
A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van. A TritonLife magánkórház közleményében továbbá kiemelik, hogy intézményükben van a…
A Kolorcity Kazincbarcika SC 1-0-ra győzött szombaton Nyíregyházán, ezzel megszerezve első idegenbeli sikerét a labdarúgó NB I-ben. Könyves Norbert góljának köszönhetően a csapat feljött a tabella kilencedik helyére. Küzdelmes mérkőzésen, Nyíregyházán szerzett történelmi jelentőségű győzelmet a Kazincbarcika szombaton. A 4098 néző előtt játszott találkozón a borsodi csapat 1-0-ra győzött, ami egyben az első idegenbeli…

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház október 23-án díszbemutató, majd 24-én a premier alkalmával mutatta be Pavel Stantchev első színművét, az Egy éjszaka, két reggel című drámát Cseke Péter rendezésében. Az ősbemutató a Ruszt József Stúdiószínházban kapott helyet, ahol a nézők egy letaglózó erejű, erkölcsi kérdéseket boncolgató kamaradarabot láthattak. Az Egy éjszaka, két reggel…
Rendkívüli vadászélményben volt része egy magyarországi vadásznak, aki egy Szibériából származó, Magyarországon rendkívül ritka vadfajt terített le októberben. Az Aszalói Vadásztársaság területén október 19-én, esti lesvadászat során került terítékre egy nyestkutya, amely a magyar vadászterületeken csak szórványosan fordul elő. Polgári Dávid, aki a szokatlan zsákmány elejtője volt, a Nimród vadászmagazinnak elmondta, hogy a kukoricatarló…

A Beatrice együttes frontembere, Nagy Feró súlyos kijelentésével kavart fel komoly vitát az október 23-ai Békemeneten. A Kossuth-díjas énekes az egyetemistákból álló Alap nevű online stáb riportereinek a Szőlő utcai gyermekvédelmi botrányról nyilatkozott, és olyan megjegyzést tett, amely azóta országos botrányt kavart. Ennyit a polgári jobboldal morális fölényéről. “Ő csak kereste a pénzt ezzel,…

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a közösségi felületein jelentette be, hogy a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásra indul. A hírre Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is azonnal reagált, és közölte, hogy ő is ellátogat ugyanazokra a helyszínekre és ugyanazokon a napokon, amikor a DPK rendezvényei lesznek, emellett pedig saját eseményeire Orbán Viktort…
Felháborodást keltett az a fénykép, amelyen Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a terrorizmusért korábban jogerősen elítélt, majd Novák Katalin által kegyelemben részesített Budaházy Györggyel pózol összekarolva. A fotót Budaházy György testvére, Budaházy Edda tette közzé pénteken Facebook-oldalán, azzal a megjegyzéssel, hogy “a jobboldalon mi egy vérből valók vagyunk”. Budaházy György nem csupán terrorizmusért…
Szombat délután 17:00-kor rendezték meg az NB I. 11. fordulójában a DVTK – Paks összecsapást. A vendég együttes meglepetésre a tabella éléről várta az összecsapást, míg a DVTK csak a 10. helyen áll és jelenleg a kiesés elől menekül. A paksi együttes remekül kezdte a szezont és 10 forduló elteltével meglepetésre a tabella éléről…

Október 23-a idén – is – sokkal inkább szólt az aktuálpolitikai üzenetekről, mint az 1956-os eseményekre történő megemlékezésről, de ezen talán nem is kell különösebben csodálkoznunk, hiszen alig fél év múlva országgyűlési választásokra kerül majd sor. A kormánypártok tehát Békemenetre hívták az embereket, a Tisza Párt pedig a Nemzet Menete keretében szervezett nagyszabású fővárosi…

2025. október 29-én 17 órakor Dr. Óváry Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója tart előadást a Tudomány és Művészetek Házában. A „Stroke Világnapján – A neurológus versenyfutása az aggyal és az idővel” elnevezésű programra a Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Bács Kiskun Vármegyei Oktatókórház közös szabadegyetemi sorozatának keretében kerül sor. „Pont 30 év telt…