
A jelenlegi állás szerint az új bajnok (Német-Németh páros) is részt vesz a versenyen. November elején ismét felbőgnek a motorok a Zemplénben. A csillagok jelenlegi állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rali. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját. A pontverseny állása ugyan…

A kormány újabb támogatást adhat a kecskeméti Neumann János Egyetem félbehagyott campusának befejezésére, miután a beruházás tavaly megakadt. A projektet 2020-ban már egyszer kifizették, de a kivitelezést végző Raw Development – Matolcsy Ádám közeli ismerőse, Somlai Bálint cége – félbehagyta a munkát. A torzóban maradt építkezés folytatására most új – feltételes – közbeszerzést írtak…

Megosztotta a közvéleményt Miskolcon, hogy augusztus közepén bezárták a Pátriában levő Spar üzletet. Először csak részben, majd teljesen kirámoltak belőle mindent, majd némi átépítés vette kezdetét. Bizonyos részben beigazolódni látszanak az akkori pletykák, hogy mi is kerül a helyére, de nem teljesen. Sokan teszik fel a kérdést, hogy “mi lesz veled, Pátria Spar?” Ezt…
Tizenhatodik alkalommal rendezte meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. a szarvasbőgés idején terítékre került gímszarvasbikák agancsainak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszervezett eseménynek a füzérradványi Károlyi-kastély parkja adott otthont. A kastélyparkban összegyűlt szakembereket és érdeklődőket Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, hogy a kiállított trófeák még szebbé tették a történelmi környezetet. „Nem…

Október utolsó hétvégéjén immár hetedik alkalommal rendezték meg a Parasznya Rallysprintet a Bükk-hegység festői útjain, Miskolc közelében. A kétnapos verseny, amely a Mini Racing Challenge sorozat rangos fordulója is egyben, ezúttal nemcsak látványos pillanatokat, hanem drámai eseményeket is tartogatott a résztvevők és a nézők számára. A Parasznya és Lyukóbánya közötti szakaszon zajló versenyt szombaton…

Ebből az egyik legkomolyabb, hogy bejelentkezett az ellopott laptoppal a tolvaj, ezzel rögtön lekövethetővé is tette az eszközt, a kamerák felvételein ráadásul többször is jó felbontásban látszik az elkövető arca. A miskolci Cafe Frei tette közzé a közösségi médiában a sajnálatos eseményekről írt szösszenetét, amiből kiderült, nem volt éppen vérprofi a tolvaj. A lopás…

Mint arról a KecsUP Hírek még júliusban beszámolt, a régi KTE-pálya helyére egy nyolc épülettömbből álló lakókomplexum épülhet, ami ellen a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal sem talált kifogást. Az Aegopolis lakópark elnevezésű fejlesztésben 315 lakás és egy 673 férőhelyes parkoló létesülne a 2,3 hektáros területen, a pláza fölött kialakított zöldtetős, kétszintes beépítéssel. A tervek szerint…

Percre pontosan egy időben, szombaton délután közel fél ötkor osztottak meg több megyei lap közösségi oldalain mesterséges intelligenciával készített képeket és hamis idézeteket Magyar Péterről, amelyekkel azt bizonygatták, hogy kudarcba fulladt a Tisza Párt október 23-i tömegrendezvénye a Hősök terén. Óvatosan fogyasszák ezeket a híreket! A központilag szerkesztettnek tűnő koordinált akció – amiből ez…
Az egyhetes diósgyőri focimaraton három mérkőzéssel ígér izgalmakat, és ha a csapat meg tudja lovagolni a Paks elleni győzelem hullámát, akár jelentős lépést tehet a tabellán felfelé. A miskolci szurkolók reménykednek: talán most, a hétvégi siker után, átszakadt valami, és a DVTK végre megtalálja önmagát. Véget ért az NB I első harmada, és bár…
Kazincbarcika és Sajókaza között különös lopás ügyében indított eljárást a rendőrség. Egy 16 éves fiatal ugyanis tűzifáért indult az erdőbe, helyette azonban a közelben talált pulcfákat (nagyfeszültségű távvezetékeket tartó, acélból vagy vasbetonból készült oszlopszerkezet) vitte magával a helyszínről. A fiatalember 25 darab pulcfát és 25 méter betonacélt lopott el a munkaterületről, a kár értéke…