Megható történetet osztott meg Facebook-oldalán a Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda Edelény. Simkó Ádám hetedik osztályos tanuló komoly hőstettet hajtott végre, hiszen megmentette egy családtagja életét. Nem mindennapi történetről számolt be a Szent Miklós Görögkatolikus iskola. Bejegyzésükből kiderül, hogy a tavalyi tanévben az iskola tanulói számára egy újraélesztési előadást és bemutatót szerveztek, azonban…
A Tisza párt egy hete jelentette be jelöltjeit és már el is indult az első körös belső előválasztási folyamat. Erről és más érdekességekről beszélgettünk a Borsod24 Politológusi podcast legújabb adásában, ahol vendégeink Csabai Bence Máté, Dózsa Gergely, Kiss Daniel és Ludvig Gergő Miskolci Egyetemen végzett politológusok voltak. Hosszas várakozás után november 17-én késő este…
Ahogy arról a Szol24-en már több alkalommal olvashattak, november végére minden kérdésre választ kapunk, legalábbis ami a Tisza Párt végleges, 106 fős csapatát és országgyűlési képviselőit illeti, akik megmérettetik magukat az egyéni választókerületekben. Az első fordulóban csak Sziget-tagok szavazhattak egészen november 24-ig, majd egy északánál sem kellett több, hogy feldolgozzák az eredményeket és nyilvánosságra…

A Tisza Párt vezére egy lapon említette Menczer Tamást, Vitályos Esztert, Csöbör Katalint és Pócs Jánost. Magyar szerint a Fideszben kitört a belháború, megy a marakodás és nem véletlen, hogy a kormánypártnak még nincsenek képviselőjelöltjei, januárig nem is lesznek. Magyar Péter igencsak szókimondó bejegyzést tett közzé saját közösségi oldalán, ahol megemlítette, hogy 309 kiváló,…

Szerdán közel 20 településen tart utcai megmozdulásokat a kormánypropaganda ellen az aHang és a helyi szervezetei, az aPontok. Az aktivista szervezet november 26-án Budapesten, Pécsen, Békéscsabán, Gyulán, Miskolcon, Szegeden, Makón, Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Székesfehérváron, Szolnokon, Esztergomban, Salgótarjánon, Dunakeszin, Nyíregyházán, Kisvárdán, Záhonyban, Kecskeméten és Veszprémben vonul utcára, hogy felszólaljon a kormánypropaganda egyre durvább hazugságai és lejáratásai…

A miskolctapolcai fürdő immáron nem először gondolja úgy, hogy beszáll a “Black Friday”-őrületbe, ám a fürdő egész hétvégére rendkívül kedvezményes belépőket kínál, íme a részletek. A részletekről az Ellipsum Élmény-és Strandfürdő Miskolctapolca közösségi médiás oldala tájékoztatta az érdeklődőket. Ebből megtudhattuk, hogy november 28–30. között minden fürdőbelépő 50% kedvezménnyel vásárolható. “Ha régóta készültél egy wellness napra, most…

Bajusz Gábor miskolci fideszes önkormányzati képviselő digitális térben tett megnyilvánulásai mostanra egyre kevéssé lepik meg helyieket. Ezúttal saját közösségi oldalán kitörő örömmel számolt be a kormánypárt elsöprő (egy százalékos) sikeréről, ami nemcsak hogy inkább tűnik csekélynek, mint jelentősnek, de ráadásul teljes mértékben megalapozatlan, és erősen megtévesztő lehet a lakosság számára. A kormánypárti politikus egy…
Szeptember végén indítottuk el adománygyűjtésünket, annak érdekében, hogy független híroldalaink továbbra is működni tudjanak három megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Azóta már közel 150-en támogattak minket és sokan azt is megírták, hogy miért tartották ezt fontosnak. Szeptember végén abban kértük az olvasóink segítségét, hogy év végéig 3 millió forinttal segítsék, hogy folytatni tudjuk…

Ismét egy személyautó találta meg az MVK járművét, miután nem adta meg az elsőbbséget a gépkocsi vezetője. Novemberben volt egy hihetetlennek tűnő, 18 napos időszak, amikor hagyták nyugodtan közlekedni a miskolci villamost. Most nem volt ilyen szerencsénk, a másfél héttel ezelőtti esetet követően újra megbénították a villamosforgalmat egy balesettel. A baleset hétfő reggel a…
Vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség két férfi ellen, akik el akarták pusztítani egy harmadik kutyáit. Az állatok gazdája üzleti konfliktusba keveredett az egyik vádlottal, aki rábeszélte társát, hogy tegyen kísérletet a négylábúak életének kioltására. Az ügy még tavaly szeptemberben kezdődött. A két üzleti partner között nem mentek zökkenőmentesen a dolgok, aminek pereskedés lett…