A polgármester szerint százharminccal többen dolgoznak a városházán, mint hat évvel ezelőtt és nem feltétlenül szükséges ennyi ember a feladatellátáshoz. Miskolc korábbi alpolgármestere szerint Tóth-Szántai József nincs tisztában a pontos létszámadatokkal és tévedésből akar leépítést. A nyáriszünet utáni első munkaterv szerinti ülését tartotta két héttel ezelőtt Miskolc közgyűlése. Az első számú, és talán legfontosabb…
A liechtensteini Neutrik Hungary 3,7 milliárd forintos beruházását adták át csütörtökön Ózdon. A szórakoztatóipari elektronikai alkatrészeket gyártó cég üzemében 260 új állás jön létre. A Neutrik Hungary a Johnson Electric tavaly bezárt ózdi gyárának épületében kezdte meg működését. A liechtensteini vállalat a szórakoztatóiparban használt áramköri és elektronikai csatlakozók összeszerelésével foglalkozik. A fejlesztéshez a magyar…
A közösségi sport ünnepeként rendezték meg szeptember 28-án, vasárnap, Tiszaújvárosban a JABIL 1/3 Maraton elnevezésű futóversenyt, ahol hazai versenyzők domináltak mindhárom távon. Közel kétszáz sportember gyűlt össze a Jabil Circuit Magyarország Kft. parkolójában, ahol a Tiszaújvárosi Triatlon Klub munkatársai jelölték ki a hagyományos sportesemény versenyközpontját. Az amatőr és profi sportolók felkészültségüktől függően három táv…

Az ország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc második feleségét díszpolgárrá avatták Bodrogkeresztúron. Számos dologgal indokolták Várkonyi díszpolgári címét, köztük “az önzetlen, folyamatos támogatást”. Díszpolgári címmel tüntette ki Várkonyi Andreát Bodrogkeresztúr polgármestere – közölte a Mészáros Csoport pénteken. Mészáros Lőrinc felesége az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnökeként „az önzetlen, folyamatos támogatásért, a gyermekek fejlődését és…

Abban nincs igazán egyetértés, hogy a tavalyi variációt kedvelték jobban a látogatók, vagy például a tavalyelőttit. A szervezők pénteken világgá kürtölték, hogy idén is mindenkit szeretettel vár a Lillafüredi Mesebirodalom. Egészen pontosan november 27-e és december 14-e között vehetünk részt ebben a különleges előadásban. Az éppen megújuláson áteső weboldalról kevés információ derül ki, de…

Október 2-án, csütörtökön mutatta be új mobilalkalmazását a MiReHu Nonprofit Kft., amely forradalmasíthatja a hulladékkezelést a városban. A MiReHu MaKuApp minden fontos információt egy helyen kínál a lakosok számára. A MiReHu Nonprofit Kft. központjában csütörtökön tartott sajtótájékoztatón mutatta be legújabb fejlesztését, amely új fejezetet nyithat a helyi hulladékkezelés történetében. Az újonnan indított MiReHu MaKuApp…
Az OTP Bank november elején hatalmas felújítási projektbe kezd a miskolci Uitz Béla utca 6. szám alatti bankfiókjában, amely az elmúlt évek legnagyobb volumenű fiókfelújítása lesz a banknál. Az ország egyik legnagyobb bankfiókja, amely több szintes épületben, több mint 3500 négyzetméter területen várja ügyfeleit, teljes körű megújításon esik át. A felújítás során a fiók…
Október első hétvégéjén módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon. A felújítási munkálatok miatt a miskolci és környékbeli utazóknak késésekkel és menetrend-változásokkal kell számolniuk. A MÁV-csoport bejelentése szerint október 4-én, szombaton hajnaltól október 5-én, vasárnap estig Kőbánya felső és Rákos között mindkét vágányon felújítási munkálatokat végeznek a szakemberek. A fejlesztés keretében vágányátépítés,…
Ahogy azt már megszokhattuk, a hónap első vasárnapján októberben is megrendezik a Régiségvásárt Miskolc belvárosában. Emiatt azonban ismét változik a tömegközlekedés is. Október 5-én, vasárnap 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek majd a Régiségvásár miatt – tájékoztatott az MVK Zrt. Mint ismert, a villamospótló…
A fiatalember neve sokak számára az Antinegatív oldalról lehet ismerős, ahol évek óta gyárt szellemes, szatirikus tartalmakat a közösségi médiában. A humorista sajátos stílusát leginkább a társadalom furcsaságainak kifigurázása és a hétköznapi jelenségek abszurd oldalának kiemelése jellemzi. Stand-up estjein rendszeresen teltház előtt lép fel, ahol a közönség nemcsak nevet, hanem gyakran saját élethelyzeteire ismer…