hanem a praktikum is fontos szerepet játszik, hiszen a ruházatod mellett a kiegészítőid is külön figyelmet…

A hazai politikai- és gazdasági rendszer elérte a határait, a jelenlegi működés nem fenntartható, változásra van szükség – jelentette ki a KecsUP Híreknek adott interjúban Bod Péter Ákos. A neves közgazdász, az MNB volt elnöke szerint a magyar gazdaság jelenleg nagyon súlyos gondokkal küzd, amiket ugyan még lehetne kezelni, de ahhoz komoly erőfeszítésre van…

Távvezeték építése kezdődött Kazincbarcika és Sajókaza közelében, ám a helyszínről rengeteg építőanyagot elloptak. Közben kiderült, hogy egy 16 éves fiatal, jogosítvány nélkül, kölcsönkért gépkocsival járt arra és megtetszett neki a “pulcfa”. A BAZ megyei rendőrség a közösségi médiában tudósított az esetről. Megtudhattuk, hogy Kazincbarcika és Sajókaza között egy nagyfeszültségű távvezeték-építés helyszínéről 25 darab pulcfát…

Amint kezd beköszönteni a sötétség, Lázár János lép az utca embere elé Sárospatakon, a képtár előtt. Van, aki “önvezető motorvonattal” szeretne érkezni. Hörcsik Richárd fideszes képviselő tudatta követőivel, hogy Lázárinfó érkezik Sárospatakra 2025. október 28-án, kedden, 16.00 órai kezdettel. A helyszín a Szent Erzsébet utca 14. lesz, a képtár előtt. A képviselő saját oldalán…