Szörnyű vasúti baleset borzolja a kedélyeket északi szomszédunknál, két gyorsvonat ütközött frontálisan egymásnak, több mint száz sérültről számoltak be. Most már képi anyagokkal is jelentkeztek a szlovák médiában. Ahogyan arról a Borsod24 is beszámolt, hétfő délelőtt súlyos vasúti baleset történt Szlovákiában, Rozsnyó közelében, Szádalmás (Jablonov nad Turnou) község határában. Két gyorsvonat ütközött össze az…

Már egy fél évtizede annak, hogy lezárták a látogatók elől a Diósgyőri várat és nagyon hosszas semmittevés után végül elkezdték renoválni. De ahelyett, hogy a korábbi állapotot állítanák helyre, a vár kinézetét alapvetően változtatják meg, a miskolciak és a hozzáértők nem csekély bosszúságára. Az infrastruktúra szintén igen hiányosnak tűnik. Juhász Roland egyre gyakrabban nyilvánul…
A miskolci nyomozók ismételten őrizetbe vettek egy dílert a DELTA Program keretében – közölte a Police.hu A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 49 éves felsőzsolcai férfival szemben. A díler október 1-jét megelőzően több esetben tiltott szert értékesített lakhelyén. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt a férfivel szemben…
Azt már szinte minden miskolci tudja, hogy nemrég hivatalosan is áthelyezték a városban kijelölt türelmi zónát az illetékesek. A döntést a megfelelő közvilágítással, könnyebb ellenőrizhetőséggel, valamint a Selyemrét közelében élő lakosság biztonságérzetének erősítésével indokolták, és sikerként könyvelték el. Sokan azonban nem értettek egyet, legfőképp azért, mert az újonnan kijelölt terület közelében egy speciális gyermekotthon,…
Az autókulcs komplex, mikroelektronikával és érzékeny mechanikával ellátott eszköz, ami központi szerepet játszik a biztonságban és az autó mindennapi használhatóságában. Amikor az autókulcs meghibásodik, az bizony komoly kényelmetlenséget okoz. Mindig jól jön tehát, ha ismerjük a megfelelő professzionális autókulcs szerviz elérhetőségét. Autókulcs szerviz: a megelőzéstől a váratlan helyzetekig Ha a kulcsot leejtjük, rálépünk, elfordulhat…

Október 13-án, hétfő reggel súlyos vasúti baleset történt Szlovákiában, Rozsnyó közelében, Szádalmás (Jablonov nad Turnou) község határában. Két gyorsvonat ütközött össze az alagút előtt, a Zólyom–Kassa vonalon közlekedő R 913 és R 914 GEMERAN járatok. A baleset pontos oka egyelőre nem ismert, a szlovák rendőrség nyomozást indított az eset körülményeinek tisztázására. A helyszínre több…
Egyre nagyobb veszélyt jelentenek a vegetációs (növényzetben keletkező) tüzek Közép-Európában, és a legfrissebb kutatások szerint Magyarország északi régiói, köztük Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye, a leginkább érintettek közé tartoznak. A Budapesti Corvinus Egyetem kutatói egy új, átfogó tűzelőrejelző módszert dolgoztak ki, amely a Kárpátok teljes térségében azonosítja a tűzveszélyes területeket. A Manczinger Melinda, Kovács László…
Fél év van már csak hátra a választásokig, de a kormánypártok legesélyesebb kihívójának, a Tisza pártnak továbbra sem ismerjük a leendő jelöltjeit. Reális-e ennek ellenére, hogy az ellenzék legyőzze Miskolcon a fideszes indulókat? Milyen esélyekkel méretteti meg magát a városban az immár az önkormányzati közgyűlést is domináló kormányoldal? Ki lesz hitelesebb a miskolciak szemében…

A megyeszékhelyen élők talán észre sem vették, hogy elszaladt egy év. De mit jelenthet ez a 12 hónap a szülőknek, akik tavaly ilyenkor vesztették el gyermeküket? Csanád csupán 16 éves volt, amikor egy ártatlannak tűnő buli során halálos sérülés érte a miskolci éjszakában. Tavaly október 13-án, hajnalban történt a visszafordíthatatlan következményekkel járó összetűzés két,…
Mérföldkőhöz érkezett kiadónk adománygyűjtése, a hétvégén a támogatások összege átlépte a félmillió forintos határt. Köszönjük, hogy támogatják munkánkat és fontosnak tartják a független és szabad hírszolgáltatás fennmaradását Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Szeptember végén indítottuk útjára a kiadónk adománygyűjtő kampányát, mivel a független Borsod24/Szol24/Szabolcs24 hírportálokat megjelentető kiadónk gazdálkodása több külső tényező miatt is kritikusan nehéz helyzetbe került.…