
Miskolcon folytatódott a miniszterelnök országjárása, ahol a kormányfő természetesen amellett, hogy a globális veszélyekre figyelmeztetett, meglepő hangnemet megütve közvetlenül az ellenzéki szavazókhoz is fordult. A látogatás egy fontos gyakorlati bejelentést is hozott, kiderült, hogy áprilistól teljes lesz a bérletátjárhatóság a miskolci városi és a megyei közlekedés között. A borsodi megyeszékhelyen tartott beszédében Orbán Viktor…

Miközben ma délután Orbán Viktor Miskolcon, a Szent István téren tart nagygyűlést az országjárás keretében, online és offline módon is szürreális vizuális üzenetek jelentek meg Míg a Tisza Párt jelöltjét ukrán színekkel és „Zelenszkij jelöltjeként” bélyegezték meg, válaszul a Facebookon a Fidesz jelöltjét Putyinnal közösen ábrázoló, mesterséges intelligenciával generált ellen-molinókat is közzétettek. Miskolc belvárosában…

A padfestés nem stratégia, a tiszás jelölt pedig csak egy politikai gyakornok – jelentette ki Dohány András, aki függetlenként hívja ki a miskolci 2-es választókerület beágyazott szereplőit. Az országgyűlési képviselőjelölt szerint Miskolc 36 éve csak alamizsnát kap, miközben a kormányzati és ellenzéki pártok bólogatójánosai elnézik a város leépülését. Interjúnkban a politikai hátszél nélkül, saját…
A tavalyi zajos siker után ismét Miskolcon köszönthetik a nézők Mácsai Pált. A Tudomány és Technika Háza tavaszi szezonja egy különleges, rendhagyó produkcióval veszi kezdetét március 23-án, hétfőn este: a művész ezúttal a versmondás és az alkotás legbelső szobáiba vezeti be közönségét. A „Műhelylátogatás” címet viselő est minden bizonnyal messze túlmutat majd egy hagyományos…

A politikai küzdőteret az utóbbi években íróasztalra cserélő Dorosz Dávid új regényével ott vág bele a magyar valóságba, ahol a legfájdalmasabb. A hatalom árvái egy feszült politikai thriller, „a NER vádirata”, és ijesztő pontossággal rímel a közelmúlt gyermekvédelmi botrányaira. Honnan jönnek a belső információk a „rendszer legmocskosabb részeiről”? Miért érezzük, hogy magunkra hagyott árvák…
Támogatott tartalom! Független tesztek igazolják, hogy a csúcskategóriás okostelefon komoly eszköz a kreatív fotózásban Fotó: Alina Kondrat A HONOR által bemutatott összehasonlító képsorozat során professzionális fotósok ugyanazokat a jeleneteket örökítették meg a HONOR Magic8 Pro készülékkel és hagyományos professzionális kamerával. Az eredmények jól mutatják, hogy a fejlett kamerarendszernek és a hatékony AI-algoritmusnak köszönhetően a mobillal készült felvételek…
Támogatott tartalom! A hideg januári hétvégén Magyarkanizsán összejöttek a helyi lakosok, hogy egy közös társasjátékest keretében kapcsolódjanak ki, találkozzanak másokkal, és egy kis izgalmat csempésszenek a szürke téli napokba. A Vajdasági Társasjáték Klub által szervezett esemény ezúttal is nagy népszerűségnek örvendett. Szabó Attila, a Klub lelkes alapítója, és Györe István, a játékmester, megosztották velünk…

Ahogy több alkalommal olvashattak már róla a Borsod24-en, Miskolc is kiemelt állomása Orbán Viktor ezen a héten zajló országjárásának. A miniszterelnök ma délután a megyeszékhely szívében, a Szent István téren találkozik a választókkal, a rendezvény miatt pedig a belváros közlekedése is jelentősen átalakul. A miniszterelnök a héten intenzív sorozatba kezdett, csütörtök kivételével hétfőtől vasárnapig…
Egy hónapra letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki március 18-án éjjel felgyújtott egy lakóházat a szikszói járásban található Homrogdon – a tűz idején négy kiskorú gyermek tartózkodott az épületben. A megalapozott gyanú szerint a terhelt korábbi, vélt vagy valós sérelmei miatt kereste fel az asszonyt, aki azonban nem engedte be a lakásba.…
Az önkormányzat végre válaszolt a lyukói rendelő fűtéshiányára – csakhogy a válasz nem melegíti fel sem a rendelőt, sem a szívet. Március elején írtuk meg: tavaly március óta nem működik a fűtőrendszer a miskolci Lyukóvölgyben található körzeti orvosi rendelőben. A 2021-ben, közel 91 millió forintos európai uniós támogatásból felépített épület büszkesége annak idején éppen…