Borsod24

  • “A lefújást követően szurkolók ezrei vártak bejelentést Kovács Zoltántól, de sajnos ellentétes előjellel, mint amelyre sor került”

    “A lefújást követően szurkolók ezrei vártak bejelentést Kovács Zoltántól, de sajnos ellentétes előjellel, mint amelyre sor került”

    A DVTK ultráinak nagyon sok már a sok magyarázkodás és a teljes eredménytelenség. Kovács Zoltán nyilatkozata sem éppen a megnyugvást hozta el Diósgyőrben. Egyértelműnek látják, hogy a klub a szakadék felé száguld. Az 1910.hu szokásos meccs utáni elemzése ezen a hétvégén ki is maradt, ahogyan arról már a Borsod24 is értekezett. Nagy a mozgolódás…

  • Bátran állt helyt a Barcika, de a Fradi ereje többnek bizonyult

    Bátran játszott a Kazincbarcika, de a Ferencváros nagyobb ereje és Tóth Alex briliáns teljesítménye döntött. Magabiztosan kezdett a Kazincbarcika vasárnap délután a Fizz Liga 13. fordulójában a mezőkövesdi albérletben. Kuttor Attila csapata az újabb Európa-liga-győzelem után érkező bajnok Ferencvárost fogadta, és ellentétben a szeptemberi 3–0-s vereséggel a Groupama Arénában, ezúttal bátran, támadóan futballozott az…

  • “Miskolc a béke oldalán áll” – jelentsen is ez bármit

    Nagy hete volt Hollósy Andrásnak: Nemcsak miniszteri biztos lett, és kapta meg a Miskolc Kapitány címet, de még a Polgári Mulató pulpitusán is ott ült a miskolci alpolgármester. Csütörtök este „Töréspont, a biztonság ára” címmel tartottak beszélgetést a Kossuth Lajos utcában található Nyilas Misi Házban, ahol a Polgári Mulató rendezvényének vendége volt Földi László…

  • Harsányi Attila, a Deboti Racing Team és a Herman Ottó Múzeum is a megyei Prima díj nyertesei közt

    Szombaton este már tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete a Prima díjátadó gálaműsorát a Miskolci Nemzeti Színházban. A rangos kulturális eseményen elismerték a megye legkiválóbb alkotóit, sportolóit és intézményeit, akik kiemelkedő teljesítményükkel gazdagítják a térség közösségét. Az ünnepséget Ádám Imre, a VOSZ alelnöke és megyei elnöke nyitotta…

  • “Rejtett apartheid” – civilek fordultak Brüsszelhez a betelepülési törvény miatt, ami már 120 településen él

    “Rejtett apartheid” – civilek fordultak Brüsszelhez a betelepülési törvény miatt, ami már 120 településen él

    A helyi önazonosság védelméről szóló törvény nyomán mára közel 120 magyar településen lépett életbe olyan önkormányzati rendelet, amely szigorú feltételekhez köti az új lakosok beköltözését. A civil szervezetek, köztük a Roma Parlament, a Romano Drom és a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete november 7-én panasszal fordult az Európai Bizottsághoz, kötelezettségszegési eljárást kezdeményezve a magyar…

  • Okos nyomásszabályozó állomást helyeztek üzembe Szerencsen

    Új, digitális nyomásszabályozó állomást adott át csütörtökön Szerencsen az Opus Tigáz Zrt. és az NRG Works Kft. A beruházás 3074 fogyasztó gázellátását biztosítja Szerencs és az ondi városrész területén. A napelemes energiaellátással működő állomás digitális rendszerbe integrálva szabályozza a gáznyomást, ami lehetővé teszi a hálózat távoli felügyeletét és a működési paraméterek valós idejű figyelését.…

  • Átadták a Hotel Princeps négycsillagos szállodát Sátoraljaújhelyen

    A Rákóczi Szövetség Halzl József Emlékkonferenciáján szombaton hivatalosan is átadták a Hotel Princeps négycsillagos wellness szállodát Sátoraljaújhelyen. Az eseményen Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke vett részt, valamint Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke, aki az idei Halzl József-díjat vehette át. A Rákóczi Hotel, Tábor…

  • Betelt a pohár a DVTK szurkolóinál

    Betelt a pohár a DVTK szurkolóinál

    Úgy tűnik, a Zalaegerszeg utáni 2-0-ás vereség után a diósgyőri szurkolóknak tényleg elegük lett. Újabb vereségével már tényleg a kiesés elkerüléséért kell küzdenie a nyáron sokkal nagyobb reményekkel induló miskolci gárdának. Bár most még épp a vonal felett, a 10. helyen áll a DVTK, vasárnap játszik a már kieső helyen álló, egy ponttal előzött Kazincbarcika…

  • Szlovák autókat adott el német forgalmival – 25 milliós kár Miskolc mellett

    Autókereskedőt károsítottak meg egy ravasz módszerrel: hamis német papírokkal értékesítettek szlovák autókat. A Miskolci Járásbíróság csütörtökön elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A Miskolci Törvényszék közlése szerint a férfi augusztusban és szeptemberben három alkalommal tévesztette meg egy Miskolchoz közeli autókereskedés tulajdonosát. A gyanúsított azt a látszatot keltette, hogy a járművek németországi lakosok tulajdonában állnak, és ő…

  • Magzatkárosító hatású hulladék az akkugyárból, halálos fenyegetések – független vidéki lapszemle

    Magzatkárosító hatású hulladék az akkugyárból, halálos fenyegetések – független vidéki lapszemle

    Orbán Viktor ígéreteit veszik számba Miskolcon, a debreceni akkugyárból Komáromba szállítják a magzatkárosító hatású hulladékot, Heves megyében szegregátumokkal egészítik ki a városias választókerületeket, Kecskeméten nem nyilvános eseményen találkozott a meghívott lakosokkal a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Pécsen a könyvtárosokkal szimpatizálók demonstráltak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az úgynevezett Bűnvadászok tevékenységét értékelik, Szegeden halálosan megfenyegettek egy politikust, Szolnokon a…