Még november 12-én tűnt el Miskolcról, azóta nem került elő, ismeretlen helyen tartózkodik. A Miskolci Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Erdélyi Adrián eltűnése miatt. A 2012-ben született fiú 2025. november 12-én ismeretlen helyre távozott, és a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A rendőrségi iratok a személyleírásra vonatkozóan nem tartalmaznak részleteket, kizárólag az eltűnt gyermek…
Támogatott tartalom! Az informatika világában gyakran szembesülsz az elavuló technikával. De mi legyen a sorsa a használt számítógépeknek? Az újrafelhasználás nemcsak környezetbarát, hanem gazdaságilag is hasznos. Vajon gondoltál már arra, hogy a régi eszközeid új életet kaphatnak? Az újrafelhasználás jelentősége A technológiai eszközök gyors avulása közismert. Az eszközök cseréje sokszor csak bizonyos alkatrészek miatt…

A ZTE elleni vereség után is eléggé felkorbácsolódtak már az indulatok a klub hűséges, de paprikás hangulatú szurkolói körében, ám úgy tűnik, Kovács legutóbbi nyilatkozata végleg kicsapta a biztosítékot. Úgy vélik, a diósgyőri szurkolók türelme végleg elfogyott. Az ultrák által megfogalmazott nyílt levelet változtatás nélkül közöljük. “NYÍLT LEVÉL – ULTIMÁTUM a DVTK elnökének és…
Az önkormányzati képviselőt, a Fidesz városházi frakcióvezetőjét mélyen megérintette cikkünk, melyben beszámoltunk róla, hogy Hollósy András nyugdíjak megadóztatásával riogató Facebook-bejegyzését több mint 20 ezer ember nevette ki. De nemcsak minket kritizált, hanem nemes egyszerűséggel trollnak nevezte a magyar választókat. Mint emlékezetes, néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, a Bükk Város…

Ezt a szalagot “mindössze” öten vágták át, messze vagyunk a rekordtól. Jövő tavaszig még ezt a jelenetet nagyon sokszor fogjuk látni, mivel kampányidőszak van. Reméljük, tartósabb lesz, mint az M30-as 2021-ben átadott, majd alig 14 hónappal később le is zárt útszakasza. Ahogyan arról nemrég beszámoltunk, már abban az időszakban járunk, ahol folyamatosan fideszes képviselők…

Encs város önkormányzata idén kísérleti jelleggel úgy döntött, hogy az ősz folyamán bizonyos területeken nem szedi össze a lehullott faleveleket, hanem a természetre bízza azok sorsát. A kezdeményezés célja, hogy a városi élővilág és a talaj tápanyagforgalma is gazdagodjon, miközben a munkatársak energiát takarítanak meg. A kiválasztott helyszínek között szerepel a Millenniumi Park Aba…
Úgy tűnik, az építési és közlekedési miniszternek korábban átadott sárgacsekket még mindig nem sikerült pénzre váltania Miskolc polgármesterének. A kampányban megígért újraaszfaltozási programnak eddig semmi nyoma, de a Lázár János által tett ígéretekből is csak alig valami valósult meg az utóbbi tíz hónapban. Az építési és közlekedési miniszter még január közepén látogatott Miskolcra, és…

Elmondása szerint napok óta csigákon és hagymán élt, és a Tisza vizét itta. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai egy különös bejelentés nyomán a Tisza-sziget területén találtak rá egy lengyel férfira, aki egy fára épített menedékhelyen élt. Az ő elmondása szerint napok óta csigákon és hagymán élt, és a Tisza vizét itta – számolt be facebook…
A Futó utcai, a bulgárföldi és a diósgyőri kazánházak által ellátott épületekben is hidegek lesznek a radiátorok. Csütörtökön még azt írta a miskolci távhőszolgáltató, hogy csak az Avason és a belvárosban nem lesz fűtés és melegvíz pénteken, de mostanra kiderült, hogy az üzemzavar a vártnál nagyobb területet érint. „Az üzemzavar a vártnál nagyobb területet…

Különleges látványnak lehettek szemtanúi a korán kelők Miskolcon. A közösségi média helyi csoportjait azonnal ellepték a lángcsóváról készült fotók és videók, arról érdeklődve, hogy vajon mi lehet ez a jelenség. A cementgyár mögött hatalmas lángcsóva világít, mint a vegyi üzemek fáklyái és Tapolca irányából is valami vörösre színezte az eget – írta az egyik…