
Egész Miskolc évek óta felháborodottan figyeli az ismeretlen(?) elkövető ténykedését, aki rendre szöggel és csavarral teleszurkált virsliket és kolbászdarabkákat szór szét a kutyások által is kedvelt területeken. A legtöbben tudni vélik az elkövető személyét is, Hollósy András pedig szigorúbb büntetést követelne. De hiszen… elég könnyen elérhetnék ezt házon belül. Erre az apró részletre pedig…
Mély gyászba borult a mezőkövesdi labdarúgás: 76 éves korában elhunyt a Mezőkövesd Zsóry FC ügyvezető igazgatója, Hagyacki József – közölte a klub október 25-én. A szomorú hír mélyen megrendítette a borsodi klub közösségét. Hagyacki József több mint két évtizeden keresztül volt a mezőkövesdi futball meghatározó alakja, olyan vezető, aki szívvel-lélekkel és feltétel nélkül dolgozott…
A magyar állami ingatlanok egyik legszebb ékkövétől szabadult meg nevetségesen olcsón a kormány, annak az arab befektetői csoportnak játszották át, akik a mini-Dubajt is tervezték, de az az üzlet végül egy jogi perpatvar miatt kudarcba fulladt. A nyilvánosságot kizárták, kétnapos online liciten kapták meg az arabok a műemlék épületet. Amikor az arab befektetőkről van…

Debrecenben az akkugyártás miatt bezárnak egy vasútvonalat, Szeged környékén viszont 160-ra gyorsítják a sebességüket. Miskolcon kikötött a Folyami Polgárnaszád, Egerben egy fiatalt választottak a Borászok borászának, Kecskemét egyik városrésze önállósodna, Szolnokon továbbra is teljes a kommunikációs káosz a tervezett elektrolitgyár körül. Pécsett majdnem politikai pedofíliát kiáltottak, Veszprémben megünnepelték a lassan eltűnő, 35 esztendős önkormányzatiságot,…
Hírek a szomszéd megyéből, Mátészalkáról: Elgurult egy motorvonat. Ez már a második hasonló eset két éven belül – a motorkocsit Nyírcsaholy közelében sikerült megállítani. Riasztó esemény történt szombaton hajnalban a mátészalkai vasútállomáson: egy BZ típusú motorkocsi vezető nélkül elindult az állomásról, és mintegy négy kilométert tett meg, mielőtt Nyírcsaholy közelében megállt. Minderről a Mátészalkaleaks számolt be…

Időutazásban valódi, atmoszférateremtésben pedig maximális filmet vitt nagyvászonra az Árvában a Saul fiával Oscar-díjat nyert Nemes Jeles László. Fél évvel az 1956-os forradalom után járunk, amikor még javában zajlik a szabadságharcosok elleni megtorlás, valamint Kádár János és a kommunizmus „újjászületését” jelképező május 1-jei felvonulásra való felkészülés. Mindeközben a 12 éves Andort csak egy dolog…
Az újév első óráiban történt véres incidens ügyében október 28-án előkészítő ülést tart az Encsi Járásbíróság. A vádlott egy vizsolyi buszmegállóban pezsgősüveggel támadt áldozatára, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A vádirati tényállás szerint az eset január 1-jén, éjfél után nem sokkal történt egy vizsolyi buszmegállóban, amikor a vádlott összetalálkozott a szintén gyalog közlekedő, ittas sértettel.…
A diósgyőri vár tervezett 2026-os megnyitása előtt különleges lehetőség nyílik a város és a térség lakói, vállalkozásai és civil szervezetei számára: ötleteikkel, terveikkel részesei lehetnek a vár újjáéledésének. Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ és a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület „Jövő vár” címmel ötletpályázatot hirdetett, amelynek…
Lezárult a Tokaj Város Önkormányzata és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös pályázata, amely a Tokaji borvidék múltjának és jelenének művészeti feldolgozását célozta. A nyolc győztes grafika alapján három négyzetméteres mozaikok készülnek, amelyeket a város történelmi negyedének különböző pontjain helyeznek el. A díjátadón elhangzott, hogy az installációk a város turizmusának fejlesztését is szolgálhatják. A mozaikok…

Frankfurtban 2025. október közepén nemcsak a könyveket ünnepelték. Hanem a szabad gondolkodás lehetőségét is. És egy olyan gondolatot, amely bár egyáltalán nem új, de azért érdemes újra és újra felidézni: Európa közepére szüksége van a világnak. A gondolat idei felidézője Karl Schlögel (1948), német történész, Közép és Kelet-Európa szenvedélyes kutatója, aki idén megkapta a…