Borsod24

  • Tavaszi rókavakcinázás indul a hónap végén Borsodban (is)

    Tavaszi rókavakcinázás indul a hónap végén Borsodban (is)

    Március 28-án megkezdődik a vörös rókák veszettség elleni tavaszi immunizálása az ország déli és keleti vármegyéiben, köztük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről szórják majd a kijelölt területekre – a lakott, sűrűn beépített övezeteket a művelet nem érinti. Az immunizálással egyidőben a hatóság ebzárlatot és legeltetési…

  • Szabadságon, de azért dolgozik – Hollósy András különös kampánytechnikája

    Magyarországon már szinte természetes látvány, hogy az állami és pártfeladatok határai elmosódnak. Kormányhivatali vezetők indulnak fideszes jelöltként, állami intézmények pártüzeneteket közvetítenek, és az alpolgármesterek is kampányolnak – legalábbis szabadságon. A jelenség persze nem miskolci sajátosság. Januárban a Telex tette fel a kényes kérdést Lázár Jánosnak: elveszi-e a miniszteri fizetését, ha a minisztériumot a helyettese…

  • Egy férfi égett halálra egy alsózsolcai melléképületben

    Halálos tűz ütött ki hétfő este Alsózsolcán: a katasztrófavédelem március 9-én este kapott bejelentést arról, hogy a Bocskai úton kigyulladt egy életvitelszerűen lakott melléképület. A 64 négyzetméteres téglaépület egyik, 40 négyzetméteres helyisége és a tető kapott lángra, a lángok gyorsan terjedtek az épületben. A riasztást követően a tűzoltók három járművel vonultak a helyszínre, és…

  • Bronz nyílhegyek és leégett falak: kora vaskori erődítmény pusztulását tárják fel a Bükkben

    Az ELTE BTK Régészeti Intézetének szakemberei újabb leletekkel gazdagodtak egy dél-bükki kora vaskori erődített telep feltárása során. A helyszín nem ismeretlen a kutatók előtt: az elmúlt másfél évtizedben itt fokozatosan rajzolódott ki egy olyan közösség képe, amelyet valamikor a Krisztus előtti 8. században véres támadás söpört el. A kősánccal körülvett települést valamikor a vaskor…

  • A 35-ösön dobálta a követ, amit vádemelés követ

    Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki 2025 novemberének elején ittas állapotban kövekkel dobálta meg a 35-ös főúton közlekedő autókat egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. A vádirat szerint az elkövető a lakóhelye közelében lévő, murvával borított útfelületről vett fel köveket, majd a főút helyi szakaszára ment, ahol összesen nyolc haladó jármű irányába…

  • Elhinyt dr. Sója Szabolcs Cirill tállyai háziorvos, volt KDNP-s politikus

    Március 8-án, 85 éves korában elhunyt Dr. Sója Szabolcs Cirill, Tállya község háziorvosa, a KDNP egykori Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke. Sója Szabolcs 1940-ben született Nyíregyházán. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd 1964-ben szerzett általános orvosi diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Öt évig egyetemi tanársegédként dolgozott. 1969-ben került Tállyára, ahol ezt követően több mint ötven éven…

  • Letartóztatták a borsodi nőt, aki gyermekét és magát is begyógyszerezte

    Egy hónapra letartóztatták azt a borsodi nőt, aki február végén begyógyszerezte magát és nyolcéves gyermekét a Bükkben – a Miskolci Járásbíróság végzése végleges. A szakasszisztensként dolgozó gyanúsított február 27-én autóval indult kirándulni kisfiával a Bükk-hegységbe. Az egyik parkolóban megállt, majd nagy mennyiségű nyugtatót és béta-blokkolót vett be, gyermekének pedig tíz-tizenöt nyugtatót adott be. Másnap…

  • Megint kezdődik: a HM megtiltaná március 15-én a drónozást a Tisza Párt rendezvényén

    Október 23-án is ugyanezzel a jelenséggel találkozhattunk, néhány órával korábban a Fidesz “Békemenetén” még szabadon lehetett drónozni, ám délutánra, a Tisza Párt hatalmas meneténél már rendkívül fontos volt a légtérzár és a drónozás tiltása. Úgy tűnik, most is tilos lesz. Magyar Péter ennek ellenére úgy tervezi, ha a honvédelmi tárca be is tiltja (gyakorlatilag…

  • Jakab Péter tavalyelőtt meg akarta szabadítani Miskolcot Mokraitól, most egy pártban indulnak – nagy vita alakult ki

    Jakab Péter tavalyelőtt meg akarta szabadítani Miskolcot Mokraitól, most egy pártban indulnak – nagy vita alakult ki

    2024 tavaszának végén Jakab Péter (még szembenálló félként) őt lejáratni kívánó embernek nevezte Mokrai Mihályt (egy kalap alá véve Tóth-Szántaival, Bajusz Gáborral és Csöbör Katalinnal), akiktől mindenképpen meg kellene szabadítani Miskolcot. Változnak az idők, ez a poszt rosszul öregedett. Valaki elővette, ezen Mokrai felhúzta magát. Rendkívül megosztó lépésre szánta rá magát Jakab Péter és…

  • Orbán: Éjféltől védett áron adhatják csak a benzint és a gázolajat

    A miniszterelnök és kormánya hasonló lépésre szánta el magát, mint néhány évvel ezelőtt, akkor ársapkának nevezték el, most védett árról beszélnek. Amióta Trump vezetésével az USA és Izrael megtámadta Iránt és háborús helyzet van a Közel-Keleten, meredeken megindult felfelé az olaj (és az üzemanyag) ára, ezt akarják befagyasztani. „Az iráni háború és az ukrán…