
Egy 2022 elején benyújtott uniós projekt keretében a MÁV 11 dunántúli vasútállomáson alakíthatja át a vasúti infrastruktúra egyes elemeit, hogy azok polgári és katonai célokra egyaránt használhatók legyenek. Ezek a következők: Almásfüzitő, Komárom, Nagyszentjános, Hegyeshalom, Várpalota, Hajmáskér, Boba, Murakeresztúr, Sárbogárd, Dombóvár és Kiskorpád. Lapszemle. Az Átlátszó részletesen beszámol róla, hogy nemrégiben Homlok Tibort nevezték…
A mélyszegénységben élők helyzete nem roma sajátosság, hanem általános magyarországi probléma – hívja fel a figyelmet Orsós János pedagógus, roma aktivista, a miskolci dr. Ámbédkar Technikum vezetője a Kontroll.hu-nak adott interjújában. Az intézmény vezetője szerint ma már nem csak a hátrányos helyzetű térségekben, hanem a nagyvárosokban is komoly gondot jelent a szaktanárok és szakorvosok…

A Magyar Hang újságíróját nemigen kell bemutatni hazánk tájékozottabb állampolgárainak, ahogyan Sátoraljaújhely fideszes polgármesterét sem a borsodiaknak. Szamosvölgyi Péter az elmúlt néhány hónapban ugyanis több ízben tett arról, hogy hírnevet szerezzen magának, és úgy tűnik, a nemzeti ünnep újabb lehetőséget kínált számára. Dévényi István a Békemenet másnapján közölte közösségi oldalán, hogy szülővárosának jelenlegi polgármestere…
A kínaiak akkugyári operátorokká képzik a regisztrált álláskeresőket a helyi szakképzési centrummal közösen, az állam támogatásával.

Az Amnesty International Magyarország adatai szerint a nemek közötti bérszakadék jelenleg 17,8 százalékos Magyarországon, ami jelentősen magasabb a 12 százalékos uniós átlagnál. Ez havi szinten bruttó 130 ezer, éves szinten pedig több mint másfél millió forintos különbséget jelent a férfiak javára. Az Amnesty arra figyelmeztet: a kormánynak legkésőbb jövő júniusig be kell építenie a magyar…

Nemrég az operatív törzs azt közölte, cellainformációk alapján becsülték meg az október 23-i megemlékezésen résztvevők létszámát. A Tisza Párt lehetséges miskolci jelöltje, Juhász Roland szerint ez akár azt is jelentheti, hogy a magyar kormány visszaélt az állampolgárok adataival, ezért közösségi oldalán bejelentette, hogy közérdekű adatigényléssel fordul a Belügyminisztériumhoz, valamint másolatban megküldi a kérelmet a…

Lezárult az aranyszínű sárgaság (FD) elleni országos felderítőprogram, amelynek során az ország valamennyi jelentősebb borvidékén átvizsgálták és megsemmisítették a fertőzött szőlőtőkéket. A beavatkozással remélhetőleg sikerül gátat szabni a hazai szőlő-bor ágazatot fenyegető betegség további terjedésének. A munkát a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa koordinálta, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a hegyközségek, a borászok, a hatóságok és növényvédelmi…

Vasárnap délután a TippmixPro férfi röplabda Extraliga alapszakaszának 2. fordulójában a Vegyész RC Kazincbarcika a MEAFC-Peka Bau csapatát győzte le 3:0-ra. A nőknél az NB I-ben a DVTK továbbra sem talált legyőzőre. Októberben elkezdődött a röpiszezon, megyénkből három csapat érdekelt a legmagasabb osztályokban: a nőknél az NB I-ben szereplő DVTK két győztes idegenbeli mérkőzést…

Amerika elvárása, hogy az olyan országok, mint Magyarország, Törökország és Szlovákia, amelyek még mindig vesznek orosz olajat és földgázt, váljanak le az orosz energiahordozókról – mondta Matt Whitaker, az Egyesült Államok NATO-nagykövete a Fox Newsnak adott interjúban. Lapszemle. A beszélgetés apropója az volt, hogy Donald Trump pár napja szankciókat jelentett be Oroszország két legnagyobb olajvállalata, a Lukoil…

A számháborút már követni is nehéz a csütörtöki nappal kapcsolatban, bár valószínűleg nem véletlen, hogy a “dugig telt” Kossuth térről egyetlen drónfelvételt sem közölt a kormányzati média, ellenben láthattuk a Magyar Péter vezette Nemzeti Menet elképesztő tömegét a repülőgép fedélzetéről. És hogy teljesített a miskolci városvezetés a fővárosban? Remekül. Legalábbis az érintettek szerint. De…